Szilveszter előestéjén Diaznál, a hazai hip-hop egyik legfelkapottabb producerénél jártunk, aki a DSP-nek, a Hősöknek és Caramelnek is írt már zenéket, és akire a popszíntér is felfigyelt az elmúlt hónapokban. A samplerezés helyett a hangszeres feljátszásra esküdő zeneíróval a rap és a pop viszonyáról, a hangszerválasztási szokásairól, illetve saját rap projektjeiről beszélgettünk otthonában.
Romantika. Ez az a szó, ami elsőként eszembe jut akkor, amikor bevezet minket Csöndör László, alias Diaz a Corvin-negyed környékén található bérház belső udvarába. A magyar történelem jó részét megélt falak adják a hangulatot a rajtuk futó növényekkel, szárítókötelekről lógó ruhákkal a december végi fagyban is, pislákoló lámpafényektől megvilágítva, melyek a földszinti lakásokból jönnek. Szerethető a légkör, a maximális csend és nyugalom járja át, kicsit hihetetlen is, hogy a Nagykörúttól légvonalban csupán 50 méterre vagyunk.
Az egyik földszinti lakásban él és egy szobányi távolságban dolgozik Diaz, a magyar hip-hop egyik legfelkapottabb producere, aki 2011-ben a pop színtéren is elkezdte bontogatni a szárnyait. A többek között Caramelnek, a Hősöknek és a DSP-nek zenéket író arcot szilveszter előestéjén látogattuk meg.
Az elmúlt hónapokban több sikerzenénél is előtérbe került a neved: te írtad a 2011-es év legjobb magyar hip-hop számának választott Szó fel-t és a Red Bull Made In Garage projektben létrejött DSP – Már megintet, illetve Caramel frissen megjelent, Vízió című albumán is öt szám fűződik hozzád. Mik voltak ezen kívül a mérföldkövek az eddigi pályád során, illetve mióta zenélsz?
Körülbelül 13 éves koromban kezdtem el foglalkozni a zenével. Nagykanizsán laktam és az ottani, általános iskolás haverjaimmal kezdtünk el pörögni a rapekre. Egy eléggé sokat gépezős, kockafej gyerek voltam. Elkezdtem vagdosni a zenéket elég amatőr módon úgy, hogy vettem egy 10 másodperces részletet valami külföldi instrumentálból, aztán egymás mellé raktam őket és felvettem kazettára, majd ezekre szövegeltünk. Később egyre jobban érdekelni kezdett a zenélés és már nem csak rap alapokat akartam készíteni. Elolvastam több zeneelméleti könyvet, autodidaktán kitanultam a billentyűzést és a gitározásba is belefogtam.
Két fordulópont jut eszembe, ami meghatározó volt az életemben zeneileg. Az egyik a Hősökkel való közös munka kezdete, ami elindította a nevemet a hip-hop közegen belül. A másik a Budapestre költözésem volt másfél évvel ezelőtt. Azt megtapasztaltam, hogy hiába van ott az internet meg a gyors információcsere lehetősége, teljesen más a dinamikája és a kreatív légköre annak, amikor valakivel, ha csak egy órára is, de össze tudjátok dugni helyben a fejeteket. Ennek a pozitív hatását eléggé érzem, mióta itt élek a fővárosban.
Az utóbbi pár évben eléggé megerősödött a magyar underground hip-hop, egyes csapatok nagyobb nyilvánosságot kaptak a médiában, illetve a kereskedelmi márkák is mögéjük álltak. Mit gondolsz, visszatérhet a rap Magyarországon a mainstream könnyűzenének arra a szintjére, amin az ezredforduló előtt volt, Sub Bass Monster és Ganxsta Zolee-ék idején?
