Rhian Sheehan – Stories From Elsewhere

Az új-zélandi fickó közepesen jó chillout zenészként kezdte pályafutását a kétezres évek elején, majd első három lemeze után kezdett rátérni az igaz emberek járta ambient ösvényre. 2011-es Seven Tales of the North Wind című munkája már egyenesen remekmű, mely olyan nagyágyúk világát idézi, mint Helios vagy a Hammock. A most megjelent új album leginkább az eddigi életmű szintézisére törekszik. Az ezredforduló környékén agyonjátszott kávéházi lounge még itt is visszaköszön a maga Café del Maros szépelgésével, de Sheehan biztos kézzel kormányoz a kellemes és a giccses között. Sűrű és mozgalmas az összkép, a selyemfinom downtempót ügyesen egészítik ki a lebegős intermezzók, a lágy melankóliát pedig a masszívabb ritmusok. Ártalmatlan, könnyen fogyasztható zene lazuláshoz, tanuláshoz, utazáshoz meg az egész tavaszhoz.

Pan•American – Cloud Room, Glass Room

Mark Nelsonnál visszafogottabb zenész talán nem is létezik. Gyakorlatilag sosem ad koncertet, de még interjút sem, nincs honlapja, és ha felteszel a háttérben szólni egy Pan•American lemezt, esélyes, hogy két perc után csak a városi zaj egyik elemeként fogod hallani. Nelson körül mégis van egy nem is olyan kicsi kultusz: a néhai Labradford alapító tagja 1997 óta ténykedik a Krankynél, és párévente megjelenő albumait mindig nagy várakozás előzi meg. Pláne a mostanit, hiszen négy évet kellett rá várni – megérte. A ’97-es debütlemez post-rockos világát idéző korong az elődökhöz hasonlóan miniatűr, “talált” hangokból épül fel, steril világa lokalizálhatatlan, az egymástól gyakran nagyon különböző textúrák szimultán kibontakoztatása pedig lenyűgöző. Nincsenek hangsúlyok vagy csúcspontok – mozgásba hozott folyamatok vannak, melyek valahol a ’60-as évek minimalista iskolájában gyökereznek.

B/B/S/ – Brick Mask

Már megszokhattuk, hogy amiben a norvég Erik Skodvin keze benne van, ott vihar keletkezik és koromfekete éjszaka borul mindenre. Legyen szó a srác szólólemezeiről, Deaf Center néven futó duójáról vagy épp saját kiadója teljes diszkográfiájáról, Skodvin ma az ambient egyik legsötétebb lovagja. Legújabb elborulásán Aidan Bakerrel és Andrea Belfivel dolgozott együtt, és hozott létre egy minden korábbinál metal-orientáltabb zenei világot. Mennydörgésként dübörög az ütősszekció, tornádóként süvít a gitár, és egymást temetik föld alá az epikus méretű loopok. A rövid játékidő ellenére is kiadós, mégsem túlterhelő lemez a Brick Mask, mely nyíltan viseli magán a black és doom metal jegyeit, de ezeket olyan mélyen mártja bele az ambientbe, hogy csak a bátrabb búvárok találják meg.

Netherworld – Alchemy of Ice

Kis jelentéktelen kiadóként tűnt fel pár éve a Glacial Movements, és mire észbe kaptunk, már olyan nevek voltak a zsebében, mint Oöphoi, Lull, Bvdub, Pjusk vagy Loscil. A nevéből is sejthetően “téli” kiadóról van szó, melynek lemezei valahol a -10°C-os átlaghőmérséklet körül mozognak, és csak elvétve látnak napfényt. A legújabb kiadványt egyenesen a főnök, Alessandro Tedeschi szállítja. Az Alchemy of Ice nem sok meglepetést tartogat, de ezzel együtt is meglepően erős. A winter ambientről azt szokás állítani, hogy a norvég Biosphere és a német Thomas Köner már elmondott róla mindent, a Glacial Movements mégis mindig bizonyítja, hogy vannak még érintetlen hóbuckák. Az Alchemy of Ice nagyon mély hangokat használ és lassan építkezik, mindezt viszont képes úgy tenni, hogy egyszer sem válik egysíkú, unalmas mormogássá. Akárcsak egy jégtáblák által borított tenger: folyamatosan hömpölyög.