Kalifornia nevének hallatán rengeteg kellemes dolog jut a magyar eszébe, pláne az éppen kopogtató télvíz idején. Innen nézve, mintha az igazi ellenpont lenne ez a mindig napfényes, mindig csillogó hely, pedig félévente ugyanúgy kis híján elviszi az államcsőd, mint minket. Művészetet “termelni”, szó se róla, nagyon tud, itt van például rögtön két lemez, ami a hetekben került ki a Los Angeles-i stúdiók berkeiből. Az egyiket a harcedzett veterán rapper, Snoop Dogg jegyzi, a másikat pedig a szépreményű fiatal funky sulis Dam Funk.
Snoop Dogg – Malice N Wonderland
Mi motiválhatja még Snoop Doggot?! Majd’ 40 éves, zenélt már mindenfélét, mindenféléről és mindenkivel; annyi pénze van, amennyit csak valami Jacko szintű elmeháborodás kárán lehet elverni, és ha sikerül is, fogja magát, beballag valamelyik tévétársasághoz, öt perc alatt leszerződnek egy realityre, ami két hónap alatt visszapörget mindent. Nem sok inspiratív részletet találni a történetben. Maximum abban lehetett bízni, hogy a tizedik stúdióalbumát a jubileum hatására vagy komolyan veszi, és jó lesz, vagy annyira nem, hogy azért lesz jó. Sajnos egyik sem történt meg. A lemez egy kicsit sem friss, egy kicsit sem őrült, keménynek meg aztán pláne nem mondható. Sematikus dirty south klubzenék és nyálas csajozószámok gyűjtője, a stílusokból adódóan kiszámítható featekkel (Lil’ Jon, Soulja Boy az egyik, Brandy, The Dream a másik oldalon). A Malice N Wonderland egy bepunnyadt veterán ujjgyakorlata, aminek alapján tényleg csak remélni lehet, hogy érni fogja még olyan inger a kutyát a jövőben, ami harapásra készteti.
Dam Funk – Toeachizown
Van azonban szerencsére új is a kaliforniai perzselő nap alatt, ráadásul egyből duplacédés formátumban. Dam Funk annak ellenére a felkapott Stones Throw Records egyik legfelkapottabb tagja, hogy a kiadó jövőorientált fővonulatával ellentétben a múltba réved. A cél nem más, mint a ’80-as évek nyugati parti boogie funkjának jelenkorba ültetése, fülledtségbe taszítása, egy végeláthatatlanul párás, forró óceánparti naplemente ábrázolása. A szintetizátorhangzás és a vintage dobok végigkísérik a számokat, vokálok ha olykor fel is bukkannak, a háttérbe szorulnak, a sound nélkülözni tudja az emberi hangot. A teljes éjszakánkat végigkíséri a lemez: a homokos strand melletti kosárpálya padjánál találkozunk haverjainkkal (Brookeside Park), a felvezető iszogatás, spanglizás után elindulunk felkutatni a partmenti klubokat (Rollin’), majd találunk is egy jó helyet, ahol betoppanás után egyből a tánctérre vetjük magunkat (Candy Dancin’). Némi idő után megpillantjuk a klub legjobb csaját (Fantasy), akit a következő pillanatban már igyekszünk is kicsábítani egy plázstól távol eső, mezítlábas sétára a homokban, abban bízva, hogy az óceán hullámzásának hangja segítségünkre siet. A Toeachizownból pedig kiderül, hogy végül sikerrel jártunk – az viszont, hogy pontosan miképp is, illetve hol ébredünk reggel, ugyanúgy a homályba vész, mint minden, ami kicsit is megpróbál kitörni a mindent átható lebegésből.
Dam Funk – Toeachizown