— Zene

— 2012. December 4. 09:45

— Írta: Kollár Dániel

Mr. JoeKer – The Inside Man Vol. 2

Mr. JoeKer - The Inside Man 2Mr. JoeKer új instrumentális hiphop albumot adott ki. Mivel a kategóriájában legsikeresebb magyarról beszélünk nemzetközi szinten, érdemes belehallgatni a The Inside Man Vol. 2-be. Elöljáróban annyit, hogy nem fogjuk megúszni egy gyors belehallgatással.

Mr. JoeKer a Hősök zenefelelőseként tűnt fel, majd egyre több zenéjét kezdtük el hallani más előadók alatt is. Szépen nőtt ezt követően az ismertsége, a helyzet egyszer odáig fajult, hogy KRS One-nak készített alapot, mely szintre nem sok magyar beatmaker fog valaha is eljutni, már ha egyáltalán lesz olyan. A hiphopban tehát elérte azt, amit Pétfürdőről ember elérhet. Tavaly év elején JoeKer kiadott egy albumot The Inside Man címen, melynek első felére érzékeny instrumentális hiphop számok kerültek a Hősökben végzett munkáiból megszokott tonnányi zongoramintával, míg a második etapra ismert amerikai rapzenék remixei, illetve az említett KRS dal kerültek fel. Idén október végén landolt emberünk instrumentális sorozatának második része, a The Inside Man Vol. 2, amiből kimaradtak a rap remixek, és teret nyertek az instrumentálok, továbbvéve és -gondolva azt az érzelmes vonalat, melyet JoeKer az első résznél lefektetett. A végeredmény nagyon sok zongora, vonós és gitár sampler, filmzene hangulat és némi DJ Krush hommage.

JoeKer

Mindenekelőtt ez az album tényleg nagyon filmzenés. Az Inside Man második részét hallgatva akaratlanul is olyan érzésem támadt, mintha egy rapesebb The Cinematic Orchestra lemez pörögne, az introknál elnyújtott moziélményt nyújtva, idővel pedig stimuláló hiphop ütemekkel felerősítve azt. Az általános hangvétel komor, ködös és nyugtalanító, amihez remekül passzol a borító. A ködösség ritkán tisztul ki (Protect The Children, Endless Love), javarészt frusztrált (The Abandoned, Roundoff) és elfojtottan ideges (Alone In The Woods, Riot) tudatállapotokat közvetítek a számok. A tizenegy tracket tartalmazó instrumentális album végig egyben van, csúcspontja az utolsó előtti, egészen parádésra sikerült Independence című zene, mely az említett gerincet adó zongora, vonós és gitár mintákból egyszerre táplálkozik finom electro húzásokkal. Igazi szépséggel van dolgunk esetében, ahogy nagy totálban Mr. JoeKer belső énjének esetében is – már amennyiben ez utóbbi kijelentés még belefér az online bromance-be.

Még egy jó hír a végére: az album ingyen tölthető innen (RAR fájl).