Gondoltuk volna pár évvel ezelőtt, hogy a Warp ennyire rááll majd az indie rockra? Nem hiszem. Mint ahogy az sem volt valószínűsíthető, hogy a !K7-en olyan arcok fognak majd megjelentetni zenéket, mint a Hot Chip, a Stateless, vagy Ewan Pearson. Az utóbbi időkben az összes nagy független elektronikus zenei kiadó éles váltásokat eszközöl be, meglepőbbnél meglepőbb albumokat ad ki, és ami talán a legnagyobb furcsaság az egészben, hogy nem lőnek mellé egyszer sem. Ugyancsak nem tévesztett a Ninja Tune sem az ünnepi válogatásával, de az új szerzőként feltűnő Ghislain Poirier albuma valahogy mégsem lett akkora eresztés.
Ghislain Poirier Montrealban él, akár Amon Tobin szomszédja is lehet. Nem számít új arcnak a szcénában, a No Ground Under címmel megjelent lemeze immáron a hatodik a karrierje során, és benne van minden, amiért őt szeretni lehet: súlyos basszusokból építkező hiphop témák, kellemes ragga riddimek, na meg egy pici dubstep is, mert az most olyan trendi.
S eleinte nem is rossz a No Ground Under. A Courto című intro ízelítőt ad mindabból, ami a továbbiakban várható, és az ember kedve tényleg megjön a lemezhez, ami egyébként nagyon elektronikus, tele van rapbetétekkel és mindamellett, hogy rendkívül táncolható, van benne még valami nagyon erős és egyedi urban street feeling is. A francia szövegeket mondjuk nem értem, és az instrumentális átvezetésekből is lehetne kevesebb, de a hangulat eleinte nagyon rendben van. A Blazin’ hibátlan darab, nem csoda, hogy a Ninja Tune megjelentette külön bakeliten is, az meg aztán pláne óriási szájtátás, hogy a Modeselektor(!) dubstep(!!) remixe is jó(!!!), de szerintem borítékolni lehet már ugyanezt a sikert a Go Ballistic esetében is, ami a No Ground Under legjobb pontja. Egy energikus, gyors szövegeléssel felturbózott dancehall szerzemény, amire alighanem mindenki azonnal táncra perdülne, és nem hiszem, hogy sokat kellene várnunk arra, hogy a hazai tánctereken is meghalljuk.
Hiába azonban ez a sok jóság a lemezen, a problémákat nem tudják eltüntetni. Először is: a No Ground Under az ötvenöt perces játékideje ellenére is egy baromi hosszú produkció. A rajta található tizenhat felvétel nemhogy sok, de egyenesen feldolgozhatatlan: az utolsó harmadot nyugodtan el lehetett volna felejteni, mert az embernek annyira olyan érzése van, hogy töltelék zenéket hall, hogy már a második hallgatásnál valami nagy csodának kell történnie ahhoz, hogy ne léptessük a lejátszót még csak félútnál az utolsó két számhoz (a bónusz remixekhez, vagyis a feljebb említett Modeselektor variációhoz és a Blazin’ Megasoid mixéhez, ami egyébként szintén élvezetes). Akármennyire jó a No Ground Under eleje, és akármilyen hitelesen be tudja mutatni Montreal gettóvilágát, egyszerűen már középúton unalmassá válik, és a saját munkák második fele már szinte semmi újat nem tud mutatni. Ráadásul még csak egy olyan jó zenét sem hallunk, mint az elején.
Ghislain Poirier – No Ground Under (dokumentumfilm)
Van tehát ötlet, elképzelés és mondanivaló Ghislain Poirier munkájában, de nem elég arra, hogy egy egész lemezt kitöltsön. Amennyire sokat ígér a No Ground Under az elején, annyira keveset teljesít a végére, és bár van két jó remix leghátul, de ez még koránt sem elég ahhoz, hogy megmentse a kiadványt. Élőben egyszer biztos nagyon jó lehet egy ilyen live actet végigugrálni, de otthon pár hallgatásnál többre nem jó. Hármas.
Linkek: