Az utóbbi időkben igencsak megszaporodott Rod Modell lemezeinek a száma, és amennyire lehetett ennek örülni eleinte, annyira kiábrándító volt hallani a legutóbbi Echospace-, vagy cv313-lemezen, hogy a művész igazából semmi újat nem tudott ezekkel hozzátenni az életművéhez, csupán felduzzasztotta azt. Sajnos ezen nem változtat a Deepchordként szerzett legújabb, Hash-Bar Loops című gyűjteménye sem: szürkeárnyalatban ábrázolja rajta önmagát a szerző, ráadásul végig a háttérben marad rajta. Ha már hallottunk dub techno albumot Modelltől, akkor semmi meglepetést nem fog okozni ez a tizenkét felvétel. Pont azt kapjuk és pont ugyanúgy, ahogyan eddig, csak ezúttal rettentő unalmas prezentálásban. A Hash-Bar Loopsnak kiábrándítóan kevés jó zenéje van, egyedül akkor tud élvezetes lenni, amikor a monoton beatek és hangképek elmosódó összjátékából kialakul valamilyen bensőséges, vagy meditációs állapot.

A témákból persze érezhető, hogy Modell szeretett volna váltani, ezt a lemez címe is mutatja, hiszen végre nem az ő Tokió-fétiséről van szó, hanem ezúttal Amszterdam van a számok középpontjában. De mégsem működik, és nem feltétlen azért, mert a nyolcvanperces játékidő végighallgathatatlanul hosszú. Sokkal inkább azon bukik meg a Hash-Bar Loops, hogy a művész ikszedik alkalommal próbálja ugyanazt az albumot eladni nekünk, és most már nem működik. Sokszor olyan érzésem van, mintha tíz évvel ezelőtt írt volna kétszáz ilyen zenét Modell, és ezeket jelentetné meg évről évre. Ami elsőre és másodszorra izgalmas volt, harmadszorra és negyedszerre pedig elfogadható, az ötödszörre már átverés. Én legalábbis folyamatosan ezt érzem a Hash-Bar Loops hallgatása során. Minden egyes hangját hallottam már ennek az albumnak korábban, az összes ritmusszerkezettel és struktúrával együtt. Úgy tűnik, hogy míg Stephen Hitchell – Modell örök alkotótársa és cimborája – évről évre meg tud újulni, addig emberünk már nem. (Kettes.)

Deepchord – City Centre (fanvideó)

Scott Monteith aka Deadbeat szenzációs évtizedet tudhat maga mögött, gyakorlatilag mindegyik albuma köré kisebb-nagyobb kultusz szerveződött. Az eredetileg montreali származású, de néhány éve Berlinben élő művész a frissiben létrehozott saját kiadóján jelentkezik az új, Drawn And Quartered című nagylemezével, ami felépítésében jelentős eltérést mutat minden korábbi művéhez képest. Míg eddig igen pontosan kiszámítva érkeztek a Deadbeat-lemezek jobbára tíz felvétellel, addig az új gyűjtemény öt gigantikus felvonással rendelkezik. Joggal gondolhatnánk, hogy mélyebb, elképzelésekben gazdagabb, változatosabb zenékkel lesz dolgunk, azonban ez nem így van. Tény, hogy a Drawn And Quartered egy pillanatra sem hazudtolja meg a szerző remek képességeit, de nem is szárnyalja túl azokat. S így végeredményében egy ugyanolyan minőségű Deadbeat-albumot kapunk, mint eddig, csak feleannyi tartalommal.

Kényelmesen lusta, mindennemű izgalmat mellőző felvezetése van mind az öt felvételnek. Deadbeat hol dubsteppel, hol dub technóval dolgozik, de például a Third Quarter (The Vampire Of Mumbai)-ban a régi, intelligens dubos arcát is megmutatja újra. Hangulatában így egy precíz és pontos dub-tanulmány a lemez, csak éppenséggel annyira kevés történés van benne, hogy vélhetően a laikusok figyelmét nem tudja megragadni. A számok sokkal hosszabbak annál, mint indokolt lehetne ennyi elképzelés mellett, így tulajdonképpen egy olyasfajta összhatás alakulhat ki bennünk, mintha Deadbeat öt jó ötletből akart volna lemezt írni. Lehet, hogy azért, mert nem akart hozzájuk venni még öt kevésbé jót, de a rétestészta hosszúságú kifejtésben sajnos a jó részek is veszítettek az élvezhetőségükből. S igazából még így sem rossz album a Drawn And Quartered, csak borzasztóan kevés – pláne, ha összehasonlítjuk a szerző korábbi munkáival. (Hármas.)

Deadbeat