Nick Edwards nevétől hangos a kísérletezős elektronika színtér az elmúlt egy évben: a művész Ekoplekzként rengeteg érdekes és izgalmas megjelenést követett el, s az életmű formátuma is meglehetősen változatos, kezdve a kifejezetten digitális anyagoktól egészen a magnókazettákig. Az Ekoplekz-anyagok zömmel a szanaszét tekergetett dubos és indusztriális hangokról híresek, olykor rendes zajokkal kiteljesítve, máskor intelligensebb hangképekkel megtámogatva, közvetlen és nyers tálalásban. Edwards legújabb megjelenése egy kétszámos, feles album a Wanda Grouppal (ebből is lett kazetta), és a Dead Escalator Suite című zenéje lényegében egy huszonegy és fél perces modulálás. A tempó blokkonként változik, a hangzás egyszer kísérleti, máskor közelebb húz a techno kontextushoz. Leginkább azért különleges, mert a szerzőre nem jellemző, hogy ilyen hosszúságú zenéket komponáljon. Wanda Groupot eddig nem ismertem, ezért ő nagyobb meglepetést okoz a Slow Down Your Blooddal: igazi kísérleti zene zajokkal, néha egészen magas sipításokkal, máskor meglepően normális négynegyedekkel és nyugodt hangképekkel. A hossza tizenkilenc perc, így ez a feles lemez kiteszi a negyvenet, és a kiadó a bandcamp-oldalán csak nyolc dollárt kér érte. Én nagyon ajánlom a beszerzését. (Ötös.)

A 2007-es Ocean Fire után elkészült a második kollaborációs albuma Christopher Willitsnek és Ryuichi Sakamotónak. Kettejüket aligha kell bemutatni, talán Willits az, aki itthon a hírneve ellenére annyira nem ismert, de bizonyára tőle is hallottunk már legalább egy albumot (a Surf Boundaries és a Tiger Flower Circle Sun a híresebb művei). A most megjelent Ancient Future koncepciója maga az ember; mit jelent embernek lenni, milyen az élet és hogyan éljük le azt, ami jutott nekünk. A munkafolyamat állítólag úgy zajlott, hogy Sakamoto megkomponálta, majd elküldte a zongoratémáit Willitsnek, aki hozzátette az ambientes elektronikát, illetve elvétve egy-két gitárhangot. A végeredmény egy feszültségektől nem mentes, ám sokszor dermedt album, ami jól szimbolizálhatja a huszonegyedik század emberét, noha ettől az Ancient Future még nem válik egy hibátlanul megírt lemezzé. Mindenképp előnyére válik, hogy csak harminckét perc, de sokszor elgondolkodom azon, hogy tényleg ennyiről szól az élet, és vajon mindenki ennyire borúsan látja a világot? Mert ezt azért kétlem. Ettől független hallgatható kiadványról beszélünk, amit igazából csak a szürkesége árnyékol be néhol. (Háromnegyed.)

A Konx-Om-Pax név hallattán nem kell eszünkbe jutnia semminek, viszont ha azt mondom, hogy Tom Scholefield nevét takarja a projekt, akkor már beugorhat valami. A glasgow-i művész jobbára a videoklipjeiről ismert, az elmúlt években csinált például a Mogwai-nak (ő egyébként a zenekar “turné dj”-je is), Hudson Mohawke-nak, Jamie Lidellnek és Kuedónak egyaránt, de emellett nem egy fontos kiadványnak is ő tervezte a vizuálját (pl.: King Midas Sound, Rustie stb.). Scholefield állítólag elég régóta szerez hobbi gyanánt zenét, amiket eddig megtartott magának. A Regional Surrealism című debütalbuma sem tudatos szervezés eredménye: a Planet Muhoz valahogy eljutott pár száma, ami megtetszett a kiadónak, majd megkérdezték, hogy van-e még, mire végül egy jó háromnegyedórás, tizennégyszámos összeállítás kerekedett a történetből. Sok az ambient téma a kiadványon, de néha feltűnnek beatek is. Scholefieldet jól hallhatóan vonzza a Warp-hangzás, illetve a Boards Of Canada szeretete (az At Home With Mum And Dad kifejezetten BOC-hangulatú szám). Sok az elmosódott természeti kép a lemezen, a számokban hallható egyfajta nosztalgikus elvágyódás, ami sokszor szépen működik, ráadásul az egész kiadvány képes kimozdulni az ihletforrások árnyékából, és hozzátesz valamit sajátot is a hangzáshoz. Érdemes lehet tanulmányozni. (Négyes.)