Egyfelől remélem, hogy igen, másfelől viszont annak alapján, hogy az utóbbi időben jobban belelátok a zeneiparba azt mondom, hogy nem fog. A rapek egy jó része olyan gondolatokat ébreszthet a fejekben, amiket a kereskedelmi média egyszerűen nem akar, hogy terjedjenek. Például ugye elég sok politikai töltetű szöveg születik, amik ha nem is egy az egyben politikusokról vagy pártokról szólnak, de kifejezik azt, ahogyan az átlagember megéli az húzásaikat. Ezt egy zenetévé a legkevésbé sem akarja felvállalni.
A magyar rap erősödése szerintem egy az egyben az internethez és a közösségi hálókhoz köthető. Olyan számokat tud egy-egy videó produkálni a YouTube-on, amikre a popban kevés példa van; illetve egyes csapatok lemezeladásokban is verik a popelőadókat vagy csapatokat. Ebből a szempontból megszűnt már a szakadék a mainstream és underground között, csak a terjesztési felületek különböznek, a tömeges elérési lehetőségek hasonlóak.
Képek: Szentpéteri Roland
A Caramellel való közös munka hogy jött?
Norbán (az egykori Dózis és Trogaz rapcsapatok tagja, ma is aktív szereplője a magyar hip-hop életnek – a szerk.) keresztül ismertem meg őt. Ők régóta jó barátok, több közös számuk is van. Írtam pár zenét amikről úgy gondoltam, hogy Caramelhez passzolhatnak, ezeket Norbi megmutatta neki. Pár nap múlva csörgött a telefon, Caramel hívott, hogy szívesen dolgozna velem. A Vízió című új lemezén végül tíz számból ötöt én hangszereltem, amire nagyon büszke vagyok. Elég jó referencia is ez, amivel biztosan több színvonalas előadóval is dolgozhatok majd. Hiennel például már a napokban készítünk pár felvételt.
Kapsz negatív visszajelzéseket abból kifolyólag, hogy rapperekkel és popzenészekkel ugyanúgy dolgozol, vagy nem gondolják a hallgatóid ezt összeférhetetlennek?
Ha öt évvel ezelőtt kerültem volna ebbe a helyzetbe, irtó nagy fújásokat kaptam volna a rappes arcoktól, abban biztos vagyok. Olyanokkal találtak volna be, hogy én biztosan eladtam a lelkem sok pénzért, és még ha életem legjobb zenéjét is írtam volna meg egy énekesnek, azt is élből lehúzták volna a hip-hopban. Ez a gondolkodás mostanra már kevesekben van meg szerencsére. Persze olvasok ilyeneket amikor beletúrok videók alatti kommentsorokba például, de a másik oldalon sokan gratulálnak, még olyanok is, akiktől az ellenkezőjére számítanék. Ez egy nemzetközi hullám eredménye, sok olyat látni, hogy a legnépszerűbb underground arcok hip-hoppal addig nem foglalkozó énekeseket hívnak be a zenéjükre, illetve vice-verza, ők mennek egy-egy verzét felrappelni egy popalbumra. Ez az itthoni megítélést is tompította.
A másik oldalon a pophallgatóknál elérni a rapperek elfogadtatását keményebb dió. Ahogy már az előbb is említettem, fáznak tőle a nagy kiadók mert az a kép él a fejükben, hogy a rap negatív és vulgáris. Ez csak egy nagyon lassú folyamaton keresztül változhat csak meg, sok-sok olyan cuccal, mint amilyenek a Caramel – Norba zenék például. Szeretnék ebben a folyamatban tevékenyen részt venni.
Caramel feat. Diaz, Norba, Docta – Jó irány (music by Diazbeats)
Kik azok a hip-hop és pop előadók, akik komolyan hatottak rád?
Hip-hopban több korszakom is volt. Az Illmind és az M-Phazes féle, soulos beütésű vonal nagyon közel állt hozzám mindig is. Aztán persze magával ragadott a boom-bap láz még középiskolában, DJ Premier ugyanolyan meghatározó arc nálam is, mint mindenkinél a rapben. A popban volt egy időszakom, amikor Timbalandot bálványoztam, ez mára alábbhagyott. Kedvencek még Michael Jackson és Stevie Wonder a régebbi nagyok közül. A mostaniaknál David Guetta tud inspirálni dance vonalon, Justin Timberlake-et bírom nagyon, illetve Jennifer Hudsont említeném még meg a nők közül.
