A Faults kislemez, mint visszatérés nem sok jót ígért az újra összeállt Seefeeltől 2010 szeptemberének a végén, de a címadó felvétel csetlő-botló játékossága és meghitt, csendes éneke tartalmazott annyi újdonságot, hogy a tizennégy évig hallgató brit zenekar feltámadása igazolt legyen. Míg a kilencvenes évek derekán a Seefeelt jobbára azért tartották klasszikusnak, mert kiválóan keresztezte a shoegazert az idm-ambienttel (ezáltal létrehozva egy sokak által csak nugazernek hívott hibrid stílust), addig a Faults szám kifejezetten a dobokban és a ritmikában próbált újszerűen hatni, talán túl egyértelmű hivatkozásként megjelölve a posztdubstep színtér művészibb irányába kitekintő alakjait és formációit. Az elképzelést nem teljesen tudta felülmúlni a megvalósítás, de a nem sokkal később bejelentett album – és természetesen a zenekar történelme – megelőlegezte a bizalmat, sokan mondhatni úgy tekintettünk tavaly arra a bizonyos bakelitre, mint valami nagyobb dolog egyszerű jegyzeteire és ötletfoszlányaira.

A saját magukról elnevezett új lemez a Warp-klasszikus Succour album után tizenhat, az általános zenetörténet szerint is fontosnak tartott Quique után pedig tizennyolc évvel később érkezett meg, és elsőre nehéz lehet elfogadni, hogy már lassan két évtized eltelt a kísérleti zenék forradalma óta. Pláne, hogy ez a kiadvány nem nagyon segít benne: az O-on One nyitánya ugyan csak hatvanhárom másodperc, de több gépies zajt tartalmaz, mint a Seefeel korábbi munkássága összesen. Fennesz neve akarva-akaratlan beugrik, a melódia pedig a Boards Of Canada neofolk hangzásának egy korai prototípusára emlékeztet. A későbbiekben a Dead Guitars, a Rip-run, a Making és a Sway is közelebb van ütem tekintetében a triphophoz, semmint a dubstephez; az utóbbival csak az Airless mer nyíltan flörtölni. Sok az indokolatlannak tűnő átvezetés (a tizenegy számból három egy perc körül mozog, egy pedig valamivel hosszabb kettő és félnél), amelyek csak elbizonytalanítják a többi számot, és nem leplezik jól, hogy igazából mennyire kevés ötletből és anyagból áll az album.

Elsősorban ugyanis nem az a baja ennek a gyűjteménynek, hogy képtelen kilépni a kilencvenes évek bűvköréből – nagyobb gond az ötlettelensége és az a kínos egy helyben toporgás, ami több mint ötven percen keresztül történik benne. A zenekar szegényes elképzelései számról számra ismétlődnek, a búgások és a zajok már húsz perc után nem tudnak továbblépni az otthoni gyakorlásból eredő egyszerű ujjgyakorlat hatásánál. Sarah Peacock énekesnő természetfeletti anomáliaként énekel pár felvételben, mintha ott sem lenne, csupán a zajok összetalálkozásából keletkezne valami énekszerűség. A dobok túlontúl egyszerűek, a statikusságuk megfagyasztja a levegőt az egyébként sem túl jól átérezhető hangkörnyezetekben. Ráadásul az egész album rendkívül kiegyensúlyozatlan: az első nyolc szám összesen alig kilenc perccel hosszabb az utolsó háromnál, azonban a végén drasztikusan felgyülemlő minutumok egyáltalán nem hoznak magukkal semmi változatosságot, csak még hosszabbra nyújtott eredménytelen keresgélést valami megújulásféle után.

A Seefeel csak nagyon rövid ideig működött (1993-1997), ezalatt azonban tisztességes diszkográfiát hagyott az utókor számára három emlékezetes albummal és négy ep-vel. Ennek tekintetében érthetetlen ez az album, új kezdetnek pedig roppant kevés. Igazságtalanság lenne azt kijelenteni, hogy minden száma rossz, de az abszolút középszerűsége óriási gyengeséget jelent. Egy kiemelkedő pillanata nincs, aminek eredményeként még a lemezre végül felkerült Faults is olyan megvilágításba kerül, mintha egy nagyon jó szám lenne, pedig nem az. Az utóbbi időszakban sok zenekar és formáció áll össze hosszabb kihagyás után, majd tér vissza új lemezzel, de úgy tűnik, hogy vannak esetek, amikor jobb nem bolygatni a múltat. Csalódás, hogy ezt épp az új Seefeel-album kapcsán kell leírnom. Improvizáltsága negyed óra után egyhangúságba torkollik, megkérdőjelezve a két évtizeddel korábbi kísérleti mozgalom eredményének hosszútávú szavatosságát.

Tracklist:

1. O-on One
2. Dead Guitars
3. Step Up
4. Faults
5. Gzaug
6. Rip-run
7. Making
8. Step Down
9. Airless
10. Aug30
11. Sway

Borító: