— Zene

— 2011. April 25. 10:11

— Írta: Velkei Zoltán

Matthewdavid – Outmind

Matthewdavid brainfeederes debütalbuma elsőre talán kilóghat a sorból a kiadó szerzőinek ismeretében, de többszöri hallgatás után belátható, hogy az Outmind jó helyre került, és legalább olyan kiemelkedő, mint a csapat többi munkája.

A Brainfeeder kiadványaival sokszor foglalkoztunk már, és rengetegféleképpen megállapítottuk, hogy az egyes lemezek miben térnek el egymástól, és válnak ennek érdemeként nagyszerűvé. Mindazonáltal, egy dolog mindig közös volt bennük: az utca szintjén szóltak, alulról törtek elő, és hódították meg az egész világot. Annak idején Flying Lotus Los Angeles című albumáról azt írtam, hogy a “szegénynegyedek, baljós sikátorok és összefirkált metrószerelvények soundtrackje”, aminél közelebbi meghatározást a mai napig nem találok rá, és úgy gondolom, hogy ez a koncepció továbbra is igaz több későbbi megjelenésre is. S épp ezért válik egy újabb zseniális fejezetté Matthewdavid bemutatkozó albuma a kiadó portfóliójában, a fiatal szerző ugyanis a chillwave stílus miniatürizált monumentalitását megragadva teremt olyan panorámaképeket a zenéihez, amelyek csak egy felhőkarcoló legtetejéről letekintve, vagy a Hollywood-felirat valamelyik betűje alatt ücsörögve tárulhatnak elénk.

Noha tizenkét számra van beosztva az album, az egész annyira összefolyik, hogy nehéz kiragadni és önmagában értelmezni róla bármit is, arról nem beszélve, hogy csupán harmincegy perc a futási ideje, ami alapból garantálja, hogy legalább kétszer meghallgassuk egymás után. Matthewdavid az első pillanattól fogva olyan vastag és homályos zajködbe bújtatja a hangjait, amiről azonnal beugorhat Tim Hecker, vagy Actress. Ebben elveszve kószálnak lassú ritmusok különböző pontokon rövidebb-hosszabb ideig, de legtöbbször inkább csak távoli hangminták sejlenek fel a sztratoszférát súroló ambient textúrákon. Az elmosódott témák együttese mint csodálatos neonfény folyik össze, amiről könnyen eszünkbe juthat a cyberpunk irodalom romantikus korszaka a nyolcvanas évekből (a Neurománc első mondatára emlékszünk még?). Vagyis, ha az Outmind bizonyos szempontból el is tér a Brainfeeder eddigi repertoárjától, egyvalamiért nagyon illik bele: pont azzal a futurisztikus látásmóddal ábrázolja Los Angelest, amivel a kollektíva többi szerzője is.

Tracklist:

  1. Los Angeles Is Beautiful
  2. Noche Y Dia/San Raphael
  3. Prayers At Bedtime
  4. International feat. Dogbite
  5. Group Tea feat. Flying Lotus
  6. Like You Mean It
  7. Epic Swan
  8. Floor Music feat. Niki Randa
  9. Cucumber-Lime
  10. Today, Same Way
  11. Being Without You
  12. No Need To Worry/Mean Too Much (Suite)

Borító: