— Zene

— 2012. March 25. 13:49

— Írta: Velkei Zoltán

Ritmusszekció – új Lando Kal

Pár héttel ezelőtt bemutattuk már Lando Kalt, aki Amerikából a Lazer Sword tagjaként hódította meg Európát, mostanság pedig szólóban nyomja. Hamarosan új zenék várhatóak tőle, ráadásul a Hotflushon.

Nem ez lesz viszont az első megjelenése Scuba népszerű kiadójánál: tavaly már bemutatkozott a Further / Time Out című kétszámos kiadvánnyal, és akkor még csak remélni mertük, hogy lesz folytatás. Szerencsére már nem kell rá sokáig várni: április elején jelenik meg a Rhythm Sektion nevű bakelit, ami egy újabb kiemelkedő munka. A címadó felvételben egy régi, klasszikus rave zene vokálja pörög megállás nélkül, miközben egy sötét, vészjósló techno/house hibrid alap mozgatja a hallgató lábát közel hat percen át. A lemez hátoldalán egy Inquisition című szám található majd, ami egy váratlan, morcos darab, szinkópa ütemmel és nehéz basszussal. A művészre jellemző vokáljáték a háttérben marad ezúttal, de pont ettől lesz különleges a végeredmény. Egyelőre még csak a Rhythm Sektionből hallgatható meg egy részlet, mindazonáltal ajánljuk mindenkinek, hogy figyelje a kiadvány megjelenését a webshopokban, érdemes lesz beszerezni.


Lando Kal – Rhythm Sektion