Élj meg valamit, amit eddig még nem éltél meg: ez a célja a három izlandi tiniből álló Samarisnak. Sikerül-e? De még mennyire. Az izlandi porondon még újoncnak számító együttes első két EP-je egyértelművé tette, hogy az utóbbi évek egyik legizgalmasabb szigetországbéli kezdeményezésével állunk szemben, egy olyan projekttel, amely kiviláglik még Izland lenyűgöző zenei felhozatalából is. Ott fent, északon lépteiket már díjözön kíséri. A Samarisnak azonban nem nagy vakmerőség akkora népszerűséget jósolni, mint amekkora a legutóbbi izlandi világkedvencre, az Of Monsters and Menre szakadt.

A Samaris, amelynek nevét egy képregényből kölcsönözték, két évvel ezelőtt barátok gyermekkori bolondozásának indult. Hamarosan azonban egyértelmű lett, hogy remekül működnek együtt, és hogy annak, amit csinálnak, értelme van. Az összetevőket elég egyszerűen fel lehet jegyezni: kell hozzá egy csodás énekhang, egy édesbúsan búgó klarinét meg némi elektronika. A Samaris mindezekből óvatosan, patikamérlegen kimért mennyiségeket felhasználva, precíz, biztos kézzel valami sajátos elegyét kotyvasztja trip hopnak és álmodozó, lassan lüktető elektrónak. Az eredmény épp annyira ősi, mint amennyire modern: mintha már hallottad volna valahol, pedig nyilvánvalóan nem hallhattad még sohasem.

A júliusban megjelent, Samaris című, debütáló nagylemezük a könnyebb utat járja: egyszerűen körbeöleli a két eddig megjelent EP, a 2011-es Hljóma Þú, és a 2012-es Stofnar falla anyagát. Bármilyen impozáns is ez, ismeretlent nem kapunk tehát, csak egy alkalmat arra, hogy szállhasson a hír tovább szájról szájra: a szigetország már megint kilökött magából valamit. Ez alkalommal valami boszorkányosan füstöset, valami hátborzongatót, valami mágikusat, mégis elképesztően 21. századit. Jófríður Ákadóttir énekesnő épp megfelelő ennek az atmoszférának a lángra gyújtására: hangja mintha inkább ide lenne való, ebbe a pulzáló, transzba révedő elektronikus sámántáncba, és nem másik, korábbi projektjébe, az ikertestvérével alkotott Pascal Pinon napsütéses jókedvébe.

Samaris borító

Dalszövegeik mind izlandi könyvespolcokon porosodó, 19. századi versek részletei. Ezek akkor születtek, amikor odafent tombolt a romantika: éneklésre, kántálásra a szigorú szabályok, a kötött szótagszám és ritmus miatt épp tökéletesek, csak újra fel kellett őket fedezni. Hangulatuk baljóslatú, vagy talán épp a hozzájuk szervesen illeszkedő, finoman sodró dallamok miatt az. A Góða Tungl a holdat élteti, ami megmutatja az utat a fáradtaknak, de a szenvedőket sötétben tartja. Szövegeikben hóviharok tombolnak és vékony jégtakaró borítja a tájat, a hideg csontig hatol. Innen már csak egy lépés az izlandi mesék és mondák világa macskarókákkal, varázsrúnákkal, alakváltókkal.

Az album egyik legszebb pontja a Viltu vitrast: csodás klarinétdallam visszhangozza körbe a hangosan dobogó, furcsa ritmust, és négy percig minden rendben van. Ugyanilyen egyensúlyt teremt az albumnyitó Hljóma Þú is, vagy a háborúról mesélő Stofnar Falla: dalaik képesek szintézisben tartani idősíkokat, és elérni, hogy ez a különböző korok kacatjaiból felépített gólem életképes legyen. Az albumot négy remix zárja, és ha akad ezen a lemezen hiba, az csak ezekben lehet. Feleslegesnek tűnnek, töltelékanyagnak, ugyanennyit adna az album nélkülük is.

A Samaris legidősebb tagja jelenleg 18 éves. Ezek a gyerekek komolyabb zenét készítenek, mint manapság a legtöbb felnőtt. A múltat, a jelent és a jövőt keverik össze, ez húzza őket előre, ez löki őket hátra, ez tartja őket stabilan egy pontban. Hallani kell őket, és figyelni, mi jön. Legközelebb például egy új nagylemez, még idén ősszel, tele új dalokkal: egy “igazi” debütalbum a Samaris patchwork-szövete után. Kísértethajójuk tovább siklik Izland vizein: meglepően kifogástalanul, meglepően gyorsan.

Samaris – Góða Tungl