Összességében elég nagy felelőtlenség részünkről, hogy még nem szültük meg az év talán legnagyobb médiafigyelmet kapó elektronikus zenei albumáról a magunk kis véleményét, de ha már itt volt a Röyksopp a Balaton Soundon (amiről mellesleg mi is írunk), akkor hiánypótló jelleggel beszámolna ezen sorok írója arról, hogy ő mit hall a norvég páros harmadik nagylemezén, a Junioron, és mit lát a kottafüzet sorai között, mert az sem mellékes ám.
Már csak azért is érdemesnek érzem akár megkésve, de írni a Juniorról, mert rengeteg véleményt elolvastam már vele kapcsolatban. Ezt általában szeretem kivédeni a recenzióra szánt lemezek esetében, mert megvesztegethetőnek érzem magam egy jól hangzó perspektívával, ez esetben viszont rengeteg ordas baromságba futottam bele, és az se segített a világbéke iránti vágyamon, hogy még a Glamour (gy.k. női magazin) is kétoldalas cikket szentel a Röyksopp új albumának. Gyanúsan be akarják futtatni a norvég fiúkat, akiknek az eddigi albumaik alapján nem biztos, hogy bérelt helyük van a mainstreamben.
Mit is hozott össze a Röyksopp története kezdetétől napjainkig? Két sikeres albumot, amelyekkel nemcsak, hogy beírták magukat az aktuális évtized nagykönyvébe, de külön-külön megadták az elektronikus zene kedvelőinek mindazt, amivel meg lehet venni egy zenehallgatót. Egyaránt írtak spontán, elsőre ható chill-zenéket, de ugyanakkor összetett, okos és az utolsó rezdülésig kibontott kritikus-barát dalokat. Bergéék nem kötelezték el magukat egyik mellett sem, és jól tették, mert minden látszat ellenére a chillout/ambient színtérnél több buktatóval rendelkező terep nem nagyon akad. Írhat az ember zseniális dalokat, aztán valamiért mégsem fut be megérdemelt mértékben (Télépopmusik), írhat egy zseniális albumot, de utána meg is kell felelni az elvárásoknak hosszútávon, ami nem könnyű (Air, Hooverphonic), de alkothat általában korrekt színvonalon, és mégis könnyen szitokszóvá válhat a neve (Thievery Corporation). A problémás mezőnyből azonban kimagaslik a Röyksopp, és a Junior során, azt hiszem, választ adnak a miértre is.
Egy Happy Up Here-nek megfelelő kompozícióval nyitni 20 évvel ezelőtt valószínűleg pofátlanságnak számított volna, jelen esetben viszont több, mint debil vicc. Sokkal inkább egy jeladás arra vonatkozólag, hogy Bergéék magabiztosak. Tudunk ám mi kommersz popot is csinálni! És tényleg tudnak, ráadásul akarnak is. A Happy Up Here-rel mélyről indulnak, nagyon mélyről, főleg az Understanding dalaihoz képest, mert abban a viszonylatban abszolút szentségtörés ez a kezdés. Viszont ezek után szépen haladnak egyre feljebb: a Girl and The Robot még mindig kommersz, viszont már határozottan dalszerű. Robyn tökéletes választás, mint énekesnő, kellően mainstream, ugyanakkor jellegzetes hangú előadó. Ha a banális szöveget is böngésszük, megbizonyosodhatunk: itt a cél tényleg egy nagyszerű elektronikus poplemez létrehozása volt. A hagyományosabb, izgalmas hangmintákkal megtűzdelt Vision One-nal megerősítik vonalaikat, majd a This Must Be Ittel kifejezetten elmennek egy power popos irányba, mi több, azzal a Karin Dreijer Anderssonnal (The Knife, Fever Ray), akinek hipnotikus hangja kifejezetten kellemes kontrasztot kelt a számban. (Valahol olvastam, hogy a női vokálteljesítmények mennyire gyengék a Junioron, hát akkor ezek szerint kár volt Norvégia legjobb énekesnői közül négyet meghívni.) A Röyksopp Forevert pedig sajnos lehetetlen leszólni.
A Junior nagyrészt valóban a címben foglalt közönségnek készült, de mégsem merülnek el teljesen a kommerciális popzenében, hanem választanak egy majdnem-középutat (hiszen a Röyksopp Forever–Silver Cruiser–True To Life hasonlóan magas színvonalú szerzemények, mint egy What Else Is There? vagy egy Triumphant). De mégsem lesz ilyen középutas semmilyen az album, hanem valami nagyszerű, aminek az egyetlen igazi hibája, hogy a régi fegyvertársak, Anneli Drecker és Erlend Oye túlságosan el lettek felejtve. (Bár az is igaz, hogy Drecker jegyzi az album csúcspontjának számító You Don’t Have A Clue-t.) Talán az év végén érkező Seniorra tartogatják őket? Talán. A Junior viszont látványos kiegyezésre vágyik hallgatójával, amire én például maximálisan vevő vagyok, mivel egyszerre vágyom összetettségre és egyszerűségre. Bergéék megadják ezt, ezért négyötöd ez az album.
Röyksopp – Happy Up Here