Dave Huismans könnyen félreismerhető ember. Legtöbben valószínűleg a 2562 művésznéven írt Aerial és Unbalance című dubstep lemezeket hallották tőle, amik túlzás nélkül stílusdefiniáló műveknek számítanak, és amiknek köszönhetően Huismans jelenleg az egyik legjobban keresett ember a földalatti elektronikus partikon. Hiába köszönhet azonban sokat a szcénának, ő soha nem tartotta magát igazi dubstepes arcnak, és igazából azon kívül nem is tudunk sokat beszélgetni a stílusról, hogy valamilyen érthetetlen okból kifolyólag mindenki szereti számokkal körbevenni magát, és eltűnni egy már-már misztikusnak nevezhető ködfátyol mögött (például Martyn a kiadóját 3024-nek keresztelte el, de sok előadó is előszeretettel választ számokat a nevébe, például Kode9, Quarta330, 2000F stb.). “Csak a saját nevemben nyilatkozhatok: a 2562 az irányítószáma a volt lakhelyemnek, ahonnan ez az egész projekt indult. Ez az én origóm, a zenei koordináta-rendszerem azon pontja, ahová mindig visszatérhetek.”

Jobban elmerülve a beszélgetésben, hamar kiderül, hogy Huismans nagy szerelme egészen fiatal kora óta a house. “Számomra a house az alapköve mindennek a zenében. A kilencvenes évek közepén ismerkedtem meg vele, akkoriban vettem meg az első bakelitjeimet. Emlékszem, a stílus roppant népszerű volt Hollandiában, még köztünk, tinédzserek közt is. Rengeteg kiadó működött, szinte minden héten megjelent valamilyen válogatás/mix, vagy album. A Fresh Fruit és Touché kiadók zenéit szerettem leginkább: nem volt mindenük jó, de mégis, a legizgalmasabb, legújabb hangokat köszönhettem nekik.” Ide sokszor kilyukadunk később is: Huismans számára fontos, hogy a zenében mindig legyen valami újszerű. Szereti, ha folyamatosan változnak a motívumok, az ütemek és a hangok. Egyfajta felfedezőnek tartja magát: az 1990-es évek végén a house-ból broken beatre váltott, és imádta a 4 Herót, majd később az absztraktabb zenék és a techno kötötte le minden figyelmét – saját elmondása szerint ezeket a hatásokat összegzi a 2006-os Dogdaze albumán. Az utóbbi pár évben viszont a dubstep a meghatározó.

“A dubstep vadonatúj volt, friss volt, előtte semmi ehhez foghatót nem hallottam még. Nagyon megragadott a térbelisége és az erős fizikuma. A nehéz, súlyos basszusaiba őrülten beleszerettem. Frenetikus, ahogyan a gyomrodon keresztül beléd markol és megmozgatja az egész tested. Mintha egy plusz érzelemhullámmal, egy további réteggel ruházna fel. A basszus mindig képes erre a pluszra, ha megfelelően használod.” Ez az első 2562 album innovációs pontja is: mérnöki precizitással, ugyanakkor művészi gondossággal megtervezett dubstep és techno szoboralakzatok, melyek rendkívül ősinek tűnnek, de ugyanakkor az ember mégis érzi, hogy a nagyon távoli jövőből hagyta itt valamilyen idegen kultúra. “Az Aerial a térről szól; a dubos hangzás lehetőségeiről és kiaknázásáról dubstep és techno kontextusban.” Be kell vallanom, hogy másfél évvel ezelőtt tévedtem: akkor még nehezen tudtam értelmezni az Aerial második felét, és zömmel csak azokat az ötleteket hallottam meg benne, amiket az első számokban felfedeztem. Sokadszori visszatérés és kutatás után viszont ma már sokkal összetettebb dolgok is felfedték magukat, és érzem, hogy még mindig nem látom a teljes egészet.

