A Last.fm azt írja a manchesteri Stay+ (fenti képünkön) rövid ismertetőjében, hogy a chill-rave jelzővel szokás ellátni őket, és a népszerűbb tagek közt pedig feltűnik még a witch trance is. Azt hiszem ez egy generációs dolog lehet: én nem habozok, és lazán azt mondom a Stay+ zenéjére, hogy trance, még pedig alapjaiban értelmezi újra azt a stílust, aminek a neve gyakorlatilag szitokszóvá vált a millenium után. Annyira, hogy igazából bárhol dobjuk be, azonnali tagadás a reakció. Emlékszem, még pár hónappal ezelőtt kiposztoltam a Facebook-oldalunkra az akkori új Burial-számot, aminek a szintiszólamai szakasztott olyanok, mint bármelyik komolyabb trance zenének a Forbidden Paradise– és Northern Exposure-korszakból, és senki nem ismerte ezt (f)el.

Stay+ ft. Psychologist – Dandelion

Nem ezen van persze a hangsúly. Hanem azon, hogy a trance, mint stíluselem, rettentően visszatérőben van. A múltkor – és azóta még többször – meghallgattam Ikonika vendégmixét, amit Mary Anne Hobbs műsorában játszott le, és több vadonatúj felvételt is bemutatott a stúdiójából. Szerintem sokszor itt is be lehetne dobni nyugodtan ezt a jelzőt (meg a breakbeatet is, ami egyébként az idei Scuba-albumon a leghangsúlyosabb), mint ahogy feltűnik bőven máshol is. Most már különösebben kutatni sem kell a neten, elég csak visszaemlékezni Araabmuzik tavalyi albumára. Elgondolkodom viszont azon, hogy a trance-es hangok és megoldások jelentenek-e egyáltalán a mostani partigenerációnak bármit is, hoznak-e magukkal bármiféle kötődést a stílus 90-es években jellemző formájából? Mert sokszor azt érzem, hogy a trance – és nagyon sok más irányzat – teljesen mást jelent a mostani fiatalságnak, mint a középkorúaknak.

A paradigmaváltás most történik: már nem az a fontos, hogy nagyon új dolgokat találjunk ki, és menjünk fejjel előre az ismeretlenbe, sokkal inkább a rendelkezésre álló tudásbázisból rakunk össze valami kellően agyamentet, de hibátlant. Az egyik ilyen kedvenc történésem mostanság az a jungle/footwork fúzió, amit például a Dream Continuum művel. A Reworkz címmel megjelent ep-jük az egyik legkomolyabb kiadvány az évben, ráadásul a duó egyik felét alkotó Om Unit szólóban, a vicces nevű Philip D Kick projektjével további kiváló átiratokat dobált fel ingyen a netre a tavalyi év végén. Ugyancsak csodálatra méltóak Laurel Halo új zenéi is, amiket King Felix álnév alatt írt: a footwork ritmusok (másodszor írom le, tényleg ez a legforróbb dolog most mindenhol) mellett feltűnik a house és rengeteg hangmintaalapú keverés és játszadozás, ami talán a DJ Shadow-, vagy Solid Steel-féle mixekre volt régen ennyire jellemző.

Adam F – Circles (Phillip D Kick Footwork Edit)

Az elektronikus zene az utóbbi pár évben az újrafeltalálásról szól. Nem különösebben eredeti trend ez, de üzletileg biztosan megéri: ismét eladhatóvá válik minden irányzat mindenkinek. Csak minden egy kicsit furcsább, agyasabb most. Huszonegyedik századi neo-avantgárd. Mostanában sokszor hallgatom az atlantai Distal bemutatkozó albumát, ami ha három évvel ezelőtt jelent volna meg, akkor valószínűleg sok szolíd, de mesterien megmunkált dubstepet tartalmazott volna. Ehelyett most a gyűjtemény úgy lavírozik a különböző basszuszenék közt, elővéve a jungle-t, a juke/footworköt és a house-t, mintha ez a világ természetes rendje lett volna eddig is. Nincs vele baj, imádom; hová lehet viszont majd ezt fokozni újabb három év elteltével? Ez a nagy kérdés, ami legtöbbször felvetődik mostanság, és ennek hatására izgalmas és friss az elektronikus zene egy ideje állandóan.