Gyorsan és váratlanul jelent meg Lorn második nagylemeze, az Ask The Dust, amivel kapcsolatban a legnagyobb kérdés bizonyára az volt, hogy a szerző vajon ki tudta-e nőni az előző kiadványa gyermekbetegségeit.
Két évvel ezelőtt nagy reményekkel teszteltem Marcos Ortega, avagy Lorn első albumát, s bár a témamegjelölések nagyon tetszettek, azt kifejezetten sajnáltam, hogy maga a kiadvány többnyire csak rövid és félkész megoldásokat tartalmazott. Manapság hallgatva, őszintén szólva nagy pazarlás a Nothing Else: egy rakás jó ötlet görcsösen elpuffogtatva a semmibe; klassz hangminták és jó elképzelések kétperces, használhatatlan miniatűrökbe sűrítve. Mindazonáltal meglepett, hogy a szerző új, Ask The Dust című nagylemezének a megjelenése előtt úgy tűnt, mintha azt nyilatkozná a Nothing Else-ről, hogy egy hűvös és merev összeállítás volt, ami könnyen jelenthette azt, hogy utólag talán már ő sem elégedett vele annyira, mint a megjelenésekor. Így aztán tiszta lappal indulhatott nálam az új albumával, és persze bíztatónak tűnt az is, hogy a Brainfeeder után ez már a Ninja Tune-on jelent meg.
Lorn pedig nem csak, hogy nem okoz csalódást, de szinte mindenben előnyére változott az elmúlt két évben. Az Ask The Dust egy bitang erős album: témamegjelölésül ezúttal John Fante 1939-es, hasonló című regénye szolgál (magyarul is olvasható Kérdezd az út porát címmel, mi is írtunk róla pár évvel ezelőtt), és érződik is végig a számokban, hogy a művész most mindent egy lapra tesz fel. A hosszal ezúttal nincs gond, a számok rendre megütik a négy-öt percet, és remek ötletekből sincs hiány, ráadásul ezek végig működnek. A Mercy nagyon erős kezdés, tökös instrumentális hiphop, és nem szakad félbe másfél perc után, mint az első lemez szintén jó intrója. A folytatásban van egy kis neo soul, még hozzá Lorn hangjával, ami nem csak, hogy működik, de megmutatja, hogy anno az Eskmo-lemeznek milyennek kellett volna lennie. A Diamond végén hallható szintiszimfónia az első csúcspont, az utolsó előtti I Better a második (itt nem olyan a vokál, mintha Clark énekelne?). Lorn ügyesen keveri a hiphopot absztraktabb törtekkel; az éles, sötét tónusú, újhullámos hangzása pedig továbbra is izgalmas és eredeti – és ezt most hatásosan ki is tudja fejezni. (Négyötöd.)
Lorn – Ghosst(s)