— Zene

— 2007. August 5. 18:32

— Írta: 78786586241

Poison The Well – Versions

Az amerikai Poison The Well zenéjével sosem volt mélyebb a kapcsolatom, ami annak is betudható, hogy a már így is telített metalcore hullám közepén jelentek meg. Amikor idén áprilisban megjelent a Versions, kissé nehezen vettem rá magam hogy meghallgassam. Így pár hónap után visszanézve: megérte…

…ahogyan a várakozás is, hiszen előző lemezük a You Come Before You már kereken 4 éve jelent meg. Azóta egy kissebb rajongótábort is maguk mögött tudhatnak és nemrég az Atlantic-tól a Ferret-hez kerültek, ami véleményem szerint elég okos döntés volt. Közben megváltak még egy tucatnyi embertől, míg végül maradtak hárman, és megjelenhetett a Versions.

 

Azt előre leszögezném, hogy ez a lemez nagyon kis mértékben követi a korábbi anyagok irányvonalait. Sehol az előző lemez kicsit jófiús jellemvonása, a tucat metalcore klisék, vagy a mézes-mázos melódiák. A nyitó Letter Thing rögtön letisztázza, hogy itt miről is lesz szó. Disszonáns gitárok, súlyos váltások, zajosság és egy kis rock & roll. Ami viszont a legmeglepőbb, hogy Jeffrey Moreira énekhangja eltűnt. Illetve nem eltűnt, csak nem használja, helyette arcbamászó üvöltést kapunk. Bár a következő dalban (Breathing’s For The Birds) megmutatja, mit is tud a hangjával, mégis valahogy idegennek hat. Ahogyan az egész lemez, szinte átjárja egyfajta ridegség, avagy reményvesztettség. Az újítások azonban nem merülnek ki ennyiben, ugyanis míg a Slow Good Morning-ban hammond orgonát(!), addig a The First Day Of My Second Life-ban spanyolos gitárbetéteket hallhatunk.

A Poison The Well ezzel számomra bizonyított, hogy képes egy egyedi, magas színvonalú és jó post-hardcore lemezt készíteni. Ha szeretted a Refused őrültségét, vagy az At The Drive-In játékosságát, ezt a lemezt neked találták ki. Számomra az idei év egyik meghatározó anyaga, hiába a nagyobb médiumok negatív kritikája. Már csak abban reménykedhetünk, hogy a következő lemezre nem kell ennyit várni és hogy a közeljövőben nálunk is koncerteznek majd a srácok.

Poison The Well @ myspace