Remek a párosítás, hiszen Lucy az elmúlt öt évben a saját, megkerülhetetlennek számító Wordplay For Working Bees című albuma mellett dicséretes kultúrmissziót hajt végre a Stroboscopic Artefacts kiadójával, ami a korszak öt legfontosabb techno kiadója közt biztosan helyet foglal. Speedy J életútja pedig önmagáért beszél: a holland legenda több mint húsz éve van a pályán, a ’90-es években több emlékezetes megjelenése volt (még a Warpnál is jött ki albuma). Egy ideje inkább a dj oldaláról ismerjük, kevesebb zenét ír már, de épp ezért lehetett bízni abban, hogy a Zeitgeber sessionökre előszed majd valami régóta benne szunnyadó, jó ötletet.

Bár azt megmondani nem lehet, hogy a számokban kinek mekkora érdeme van, de fölösleges is: ennek a lemeznek minden pontja kiváló és elgondolkodtató. Ne számítsunk a hagyományos értelemben vett technóra, egy kivételtől eltekintve az absztrakt szerkezetek dominálnak. Érdekes megfigyelni, hogy eleinte milyen finoman mérik fel a lehetőségeiket a szerzők, mondhatni ismerkednek a hangokkal és a formákkal. Az első három szám a meglepően rövid, három-négyperces tartományban mozog, míg a többi öt hét-nyolc-tízpercnyi futamidővel rendelkezik. Az egész olyan, mintha pár rövidebb stílusgyakorlattal mind magukat, mind a hallgatót ráhangolná a lemez hangulatára a páros, s amikor ez megvan, alámerülnek hosszabb, kifejtősebb részekkel.

A számok jobbára ambientből, kísérleti zenéből, IDM-foszlányokból és techno keretekből állnak össze, ezeket keresztezi, választja el és váltogatja szekvenciákban mesteri módon Lucy és Speedy J. Helyenként repetitív sötétségbe burkolóznak, például a Now Imagine-ből csak a lábdob hiányzik egy igazi, zord meneteléshez. Ennek a hiánya viszont teljesen más kontextusba helyezi a felvételt. A None Of Their Defects az agyasabb elektronika hőskorára reflektál; nem véletlenül hoztam elő a Warpot az első bekezdésben. A Before They Wake-ben felszíni zaj és ambient tünemények találkoznak egymással meghitten, az összhatásban van valami cyberpunkos neonoir érzés. A zárás (Display 24) pedig igazi ipari kakofónia gépekkel: a jelenlétük nem nyomja el őrjítően a többi elemet, de felállítanak egy hierarchiát, ami visszafelé az egész gyűjteményre érvényes.

Példás kivitelezése mellett rendkívüli erénye az albumnak, hogy könnyen befogadható, ami egyrészt a bevezető eltaláltságának, másrészt a túlzásokat nélkülöző arányoknak köszönhető. A Zeitgeber úgy mutat olykor vaskos, nehezebben befogadható témákat, hogy közben nem fárasztja le a hallgatót. Pont akkor ér véget, amikor elégnek érzi az ember. Úgyhogy mind a szerzőknek, mind a Stroboscopic Artefacts-nek jár a pirospont: Lucy, Xhin és a Dadub albuma után újabb klasszissal bővült a katalógusuk.