Franciaország, Párizs a művészetek mekkája, ahol az érzékeny lelkű emberek finnyásan, becsmérelő tekintetükkel kritizálják – akár szavak nélkül is – a világot. Ahol az ínyencség gasztronómiai, esztétikai és muzikális minőségben is jelenvaló, melynek eredményeként nagy eséllyel kerülnek ki és születnek a minőségi, finom, exkluzív portékák, és a komplementer-Európa számára is értelmezhető sznobság. Ennek kapcsán szeretném szóba hozni a francia rádiózás 28 éves múltra visszatekintő grandiózus állomását, mely létével és tevékenységével új színt vitt és visz a mainstream szegmens értelmezésébe, kitágítva és átpozicionálva annak fénysugarát. Íme a Radio Nova!
A Radio Nova 1981-ben alakult a francia fővárosban, atyja a 2007-ben elhunyt média polihisztor, Jean-François Bizot, aki többek között az Actuel magazin újságírójaként, valamint filmproducerként, novellistaként, fordítóként és a rádiós élet aktivistájaként sokat tett a francia és így az európai kultúráért is. A Nova, ahogy nevében is mutatja a megújulást, az aktualitást hivatott szolgálni, így lehet, hogy a kezdetektől széles horizontból szemezgető állomás számos, később világhírűvé váló zenész számára jelentette a kiugrási lehetőséget. A stílus akkor és most is, főként a softelectro, a hip-hop és reggae nagy szórásképű halmazából kerül ki, nem ódzkodva semminemű kilengéstől. A Nova profilja ma is alapvetően a kevésbé ismert és futtatott, de annál nívósabb csapatok nótáinak preferálása maradt, kiszélesítve ezzel a popzenei arzenált, és megteremtve a lehetőséget a nem kimondottan látványpékség típusú sztárjelölteknek is az érvényesülésre, ami sok esetben sikerrel végbe is megy.
Ezen célok mentén a fokozatos, sorozatos bővülések eredményeként az intézmény szép lassan Nova Pressé duzzadt, ami a zenesugárzáson túl már a Nova Magazine-t, és az audio-élmény további terjesztéséért felelős Nova Records-ot is magába foglalta. Ez a több lábon állás az állomás elcsalhatatlan jelenlétét biztosította a gall rádiótársadalom TOP 10-ében.
Kelet-közép-európai ember számára ez a rádiócsatorna elsősorban az internetes sejtjén keresztül érhető el, tehát online hallgatható, vagy műholdra kapcsolódva relézhető, másfelől a tájékozottabb szimpatizánsok korábban e-vásárolva, de most már magyarországi forgalmazókon keresztül is hozzájuthatnak a Nova Records által közkincsé tett lemezekhez. Ezek csaknem kivétel nélkül a Radio Nova palettájából csipegetett zenékből összetapasztott válogatások, amik tökéletesen tükrözik zeneiségének félpopuláris vizekből halászott karakterét.
A számos híres szelekció közül az egyik, és az eddig legtöbb epizódos sorozat a Nova Tunes, melynek első tagja 2000-ben jelent meg, mára pedig már 18 testvérrel büszkélkedhet a múlt hónapban megjelent Nova Tunes 1.9-el együtt. Ezeken a korongokon mindenkor a rádió által az aktuálisan legtöbbet játszott számok kemény magja kerül bemutatásra, ami nem ritkán aztán itthon – és nyilván másutt is – belefurakodik a klasszikus értelembe vett mainstream élbolyába. A másik, eddig nyolc issue-t felsorakoztató kiadványsorozat a Nova Classics, ami hasonló irány, csak a múltba tekintve: kábé mint egy Sláger Rádió 21st century edition, ami az elmúlt 20 év nem mainstream, de nem kevésbé nagy zenéi közül válogat. Ezek mellett említésre méltó még a Reprise! When Jazz Meets Pop sorozat, melynek három tagja egytől egyig rettentő mókás, újraértelmezett egykori slágereket tartalmaz jazz verzióban tálalva; valamint a Rare Grooves Reggae jelenleg ötgyermekes famíliája, az autentikusan dub alapokra építő reggae szószólója. Három nagyobb lélegzetű 25-25 lemezes, több évtized hanganyagából kiválogatott zenei bibliájuk szintén jelentőségteljes, a modern kori zenetörténet nemes esszenciái ők.
A Radio Nova további skilljei között megemlítendő, hogy habár vélhetően nem kis munkát igénylő feladat folyamatosan minőséget keríteni a kevésbé ismert előadók körében, mégsem egy örökkön forgó, egyszemélyes körhinta székébe szíjazva érezzük magunkat. Sok az újdonság, és bár vannak gyakrabban visszatérő trackek, de a legjobb, hogy általában nem ezek kerülnek a válogatásokra.
Érdekesség továbbá, hogy alkalmanként a rádió által kedvelt művészek egy-egy élő esttel jelentkeznek a stúdióból, visszamutatva szimpátiájukat a rádió felé. Persze gondolom, ez nem csak holmi nonprofit kedveskedés, de mégis igazi kuriózumként tüntethető fel az RN harcos-kártyáján. Ilyen stúdiójam keretében járt náluk – a tejesség igénye nélkül – a Moriarty, a Beirut, vagy mondjuk Gonzales is, aki egy alkalommal elklimpírozta az egész Solo Pinao albumát.
Összességében elmondatjuk, hogy egy ilyen komplex és előremutató rádióállomás jó példa, hogy miként is lehet nagy kincse a nemzeti és nemzetközi kulturális életnek, megőrizve a régit, nyitva az új felé, mindeközben a lehető legtöbb ember szájízének megfelelően adagolva a fűszereket. Valami ilyesmit éreznék én is fontosnak és értékesnek az egymást legyűrni akaró, azonos analógiára épülő felek csatározása helyett, ahol a cél a “vakok közt a félszemű a király” titulus megkaparintása, holott ki-ki oligarcha is lehetne a saját kis provinciájában. És mindezt pusztán azért, mert nem mernek valami újat próbálni, valamerre irányt mutatni a már meglévők követése helyett.
Kapcsolódó a Kultblogon:
Linkek: