Egészen a harmadik számig semmilyen jelet nem kapunk arra vonatkozólag, hogy Leeds, sőt, egész Anglia legszexibb zenéjét játszó zenekarát hallhatjuk a Matilda című lemezen. Utána viszont már egy percig sem kételkedünk, hogy a Stateless visszatért és jobb, mint korábban bármikor.
Különös visszaolvasni ennyi év távlatából a Stateless első lemezéről megfogalmazott és elragadtatott gondolatokat, mennyire lenyűgözött minket az azonos című debütáló album. De még ma is azt gondolom, hogy minden dicséretet megérdemelt, mert kevés zenekar tud ennyire sokoldalúan nagyszerű lenni egy lemezen, nemhogy a legelsőn. Chris Jamesék dalai nagyon jól működtek globálisan és lokálisan is: a Stateless lemez tartalmazott zorall, harapós tempójú hiphopokat (This Language) és gyönyörű-lassú, zongorás háttereken elterülő szerelmes számokat (Bloodstream), nem is beszélve az olyan feszült, katarzisban végződő elektronikus rockszámokról, mint a Running Out vagy a titokzatos Bluetrace. Ez a tíz szám azonban stíluskavalkád mivolta ellenére abszolút érthető albummá állt össze hallgatója előtt, így nem is lehetett kérdés, mennyire örültem, amikor először hallottam az idén február-március fordulóján megjelent folytatásról, a Matildáról.
A lelkesedésemet kicsit letörte, hogy az első kislemez, az Ariel sokadik hallgatásra is értelmezhetetlen volt. Az orientális közjátékok a suttyóelektrós refrénnel valahogy sehogy se akartak összeállni, arról nem is beszélve, hogy James énekhangja se találta a helyét ebben a rendszerben. A lemezen másodikként elsütött darab előtti Curtain Call se könnyű eset: hat percen keresztül nyúlik mint a rétestészta, ráadásul kicsit olyan, mintha egy Madonna-szám sikerületlen remixe lenne.
Az első tíz perc tehát sokaknál választóvonal lehet, ha hasonló véleményre jutnak, azonban megéri várni: a Miles To Goval egy teljesen más lemez kezdődik, melyen a Stateless régi önmagára emlékeztet. Lassú és megfontolt tempóban kezdődik, de a refrénre már erre az ütemre mozog a fejünk, az énektéma pedig épp annyira puncinedvesítő és magával ragadó, hogy a Stateless újabb kreditet szerezzen a legjobb csajozós zene kategóriában. A sokszínűséget is sikerült átmenteni az előző lemezről: a Visions-ben akár Cee-Lo Green is énekelhetne, pedig a basszer szolgáltatja a vokálokat, Justin Percival, aki lenyűgöző énekhangjával teljesen feldobja a számot. Az Assasinationsről beszéltünk már, izgalmas lüktetésével sodor tovább az I’m On Fire felé, amiben Shara Worden igazi femme fatale módjára énekel sanzont fülünknek és szívünknek.
A Matilda kedvcsináló előzetese, sok jó zenével és a Stateless tagjaival
A Matilda minden megőrzött abból, amivel a Stateless igazi underground kedvenccé vált 2007-2008 körül, és csak az a kérdés ezúttal, hogy tudnak-e továbblépni egy szélesebb elismertség felé. Habár nem annyira összeszedett és makulátlan második munkájuk, mint a Stateless lemez volt, túl sok gyönyörű és felejthetetlen pillanattal bír a Matilda, hogy ne legyenek érdemesek egy nagyobb volumenű sikerre. Négyes.
Tracklist:
- Curtain Call
- Ariel
- Miles To Go
- Visions
- Assassinations
- Red Sea
- I’m On Fire
- Ballad Of NGB
- Song For The Outsider
- Junior
- I Shall Not Complain
Borító:
