Tavaly januári, saját magáról elnevezett zseniális ep-je után jelentkezik bakelittel Pangaea. A művésznek eddig rossz kiadványa nem volt, ezért különösen fájdalmas, hogy megszakítja e szép tradíciót.
Több mint egy éve nem hallatott már magáról Kevin McAuley, akit Pangaea-ként a UK bass zene soulstep csapásirányának egyik legkiemelkedőbb alakjaként szokás emlegetni. Mondjuk korábban sem volt túlságosan termékeny a brit szerző (négy év alatt öt bakelitje készült el), de ekkora kihagyása eddig még nem volt, úgyhogy az Inna Daze / Won’t Hurt című visszatérésével egyértelműen nagyobb elvárásoknak kellett megfelelnie. Lehet, hogy ezért, de valószínűbb, hogy önmaga szürkesége miatt, a kiadvány nem állja meg a helyét a próbán. Az Inna Daze indokolatlanul hosszú – elképzelhető, hogy ez a valaha készült leghosszabb Pangaea-szám -, miközben rettentő kevés dolog történik benne, és még az sem túl lebilincselő. Ezt hatásosan érzékelteti ama tény is, hogy Ramadanman a márciusban megjelenő Fabriclive 56 mixén csupán két percet használ fel a hétből, és a zene ott sem tud érvényesülni. A Won’t Hurt valamelyest javítja az összképet: haragos dubstep intenzív sebességre állított dobokkal és egy funkys melódiával az egésznek a tetején. A csalódottságomat azonban nem tudja enyhíteni.
Tracklist:
- A Inna Daze
- B Won’t Hurt
Borító:
