Három év után végre új albummal állt elő a Bullet For My Valentine,és nem kis meglepetéssel szolgált. Egy durva metalcore lemez helyett stílusok kavalkátját kaptuk, a lovagmetálos beütéstől a punk-rockon keresztül a nu-metálos döngölésig. A Scream Aim Fire nagy falat a rajongóknak, ami biztos, hogy sokak gyomrát meg fogja feküdni.
A Bullet For My Valentine-tól keményebb, ám mégis érzelgős metalcoreszámokat szoktunk meg, így aztán nagyokat pislogtam az első számhallatán. A Scream Aim Fire-t (ami kezdésként egyből a címadó dal) valami hajrázós lovagmetálhoz tudnámhasonlítani, ahol a közönség nem cuki emó lányokból áll, hanemnagydarab, szőrös, bőr nadrágos, sört lengetős, részeg metálerekből,akik metálvillát mutogatnak mindenfele. A szám dallamos, középtájt némireszeléssel, majd egy céltalan, ámde hosszú gitárszólóval, alatta amegszokott “tuka-tuka” dobokkal, és egy elég egyszerű refrénnel, amit arészeg, bőrgatyás metálerekkel is lehet üvöltetni. Ám a legrosszabb,hogy a szám mégis belemászik az ember fejébe, és két óra múlva, narancspucolás közben azon kapja magát, hogy ezt dúdolgatja. Majd következikaz Eye Of The Storm, ahol nem ám, hogy bőr nadrágban feszítenek azarcok, de még láncingeket is beszereznek, hogy teljes legyen a hatás.Jön az akusztikus farokverés, magyarán a gitárszóló, én pedigdobókockával dobok, hogy most mi legyen: hagyjam, hogy átjárjon a metáléletérzés, mintha megint tizenhárom éves lennék, vagy inkább rohanjakki sírva a konyhába, azon sopánkodva, hogy mivé lett a Bullet For MyValentine? Ez a két szám alapján egész nyugodtan el tudnám őketképzelni mondjuk a Rhapsody előzenekaraként.
Bullet For My Valentine – Scream Aim Fire
Szerencsére éles váltás következik, a Hearts Burst Into Fire végreegy érzelgősebb szám, némi punk-rockos beütéssel. Máris látom lelkiszemeim elött, ahogy a láncinges arcok elhúztak máshova sört vedelni,és előkerültek a vigyorgó, deszkás haverok, baseball sapkában, Blink182 kitűzőkkel, hogy elkezdjenek ugrálni, pogózni a tánctéren. Kezdünkbemelegedni, jön a Walking The Demon, a durván cséplő duplalábdobokkal, gonosz hangzással, ordítással, és szédítő sebességgel. Ez az a szám, amit egyorbitális circlepitre terveztek. Végre a gitárszólókat sem érzemcéltalannak, csak még jobban megdobják a szám lendületét.
Újabb kanyar. A mosholásban kifáradt arcok balra el, jobbrólpedig megérkezik egy halom 40 éves motoros rocker, hogy meglibbentsék arőzsét a Disappear alatt, mely egy lágyabb, tiszta énekes, teljesenkellemes szám. Majd tovább lassul az album. A Deliver Us From Evil alatt be kell csajozni. A lassú, érzelmes számalatt ellepik az első sorokat a sikoltozó emó lányok, és a refrén alattvélhetően majd’ elalélnak. 
A csajozás után kapunk egy nyálas dalt. ATake It Out On Me közben smárolnak, akik az elöbb összejöttek, akik megegyedül maradtak, azok szomorkodva isznak egy sört, a pultnálücsörögve bólogatnak a dallamra, és az élet értelmén merengenek.
A Say Goodnight alatt beköszönt a teljes depresszió, melankólia ésérvágás. Ez a leglassabb szám az albumon, amit csak otthon szabadhallgatni, egyedül, az ablakon kibámulva, és a zord,esős, szeles tájat méregetve. Majd meglepetés, a szám végére betörnekaz ablakok, és képen vág a csípős, hideg eső. Tíz másodperc alattalakítják a felgyülemlett összes szomorúságot dühhé asrácok, hogy visszatérjen belénk az élet, és a következő számra újrabevessük magunkat a tömegbe.
Az End Of Days végre az, amire vártam. Felváltva kapunk ordítást éstiszta éneket, nu-metálos riffeket. Ez egy igazi, terpeszben állós,földet döngölős szám, a végén iszonyatos darálással. A Last To Know nemtöri meg a lendületet. Egy dühös emocore szám. Gyors és durva. Nem ez alemez legjobb dala, de a sok punnyadás után nagyon jól esik. A tombolásután kapunk a Forever And Always személyében egy érzelgős számot, amirelehet dalolászni, a lassú részeken tapsolni. Itt már igazán nem isfigyelünk oda, hanem azon jár az eszünk, hogy hogyan meséljük majd elhaveroknak az újonnan szerzett élményeket. És vége.
Fura ez az album. Nem mondom, hogy rossz, mert a számok legtöbbjeélvezhető, és akadnak köztük igazán jók is, viszont egyrészt nem ezt vártam a Bullet For My Valentine-tól, másrészt nem lettek olyanerős számok, mint amilyenek a korábbi lemezen voltak. Az hagyján, hogykell pár hallgatás, hogy egyáltalán értékelni tudjam a lemezt, de egynapnyi hallgatás után sem tudok három számot felidézni. Lehet, hogy később majd jobban megszeretem, de az tuti, hogy nem fogom rongyosra hallgatni, mint ahogy a Poisonnel tettem.
Hat emó könnycseppet adok neki a tízből.
Linkek: