— Zene

— 2010. October 19. 06:56

— Írta: Velkei Zoltán

Nincs megállás – a Front Line Assembly Budapesten

A nagy sikerű 2007-es koncertje után ismét Budapesten járt az indusztriál zene egyik legnagyobb formációjaként számon tartott Front Line Assembly. Előzenekarként fellépett a szomszédos Ausztriában regnáló Mind.In.A.Box, az éjszaka különlegességét pedig a Leaether Strip nyújtotta. A Diesel Club kellemesen megtelt, a hazai szubkultúra fergeteges koncerteknek lehetett szem- és fültanúja.

Az osztrák Mind.In.A.Boxot Stefan Poiss énekes és Markus Hadwiger alapították 2002-ben, a zenéjükre talán a futurisztikus noir stílusban előadott technopop a legjobb jelző. Már négy albumon vannak túl (a legújabb, R.E.T.R.O című ráadásul idei), de mégis csak egy éve kezdtek el turnézni. Egy dobossal és egy gitárossal kiegészülve ők nyitottak szombaton a Front Line Assembly előtt, és már a kilencórás kezdéskor közel teltház fogadta őket. Két dolog látszódott nagyon a koncertjükön: 1) Stefan Poissnak gyakorolnia kell még a frontemberi szerepet, mert nagyon nem tudott mit kezdeni magával, amikor nem volt semmi teendője, és 2) a számaik eszméletlen jól szólnak élőben. Poiss képzett hangja rendkívül markáns és férfias; délután volt időm beszélgetni vele egy keveset, és eleinte el sem hittem, hogy ugyanazt az embert hallom énekelni. Emiatt úgy érzem, hogy kár volt vokódert használnia pár felvételnél, sokkal hatásosabbak voltak azok a pillanatok, amikor rendesen énekelt. Maga a zenekar pedig hozta azt, ami a tökéletes bemelegítéshez kellett. A középtempós dalaikkal megteremtették az ipari/cyberpunk hangulatot, a szolid, kilencvenes évek videojáték hangkönyvtárait felidéző elektronikus zene és a rockosabbra vett körítés remek ráhangolás volt az este fénypontjára. Mondhatni tökéletes munka volt.


Mind.In.A.Box (képek: Jelen Fruzsina)

A fél 11 magasságában színpadra vonuló Front Line Assembly ezért simán megtehette volna, hogy lenyom egy vérprofi haknit a teljesen felajzott közönségnek, azonban mégsem ezt tették, megmutatva, hogy miért továbbra is ők az első alakulata az indusztriál zenének. A másfél órás koncertjük gyakorlatilag üresjáratoktól mentes, borzasztóan energikus örömzenélés volt, Bill Leeb többször is megjegyezte, hogy remek a parti, majd még nagyobb lelkesedéssel vetette bele magát az újabb és újabb számokba. Zömmel a nyáron megjelent, Improvised Electronic Device albumról játszott a zenekar, és döbbenetes, hogy a lemezen tapasztalható, kissé szürke és monoton összhatás mennyire jól működik élőben. Robosztus volt minden egyes pillanat, a hasonló hangzású ütemek és ritmusok önálló felvételek helyett valami nagyon teljeset, élőt, lélegzőt alkottak. Talán emiatt meglepő lehet, hogy épp az Improvised Electronic Device egyik lassabb tétele, az Angriff volt a koncert tetőpontja (már csak azért is, mert tíz perc után előálltak vele), ezután viszont egyszerűen nem hanyatlott az előadás, nem jöttek számok, amelyek esetleg visszavettek volna a lendületből.

Idővel természetesen előkerültek a klasszikusok is, a Plasticityt még mindig rettentő törzsi módon vezetik fel, és úgy tűnik, hogy a Mindphaser örökké megfelelő zárása lesz a Front Line Assembly-koncerteknek. Mégis, azt volt látni a legjobb, hogy a banda ismét meg tudott újulni, és megállás nélkül halad előre. A hangzás most már talán minden korábbi időszaknál elektronikusabb – nem is biztos, hogy dobosra idővel szükség lesz. Már most mindennél nyomatékosabbak a gépi dobritmusok, ezalatt azonban végig emberek vannak a színpadon. Leebnek lehet, hogy ez a megvalósult jövőképe; lehet, hogy erről álmodott 1986-ban, amikor elkezdte megvalósítani a saját indusztriális elképzeléseit. A Hostage talán ennek egy újkori formája, érezhetően a koncertek hatására íródott, de hasonló a helyzet a Shifting Through The Lensszel is, ami élőben lerobbantja a tetőt a tánctér felett. Persze ehhez szükséges volt az is, hogy tökéletesen szóljon minden, amit a szervezők hibátlanul megoldottak (állítólag egyszer dvd is lesz belőle), a lelkes közönség pedig kétszer is vissza tudta tapsolni a bandát.


Front Line Assembly

Ezután következett még a dán Claus Larsen egyszemélyes Leaether Strip-projektjének kizárólag magyaroknak dedikált performansza, amiről sajnos én már lemaradtam (elfáradtam, meg lehetőségem volt Bill Leebbel interjút készíteni, sőt, még Jeremy Inkellel is beszélgettem egy keveset; nem ígérem, hogy felkerül az oldalra azonnal, mindenesetre próbálom minél előbb megírni), de enélkül is látszott, hogy az indusztriál zene szerelmeseinek ismét valóra vált minden álmuk. Egy tökéletes éjszakát tölthettek el kiváló hangulatban, remek zenekarokkal.

Korábban a Kultblogon:

Linkek: