Lone négy év alatt négy lemezt adott ki, majd elment egy kicsit pihenni. Most tér vissza az új, Galaxy Garden című albumával, amin érződik is, hogy a szokásosnál hosszabb ideig dolgozott.
Matt Cutler alias Lone négy évvel ezelőtt wannabe Boards Of Canada-elektronikákkal debütált a köztudatban, a zenéire az említett duó mellett pedig az idm, ambient és az akkoriban megjelenő, félig wonkys, félig absztrakt hiphop hangzás volt jellemző. Bevallom, én nagyon nem szerettem ezeket a munkáit; mindennemű eredetiséget és egyéniséget hiányoltam róla, többek közt ezért nem foglalkoztam már a 2010-es Emerald Fantasy Tracks című albumával sem, holott állítólag az azért már másmilyen (leszámítva a borítóját). Aztán tavaly belefutottam a szerző Echolocations című ep-jébe, ami nem csak hangzásban jelentett teljesen új irányt a detroitos technójával, hanem a zenék ötletesség szempontjából is kifejezetten jók voltak. Úgyhogy emiatt adtam egy esélyt az idei, immáron ötödik Lone-albumnak, és milyen jól tettem.
A Galaxy Garden nem akar előremutató album lenni: Cutler hagyott egy kis Detroitot a szintikben és az ambientekben (pl.: New Colour), a ritmusokat viszont igencsak fantáziadúsra formálta. Különféle törtütemek, tempósabb és ráérősebb témák váltják egymást, a túlzott avantgárd hatást pedig egy-egy hagyományosabb 4/4 hivatott ellensúlyozni, ilyen mondjuk a Lying In The Reeds. Az egész lemezt körbelengi valamiféle bájos tudományos-fantasztikus miszticizmus a kilencvenes évekből, de míg a korábbi Lone-anyagok ehhez mérten inkább csak gyenge szárnypróbálgatásként könyvelhetőek el, addig a Galaxy Gardenen a művész magabiztosan definiálja a saját hangzását meglehetősen egyedi módon. Néha egy kis rave-es hangulatot is kölcsönöz magának a lemez (Raindance), máskor pedig beköszön a downtempo is az utókornak (Spirals). Szóval, sok a jó téma, rengeteg irányba lehet innen haladni a jövőben. (Négyes.)
Lone – Galaxy Garden trailer