A magyar drum & bass szcéna sosem élte meg a homogenitást, dackorszakos kamaszként csapongott a brit klubszcéna aktuális hullámai mentén, folyamatos mikroellenkultúrákat teremtve saját magán belül. Ha budapesti romkocsmákba volt visszaszorítva, az volt a baj, hogy nem elég megbecsült. Ha másnap a Petőfi játszotta, akkor meg az, hogy felhígult. A neurós mindig is puncizta a liquidest, a liquides drogosozta a neuróst, a Pendulum-kedvelők divatszutykok, a slágerbootleg-kedvelők divatszutykabbak, hogy akkor már a mindent átható dubstepesedésről ne is beszéljünk. Kevés közmegegyezéses jó zenét lehet találni ebben a katyvaszban. Az egyikük a cambridge-i Logistics, aki Crash, Bang, Wallop! című, negyedik szerzői albumával jelentkezett a hetekben.
Logistics tett is ezért a státuszért sokat munkássága során. Ha a politológiában létezik a gyűjtőpárt fogalma, emberünkre ráilleszthető a “gyűjtőproducer” kifejezés, mivel – csakúgy, mint anyakiadója, a Hospital – tudatosan távolodott el a kezdeti liquid sikerektől, és fogott neki hol sötétebb, hol törtebb, hol pedig d’n’b-vel csak köszönőviszonyban lévő zenék gyártásába az aktuális trendek első vonalas követőjeként. A fő motiváció a Crash, Bang, Wallop! elkészítésében is egy új ajtó kinyitása lehetett, ami meg is történt. A szerző mintha hol viccesen, hol pedig zavartan prüntyögő űrhajókat akart volna lemodellezni a dalok nagy részében, a maradék szétszórt elemek meg menjenek a levesbe, hogy sűrűbb legyen. Kezdésként a Warehouse rögtön furcsa egyveleggel nyit: az egyszerű zongoraszóló és felezett női vokálfoszlány egy újabb tucatszámba menő wobble-ra enged következtetni, a majd’ 2 percnél váratlanul bejövő morcos bassline azonban – még váratlanabbul – szerethetővé teszi. Az említett prüntyögés azonban – a változatosság ellenére, és sajnos – végigkíséri a lemezt, ez a space sound alapvetően definiál a 60 perc alatt (When It Rains It Pours, Eastern Promise, Brain Drops, Glow Worm, Platinum, vagy az elég gyengécskére sikerült Jungle Music című retrospektív).
A szerző mintha Marcus Intalex vagy az Electro Soul System nyomdokaiba akarna lépni ezzel az albummal. A baj csak az, hogy bármennyire is futurisztikus akar lenni a hangzás, eléggé elcsépelt a szcénában. Még szerencse, hogy akadnak más irányú próbálkozások is, és csak nagyrészt kapunk gügyögő R2D2-kat az arcunkba, de nem kizárólag. A Repetition például egy nagyon kellemes időutazás a Hospital évtized eleji hőskorába, amikor szinte minden kiadványuk léleksimogatóbbnál léleksimogatóbb zenéket hordozott. A Murderationt pedig talán az idei tél potenciális warmupszett-kedvencének lehet címkézni, mivel az alkategória előírásainak megfelelően egyszerre magával ragadó és egyszerű, mint a bot.
Logistics – Transporter
Mindemellett ismételten kiderült, hogy sokáig éljen az egyszerűség. A Crash, Bang, Wallop! messze legjobb trackje, a Transporter ugyanis pont azért nyerő, mert nem akar másnak, többnek hangzani annál, mint ami: egy hamisítatlan eufóriazene, fülbemászó vokállal és kiforrott, spannoló bassline-nal megtámogatva. Részemről előre odaadom neki az Év Liquidje díjat. Kár, hogy olyan feltűnően magányos ezen a középszerű albumon, aminél az ifjabbik Gresham-fivér bizonyítottan sokkal többet tud.
Linkek: