Még, amikor a kilencvenes évek legvégétől komolyabban elkezdtem ismerkedni az elektronikus zenével, sokáig nem tudtam értelmezni az electronica stílusmegjelölést. Annyira semmilyen ez a jelző, hiszen annyi mindent jelenthet, hogy évekig próbáltam körüljárni a témát és ismereteket szerezni arra vonatkozólag, hogy mondjuk az idm és az electronica, az ambient és az electronica, vagy a techno és az electronica között mégis mi lehet a különbség. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy megfejtettem a dolgot, de mostanra legalább megismertem egy rakás művészt, akiket a szakma közmegegyezés alapján electronica előadónak tart. Ilyen például Ulrich Schnauss is, aki pénteken volt az A38 vendége, ráadásul őt az egyik legnagyobb névként szokás emlegetni.

Az egyszemélyes előzenekar szerepét betöltő Tangram műsorára értünk le, és közel háromnegyedórát hallottunk belőle. Őt korábban nem ismertem, pontosabban a nevét már hallottam, de nem tudtam, hogy mire számíthatok. A művész hivatalos weboldalának jelzője mindenesetre jól körülírja a zenéjét: soundtrack of your life. Ennek a jegyében jöttek a zenék egymás után, különösebb következetesség nélkül, néha talán túlságosan is összevissza. Voltak dallamos technók, meg a Spektrum televízió tudományos dokumentumfilmjeinek kiváló aláfestéseként szolgálható ambient trekkek, de néha még az ütem is megtört annyira, hogy legyen valami intelligens jellege a műsornak. Az egész a vetítéssel együtt nagyon jól működött: pillanatképeket láttunk az életből, sokszor a nagyságot, máskor az apróságot kiemelve. Ráadásul gyönyörűen szólt az egész a hajó hangrendszerén, úgyhogy felvezetőnek remek produkció volt, feltéve, ha az ember nem csak erre figyelt, hanem közben beszélgetett az ismerőseivel is. (Négyes.)

Képek: Szentpéteri Roland

Ulrich Schnauss már egy teljesen másik történet. Az egy dolog, hogy a beállását nem értettem (nagyjából oldalt és nekünk háttal görnyedt a laptopja és a szintije fölé, hogy véletlenül se kelljen ránk néznie), de a gyönyörű hangzásnak is végleg búcsút inthettünk. Minden sáv hangereje fel lett tolva az egekbe, ami az egész live actnek kakofónia jelleget kölcsönzött. Semmi sem szólt szépen, de minden remekül bömbölt. Nehéz volt kihallani az egyes hangokat a felvételekből, sokszor teljesen összefolyt minden, és mindennek a tetejébe nehéz volt megfejteni, hogy maga Schnauss tulajdonképpen mit is csinált odafent. Az első szám alatt például a szintetizátorán játszotta a zongoratémát, miközben a teljes szám ment a laptopjáról, utána pedig szinte a legvégéig csak a gépe előtt görnyedt, ám a szerencsétlen beállásának köszönhetően éppen jól lehetett látni, hogy alig művel valamit.

Persze ezt még lehetett volna kompenzálni azzal, ha maga a produkció érdekes. De nem volt az. Kevés ismert zenét játszott, ráadásul szinte mindegyik egy kaptafára épült (a tőle megszokott kedves elektronikára, néha egy-egy technósabb, vagy törtes zakatolással beszúrva), és míg mondjuk Tangram alatt a vetítés kiváló volt, addig itt jószívvel is csak közepes. Végig embereket láttunk mozgás közben lelassítva, vagy lentről felvett óriási épületeket. Néha a sebesség elképesztő módon felgyorsult, olyan videóklipes hatást kölcsönözve a vetítésnek, amit Tony Scott filmjeiben gyakorta látni. Ebből volt nagyjából hat-nyolc percnyi anyag, s amint véget ért, újra kezdődött az elejétől az egész.

Én sok év alatt arra a következtetésre jutottam, hogy Ulrich Schnauss zsenialitása alapvetően abban rejlik, hogy megtalálta azt a nagyon jól eldugott koncepciót és hangzást az elektronikus zenében, amit underground előadóként remekül eladhat kereskedelmi tömegtermékeket fogyasztóknak. Ez érződött a közönség összetételén is: jobbára nem a szokásos partiarcok voltak lent, hanem a 30-as és 40-es korosztály, akikhez valamilyen elképesztő módon eljutott ez a zene és nagyon szeretik, ugyanakkor egyáltalán nem biztos, hogy magát a műfajt részleteiben is ismerik. Ezzel természetesen nincs semmi baj; kifele jövet látszott az arcukon, hogy pont azt kapták, amire jegyet váltottak. S ez Ulrich Schnauss-t jó performerré teszi. Mindazonáltal ez a live act minden volt, csak fantáziadús nem: jöttek a számok egymás után, Schnauss jelenléte azonban maximum annyira érződött, hogy fent állt a színpadon. (Hármas.)

Szóval, mi is az electronica? Soundtrack of your life. De azért az életünk legyen izgalmasabb.