Ha már a nőknél tartunk, Alicia Keys-nek is készítettetek egy remixet, igaz?
Egy nemzetközi remixpályázaton indultunk, három vagy négy Alicia Keys szám sávjaihoz lehetett hozzáférni. Mi Triek barátommal nem gondolkodtunk sokat, rögtön a Fallint választottuk. Tulajdonképpen újrahangszereltük azt a dalt és egy kicsit törtebbre vettük az ütemét, de nem vonatkoztattunk el az eredetitől annyira, mint sok más pályázat. Valahogy nem tudok elképzelni az ő hangjához egy zúzós zenét. Szerencsére jól fogadták itthon és noha nem lett nagyon híres, pozitívak a visszajelzések. Remélem Alicia is hallotta és tetszett neki.
Milyen hangszerekkel szeretsz dolgozni?
Hangulatfüggő. A melankolikus zenéknél a zongorára esküszöm, a zongora – hegedű kombóból például mindig nagyon szép dolgokat lehet kihozni. A bulizósabb, optimista trackeknél szintetizátorokat illetve gitárt is szívesen alkalmazok, de ez nagy részben az adott stílustól is függ. Alapvetően zongorapárti vagyok, billentyűzni tudok leginkább. A gitározást tanulgatom.
A samplereket igyekszem minimalizálni, és inkább csak inspirációnak használni őket. Persze van amikor nem tudom a mintákat megkerülni, mert mondjuk egy csapat kifejezetten szeretné, ha felhasználnánk egyet a dalban. Ilyen volt például a Szó fel refrénje alatti rész, ott a Hősökös srácok küldték át azt a samplert, hogy építsem bele a trackbe.
A zeneírás mellett rappelsz is, a Stíluspakk 3-on például megjelent egy dal, amin szövegelsz és az instruját is te készítetted. Mennyire fontos része az életednek a rappelés, és hogy egyeztethető össze a zeneírással meg egyéb stúdiómunkákkal?
Fontos része az életemnek a rap mindenképpen, úgy indult el ez az egész zenélés, hogy rappelni akartam. Aztán ahogy teltek-múltak az évek, egyre fontosabbá vált a zeneírás, ami hozta magával a stúdió kialakítását, hangmérnöki munkákat, stb. Szeretnénk jövőre kiadni Docta barátommal (a Rhyme Project egykori tagja – a szerk.) az albumunkat, már több számmal megvagyunk róla. Nehéz időt szakítani erre a témára úgy, hogy folyamatosan jönnek a produceri megkeresések, meg járnak ide felvenni az emberek, így nem is akarok céldátumot mondani, hogy ez az album mikor fog megjelenni. Rajta vagyunk, addig is egy-két közreműködésben már meg lehet minket hallgatni, például a Stíluspakkon vagy a Vízión.
Itt ülünk nálad úgy, hogy már csak órák vannak hátra 2011-ből. Ha ugrunk egy évet előre, hogy szeretnél visszagondolni majd 2012-re akkor szilveszter előestéjén?
Ezt a kérdést én is feltettem már magamnak a napokban, főleg mivel az idei egy elég jó év volt számomra. Sok albumon jött ki zeném, hat számom klipet is kapott, meg ugye itt volt ez a Caramel lemez, a nagykoncert annak apropóján majdnem tízezer ember előtt, óriási élmény volt. Van mit megugrani jövőre. Az biztos, hogy sok énekessel szeretnék együtt dolgozni, illetve poplemezekre is szeretnék zenéket írni, különösebb műfaji kötöttségek nélkül. Illetve ott van a már említett album Doctával, amit csak úgy fogunk megjelentetni, ha úgy érezzük, hogy zenéiben, szövegeiben és előadásmódjában is magas színvonalú, nem egy tucat raplemez. Ha ez a két irány bejön, a következő karácsony is boldogan fog telni.
