Négy mozgalmas év után jelentkezett új lemezével Ludovico Einaudi, aki ezúttal nem indult tovább, inkább összegezte, ötvözte a 20 év alatt kiforrott, változatos zenei világát. Az In a Time Lapse szokás szerint letisztult, elegáns és lírai, a modern classical műfaj egy újabb remeke.
A veterán olasz komponistát a korai éveiben két ellentétes tapasztalat formálta. Előbb a konzervatóriumi képzés, a gazdag klasszikus zenei múlt megismerése, a szabályok, a szervezettség, később a kötetlenebb szárnypróbálgatások a kísérletező kedvéről ismert Luciano Berio pártfogoltsága alatt. Berio élete során a klasszikustól fokozatosan az elektronikus, majd a folk, rock és vokális zenék felé fordult. Nyitott, kíváncsi gondolkodásmódja nagy hatással volt Einaudi pályakezdő albumaira, melyek a klasszikus mellett a world music, a jazz és a folk felhasználásával, hol még kicsit bátortalanul, hol már sokkal magabiztosabban és céltudatosabban készültek.
Einaudi az elmúlt évtizedek során több előadóval is készített közös lemezt és számtalan híres sorozatnak, filmnek írt és adott kísérőzenét. Bár a nagyközönség előtt főként ezekkel a dalokkal vált igazán népszerűvé, az ezredforduló után megjelent, kritikailag is elismert albumai mind-mind csodás munkák.
Közülük is kiemelkedik a zongorára és csellóra írt 2004-es Una Mattina, a 2007-es Divenire és a 2009-es Nightbook, melyek már teljesen magukban hordozzák Einaudi tradicionális és kortárs elemeket keverő stílusjegyeit. Műveiben megtalálhatóak a barokk markáns motívumai, a vonósok vad dinamizmusa, szétterülő, vaskos szólamok, gyönyörű hegedű- és csellószólók. Ugyanakkor ezeket könnyű- és népzenei hatásokkal, modern mintákkal vegyíti, és meditatív hangvétele, finom zongorajátéka miatt még az ambient előadók világában is szívesen látott vendég.
Elmondása szerint az In a Time Lapse nemes egyszerűséggel olyan, mint egy könyv: a 14 (plusz 5 bónusz) tétel 14 fejezetnek felel meg, mind egyedi hangulatokat, érzéseket, élményeket tükröznek, de strukturálisan egy nagy egész összefüggő darabkái. Vannak érzéki, lassan csordogáló zongoraetűdök, visszafogott, szemerkélő hangokkal, melyeket hol szólóban, hol egy árva hegedű vagy cselló társaságában ad elő, esetenként gitárral, dobokkal, némi elektronikával fűszerezve. De kapunk robusztusabb darabokat is a string orchestra vonósainak záporozó, fenyegető hangjaival, komoly szédülést és zavarodottságot hagyva maguk után. Jóllehet, a Nightbook vagy a Divenire tételeihez képest némelyik fakóbbnak, esetenként önismétlőnek tűnhet, összességében egytől-egyig fantasztikus munkák.
Ludovico Einaudi: In a Time Lapse (live from home)
Az utóbbi idők egyik magával ragadó zenei eseménye volt Einaudi januári online koncertje, amikor az otthonában egy órácskára a zongorához ült, és eljátszotta az In a Time Lapse dalait. Az egész a szerző elégikus dallamaival, a néha bevágott esti hóesés képeivel, a benti félhomállyal és a háttérben rendre felbukkanó, zongora körül ólálkodó macskával a távolságok ellenére is meghitt, emberközeli élményt nyújtott.
Pontosan az ilyen egyszerű, megkapó előadói gesztusok miatt nem a pusztán a zenéjét, hanem az Einaudi személyéből áradó békét és rokonszenvet is nagyon szeretjük. Talán az idei turné minket is érint majd, és akkor élőben átélhetjük azt, ami a lemezeinek hála, most már sokadszor elvarázsolt.