A kitartó jungle harcos Eveson új vizekre evezett és középtempós soul elektronikákkal állított emléket a hippiknek. A Last Summer Of Love úgy lehet egy izgalmas kezdés, hogy a múltba réved közben.
Nehezen tudjuk azt elképzelni, hogy Alex Eveson valaha is unatkozik. Alex snowboardos, snowboard oktató, dizájner, graffitis, nyomdász, kiadóvezető, dj és producer egyben, mindezt úgy, hogy London és a francia Alpok között ingázik közben. Ez persze csak az, amit a monitor másik oldalán ülve látunk belőle. Amit pedig hallottunk belőle eddig, az leginkább a kifejezés jó értelmében vett régi vágású jungle volt, liquid vonalon. Nem írt rossz zenéket, sőt, volt néhány kifejezetten szerethető száma is, de nagytotálban sosem tudott kitörni az ábrándos jungle-ök petyhüdt univerzumából, idővel pedig amolyan egyszer átpörgetősek lettek a trackjei. Ez volt a régi Eveson.
Van viszont új Eveson, aki velünk együtt megunhatta a régit, így lassított a tempón, ráfeküdt a dobírásra és ehhez szabta a mintavágásokat is, melyeknél továbbra is tartja a melankolikusabb soul és jazz irányt. A végeredmény a ritmusképletek változatossága miatt egy izgalmas, de füstös és múltba révedő anyag lett, mely egyes pillanataiban egészen akusztikusnak hat. A Last Summer Of Love-val Eveson szembemegy a kor mindent electrosítós – dubstepesítős hullámával, ami a dallamosabb elektronikus zenék íróit is mind inkább magával ragadja. A lemezen végighúzódik a fásult nosztalgia, egyfajta jelenből menekülés, ami viszont az emlékképekben csak átmeneti vigaszokat talál. A tempó csak kétszer emelkedik 170 BPM fölé (Time Flows By, Land Of Milk And Honey), általában egy erősebb mid tempon, 140 körül halad, és ott járja körbe az imént említett hangulatot hol befordulós (Fordibben Touch, Things You Say), hol kellemesebb, lendületes számokkal (Bluebirds And Powder, Dragonlfy). Jó pont, hogy Eveson merengései nem hajlanak át depresszióba, így nem hangol le a lemez, csak elmélkedős síkra tesz.
A Last Summer Of Love címe arra az 1967 júniusi felkelésre utal, amikor több mint százezren vonultak fel San Franciscoban a hippi ellenkultúra első politikailag is látványos megmozdulása alkalmával, melyet több hasonló követett azon a nyáron az USA és Európa nagyvárosaiban. Főként Angliában az 1988-as és ’89-es nyarak esetében is használni szokták a Summer Of Love kifejezést az acid house szubkultúra felvirágzására. Eveson véleménye szerint pedig napjaink gazdasági válságtól, nemzetközi terrorizmustól és társadalmi elidegenedésétől frusztrált világában jönnie kell egy harmadik, utolsó szerelem nyarának, amit újgenerációs hippik keltenek életre, és ha nem is döntik meg vele a rendszert, elszakadnak attól. Valami lehet benne – ahogy a lemezben is van valami: egy izgalmas irány első lépése Eveson karrierjében.