Ezzel szemben a 2562 projekt tavalyi, Unbalance című folytatása egyfajta visszalépésnek vagy hátraarcnak tűnhet, amit a szerző elismer: “az Unbalance a hagyományos, hangminta alapú zeneírásra épül, és a funk, diszkó és jazz iránti rajongásomat mutatja be elektronikus zenei interpretációban. Számomra ez egy sokkal kísérletezőbb album, mint az első, mert a gyökereimről szól. Másféleképpen akartam értelmezni rajta a jó zene fogalmát, mint az Aerialon. Több hangsúlyt fektettem az érzelmekre, az érzéseimre. A funk-faktorra is jelentősebb figyelmet fordítottam, ha érted, mire gondolok. Előtted van az első szám a lemezről? Egy másfélperces intró szerűség. Azt írtam meg legelőször egyfajta célkitűzésként, hogy ilyennek kell lennie az egész albumnak, így kell szólnia a számoknak.” Az Unbalance óriási kritikai sikert aratott, felülmúlta talán az Aerialét is. Előtérbe kerülnek rajta a melódiák, loopolt vokálok és a gyönyörű űrkikötőket megzenésítő space ambientek. A fekete-fehérnek ható Aerial után ez egy színes 2562 album.

A népszerűséget és a hírnevet azonban nem élvezi annyira Huismans, nem neki való dolognak tartja. “Hirtelen nagyon ismert lenni és sokat utazni hamar rendkívül stresszessé vált. Nem szeretek a középpontban lenni. Talán ezért is fordultam az Unbalance-szel vissza a gyökereim felé. Otthonosabb területen akartam mozogni. Ki gondolta volna, hogy ezután még jobban keresni fognak az emberek? Őszintén szólva, még mindig nehézséget okoz megtanulni kezelni az ezzel járó dolgokat.” Annak örül, hogy Anglián kívül már nem hívják sehova se dubstep partikra, de például, amikor rákérdezek arra, hogy miért nem ad live actet, egyszerűen csak annyit mond, hogy nagyon költséges lenne és rengeteg idejét felemesztené, amit új zenék írásával tölthetne el. “Szeretem lezárni a fejezeteket: ha egy zenét befejeztem, akkor már nem akarok vele kísérletezni a továbbiakban. Lejátszani szeretem őket, sőt, imádok mindenféle zenét játszani. A dj-zés mindig sokkal jobban foglalkoztatott. Amikor játszom, imádok visszamenni az időben, és mondjuk tíz-tizenkét éves zenéket rákeverni a mostaniakra, vagy fordítva. Szeretem összekötni a pontokat, mindig ez volt a legfontosabb.”

A művész “legújabb”, A Made Up Sound alteregója így nem csak egy újabb zenei kiteljesedésről, hanem valahol a hírnév, a publikum és a tömeg előli menekülésről is szól. “Az A Made Up Soundon sokkal inkább a house-é és a technóé a főszerep. Többet fogok ezzel törődni a jövőben, mert jelenleg jobban érdekel. Kiadót is alapítottam hozzá hasonló néven, illetve már írtam pár zenét, ami nemsokára meg is jelenik. A 2562-t jegelem egy kis időre. Persze nyilván írok majd pár remixet meg egy-két zenét e név alatt, de nem lesz meghatározó.” Emiatt valószínűleg a 2008 végi Shortcuts album sem mérvadó a továbbiakat illetően: “jobban meg akarom ismerni a zenei énemet, jobban el akarok merülni a hangok tengerében, és az A Made Up Sound ehhez az én titkos dimenziókapum. Az érzéseimet, hangulatállapotaimat tükrözik ezek a zenék. Pillanatokat, töredékeket. Míg a két 2562 albumot nevezhetjük célirányos művészetnek, mert mindig voltak előre meghatározott témáim, amikben alkottam, addig az A Made Up Soundnál soha nem lehet majd tudni, hogy mi születik egyik percről a másikra. Sokkal rugalmasabb, több improvizációra épülő projekt ez.” Mit lehet erre mondani? Legyen így.