Az érzelmes elektronika kedvelői számára talán már ismerős lehet Tycho neve, aki harmadik, Dive című nagylemezén se hazudtolja meg önmagát, és a műfaján belül eljut egy csodálatra méltó pontig.
Scott Hansen évek óta gyártja az idm, az ambient és olykor a downtempo ívben nyúló strandjain és mediterrán égövben kalandozó albumait, amelyek bár meg se közelítik a régóta hallgató Boards of Canada misztikusságát, valamiképpen mégis képes az általuk hagyott űr egy részét betölteni. Ennek fő oka, hogy Tychoként egy nagyon egységes hangzásképet alakított ki, melyet a vizuális hozzávalók – albumborítók, press képek, satöbbi – olyan egyértelműen és sikeresen egészítenek ki előadói szinten, hogy Hansen még ebben a műfajban is olyan szerzőnek tűnik, aki tud újat mondani. Arról pedig, hogy ez nem csupán tejszínhabos szemfényvesztés, olyan minőségi albummal gondoskodott, mint a 2004-es Sunrise Projector, amely később – 2007-ben – újrakeverve és kissé átalakítva a Past is Prologue címet kapta.
Ha mégis ismeretlen a név, az nem feltétlenül véletlen: az említett két lemez kifejezetten underground (vagy legalábbis kisebb súlyú) kiadóknál jött ki. A Gammaphone és a Merck (utóbbinál azért dolgozik egy Lackluster, egy Proem, egy Helios) nincsenek egy súlycsoportban egy Ghostly Internationallel, amely 2008 óta Tycho otthona: tavalyelőtt a Coastal Brake ep-vel, illetve tavaly a Past is Prologue újrakiadásával csináltak utat a szerző előtt. Így joggal mondhatjuk, hogy a Dive-val végre megkapja a valódi ismertség lehetőségét Scott Hansen világa, amelyre teljes erőbedobással igyekszik rászolgálni a Dive-on.
A már említett vizuális hozzávalókat nem pusztán marginális érdekességként, mint inkább a Hansenről megalkotandó kép teljessége miatt említettem, ugyanis a fickó IS050 néven grafikusként is dolgozik. Így igazán nehézzé válik kettészedni különböző énjeit, de istenigazából nem is célravezető. Ezzel a polaritással együtt is a Dive a legmagabiztosabb anyagok egyike, amit idén hallottam: az ambient műfajában nem lenne meglepő a lassú merengések, zenei andalgások közbevetése, Tycho mégsem él ilyen eszközökkel, így a lemeze szinte teljes hosszában egyetlen nagy ívet ír le.Egy kikezdhetetlen álomvilág létrehozásán fáradozik – sikerrel.
Hallottam már én is életemben több tucatnyi rádióbarát elektronikát rejtő albumot, melyek a Dive-hoz hasonlóan egy lassabb kezdés-bombasztikus slágerek-felgyorsulás-lelassulás szerkezetben gondoltak, azonban ezt tartalommal megtölteni igen kevesen tudták. Ulrich Schnauss, Susumu Yokota, Tycho – ezen a szinten ezek a nevek, akik most eszembe jutnak és eddig is bizonyítottak, a legutolsó ráadásul ezúttal duplázik. A Dive egységét az adja meg, hogy akusztikus és elektronikus hanghatások, a idm hőskorát idéző múlt és a Tycho által képviselt jelen természetközeli, kristálytiszta és szerethető valósággá olvadnak össze. Mi több, ez elfedi azt a tényt is, hogy ez a lemez ugyanúgy megjelenhetett volna 2006-ban, mint 2011-ben, hiszen vintage-hangulatú képei, barkácsjelleget sem nélkülöző stílusa hiába a hipszterkultúra része, ettől még nem válik aktuálissá és előremutatóvá. Bár olykor feltűnnek a techno, a house stílusjegyei a játékidő során, ezek összességében csak kiegészítő szerepet töltenek be 2011 egyik legegyszerűbb, mégis legnagyszerűbb albumán. Ötös.
Tycho – The Daydream (fanvideó)
Tracklist:
- A Walk
- Hours
- Daydream
- Dive
- Coastal Brake
- Ascension
- Melanine
- Adrift
- Epigram
- Elegy
Borító:
