A bulit megelőző napokban már lehetett sejteni, hogy a gombostűejtési-rekord nem január 24-én kerül megdöntésre. A Hypnosis által a Merlinbe csábított Stanton Warriors duó neve ugyanis még mindig tömegeket képes megmozgatni, így a helyszíni jegyeket már pénteken elkezdték árulni. A kezdeti paradoxon után már próbáltunk semmin sem meglepődni, de aztán a bejáratnál mégiscsak sikerült. A dupla beléptetés oka minden bizonnyal a partyra látogatók komfortérzetének biztosítása volt, azonban ezt más tényezők semlegesítették.
Nem mondhatja senki, hogy nem vettük komolyan Zsuttival a fenyegetést, miszerint késői érkezés esetén a szervezők nem garantálják a zökkenőmentes bejutást. Fél 11-kor már a pultot támasztva, mézes barackot iszogatva figyeltük az előtér falára vetülő mozgóképeket – hiába no, szakmai ártalom -, és bő félórát csodálkoztunk azon, hogy nem gyűlik a beígért nép.
Ekkor határoztunk úgy, hogy bekukkantunk a nagyterembe, ahol az összeszokott Grasshop-Psure páros pakolta a finomabbnál finomabb zenéket. Az első sorban állva lehettem tanúja annak, ahogy egymás zenéire elismerően bólogatnak a lemezjátszók mögött, és annak is, ahogy az őket fényképezni kívánó Zsuttit letessékelik a színpadról. Alant látható, hogy ez nem szegte kedvét fotós barátunknak, nekem viszont kicsit igen, de annyira jó szettet tolt a magyar szekció, hogy maradtam, és egyáltalán nem bántam, hogy nincs csordultig a tánctér. Ennek örömére ki is mentünk egy kis nyakolajért, hogy aztán újra a színpad előtt rázzuk ki a boogie-t a lábunkból.
Fotók: Zsutti
Aztán hirtelen történt valami! A levegő fogyni kezdett, a mozgástér drasztikusan bekorlátozódott, a hangerő meg akusztikai traumát előidéző magasságokba emelkedett. Az emelvényen megjelent Mark Yardley és Dominic B, azaz a Stanton Warriors, és megkezdődött a hatásvadászat. A folyamatos hype-ok miatt egyre többször találkozott a fejem mások könyökével, ami a régi idők break bulijaira ugyanúgy jellemző volt, de ott szinte mindig elhangzott egy bocsánatkérés is az eset után. Változnak az idők, változik a közönség. Sajnos a Merlin mostanában már az a divatos gyűjtőhely a fiatalság számára, ahová sikk járni, így nem nagyon lehetett csodálkozni azon, hogy például az inges-pulóveres srácok összeölelkezve szakítják meg az ugrálást a második sorban egy partyfotó kedvéért.
Az egyébként az első percekben látszott, hogy a két harcos közül Dominic a tapasztaltabb turnézó: Mark alázattal átitatott produkcióját ugrálással és csak számára nem egyértelmű overdrive-val próbálta ellensúlyozni, pedig a kevesebb néha több. Sajnálom, hogy a levezetést már nem tudtam megvárni, de a Beggin felcsendülésekor sürgető szükségét éreztem, hogy az előtérbe meneküljek, ahol Aafro, Diziek és Ba10 kellemes muzsikája csitította zaklatott lelkiállapotomat. Nem tehetek róla, gyűlölöm ezt a tracket. Utólag is elnézést S-Pekt és Ster művészuraktól, hogy az ő talpalávalójukat már nem hallgattam meg, de lehet, hogy addigra már nem is hallottam volna. Nem volt rossz, de volt már jobb is.
Fotók:
Korábban a Kultblogon:
Linkek: