Nem tudom, hogy mennyire időszerű aktuálisan a Smashing Pumpkins ügyeiről írni. A “logisztikai okok” miatt elmaradt budapesti és belgrádi koncert vonzatainak tárgyalását azonban meghagynám másnak, és inkább a tényeknél maradva lessük meg, mit hozott össze a 2008-as Zeitgeist album turnéját mintegy felvezető American Gothic kislemez.
Bár a Zeitgeist folytatásaként lett bejelentve, élesen elüt az American Gothic elődjétől: le se lehetne tagadni, hogy ez bizony egy elég személyes hangvételű, Billy Corgan felesleges energiáit és feledéstől féltett korábbi anyagait összegyűjtő kiadvány. Nincs is ezzel semmi baj, de szerintem nem én voltam egyedül, aki elsőre olyan fasza, riffelős-metálközeli rockzenét várt, mint amilyen a Tarantula vagy a nyitószám, a Doomsday Clock volt a visszatérő Zeitgeiston. Nos, erről itt szó sincs. Corgan énekel és gitározik, Chamberlin dobol, ennyi és nem több – szerintem ők még az élőzene kihalásakor, 90 évesen is egy lepukkant bárban fognak lamentálni keserédes rockmelódiákon.
Szóval a felállás több, mint megszokott. Mennyit nyújt így az American Gothic? Négy egyenszínvonalú számot, jobban futó énekes-dalszerzők stílusában. Corgan azért még mindig varázsol, a hangja nekem még mindig megunhatatlannak tűnik, és bevallom, nekem ezeket az erős közepes, de már sokat hallott számokat ő adja el megint.
Kihagyható az American Gothic? Végülis kihagyható, mert aki ismeri Corganéket, az már hallott elég ilyet. De aki ismeri Corganéket, az mindig szívesen hallgat egy olyan fátyolos, melankólikus dalt, mint amilyen a Sunkissed. Vagy a dalcsokor többi tagját, amivel megörvendeztett ez a jenki gót minket így, évkezdésként.
Linkek: