A múltkori kaliforniai hiphop körkép után ezúttal a Nagy Almát vesszük célkeresztbe. Killah Priest és Rakim lemezének közös nevezője, hogy mindkettő erősen bibliai ihletésű. A legnagyobb különbség kettejük között viszont, hogy míg egyikük öt hónap alatt íródott, utóbbi tíz év alatt csiszolódott végső formájára. Vajon a New York-i stúdiók lendületben, vagy szöszmötölő precizitással tudnak minőségi hiphopot kiadni magukból manapság?
Killah Priest – Elizabeth
Killah Priest többszörösen gyanús. Először is, a jó keresztény hip-hop végtére a South Park S07E09-ben foglalt Cartman-féle keresztény rock formulával is készülhetne, miszerint egy ilyen zene összetákolása másból nem áll, mint minden sor végére odabiggyeszteni Jézus nevét, és máris világszerte eladható. Másrészt emberünk amellett, hogy a keresztény hip-hop egyik legjobbja, a “tágabb Wu-Tang család” tagja is, ami a ’90-es évek második fele óta mintha inkább csak üzleti, mint művészi értékeket feltételezne. Harmadszor pedig 2009 májusában jelent meg Exorcist nevű előző albuma, a mostani Elizabeth-en pedig 24 szám található, mindössze egy interlude-dal. Eddig meglehetősen tömegtermelés szaga van az új cuccnak.
De mit tehet az ember, ha a saját mindenkori toplistája egyik szereplőjének szerzőjéről van szó?! Meghallgatja. Az Elizabeth-et márpedig érdemes is meghallgatni. Az alapok egyszerre kemények és katartikusak (Let Us Pray, Murdah At Dawn, Street Matrix), a spirituális szövegek pedig ismételten egy rapszíntéren egyedülállóan művelt, gondolkodó és gondolkodtató mc-t tükröznek (Jacob Never Died, Diagnose, Truth). Ha pedig mindez nem lenne elég meggyőző, az első kislemezes The 7 Crowns of Godhoz leforgatták az Év Legfurcsább Videója verseny egyik toronymagas esélyesét, amit két wtf után nem lehet nem szeretni.
Killah Priest – The 7 Crowns of God
Rakim – Seventh Seal
Rakim előző albuma 1999-ben jelent meg. Egy évtized alatt sok körülmény változott, például vele együtt New York is elvesztette kiemelt szerepét az amerikai rap térképén a midwesttel és déllel szemben. Mindemellett élesen elkülönültek a szofisztikált mesemondó rapperek a materialista rapperektől, mindegyik megtalálta a saját témáit, verselését és zeneiségét, a rajongók besoroltak egyik vagy másik alá, leosztódott a piac. A Seventh Seallel alapvetően az a probléma, hogy bármennyire is bibliai ihletettségű a hivatalos közlemény szerint (hetes, mert a hetedik betű a G, mint God az abc-ben; hetes, mint az Artaxerxész rendelet világvége számítása stb.), Ra’ most is többnyire pusztán a rappelésről rappel, ami a húsz évvel ezelőtti kiforratlan viszonyok között remekül állt neki a brooklyni rebellióban, most viszont nem igazán lehet hova tenni.
A flow, ami fénykorában úgy illeszkedett az alápakolt, lélekbe hatolóan monotonista alapokra, mintha maga is egy sampler lenne, sem az igazi már. Ha már a samplereknél tartunk, térjünk is rá az albumra: a Dedicated refrenjét adó No Doubt minta komoly?! Na, de a legrosszabbnál inkább hagyjuk is a rossz pontokat, vannak azért jók is a tarsolyban. A How To Emcee életvidámságán keresztül egy hamisítatlan Rucker Park-i summer jamen találjuk magunkat, a Working For You hibátlan egy pillanatnyi megálláshoz, gondolat összeszedéshez, míg a Holy Are You (annak ellenére, hogy a Wikipedia érezhetően végig nyitva volt megírása közben) kétségkívül az egyik leginkább eltalált idei rapszám lett, és nem csak a szívünknek kedves a “From Egypt to Budapest, Rakim’s the truest left” rím miatt… Viszont akárhányszor hallgatom meg a Seventh Sealt, sajnos ennyi a plusz rajta. Azaz mindent összegezve a szcéna évtizedének legtovább húzott lemeze pont olyan lett, mint amilyenek a nagyon sokáig húzott lemezek szoktak lenni általában: csalódást keltő.
Rakim – Holy Are You