A szuperbuzi mixben javarészt az 1978 és 1983 közti időszak legrózsaszínebb diszkózenéi pörögnek, az előadók természetesen főleg New Yorkiak, és az üzenet minden esetben ugyanaz: bulizz, fogadd el és szeresd a másikat feltétel nélkül, és váltsd valóra az álmaidat. Az anyag valószínűleg nemcsak ma, de a maga idejében is megjárta az Aux Puces-t, a The Sanctuary-t és a Studio 54-t, vagyis New York nevesebb melegdiszkóit, és feltehetőleg már akkor is ugyanakkora közönségsikernek örvendett, mint ma.

Az összeállítás súrolja a hibátlan küszöböt. Peter Gordon bőnyállal megadja az alaphangulatot a Love Of Life zenekarával előadott nyitódalban, és a finoman öklöző négynegyedek az utolsóelőtti percig ki is töltik az időt, ezért táncolni megállás nélkül van mire. Mindeközben folyamatosan énekelnek az akkori csokidívák, húzogatják a talpalávalót a makkendős zenészfiúkák, és helyenként kibontakozik az elektronikus zene kezdetleges hangvilága is, ami pár újkeletűbb felvétel segítségével végig a hangsávok közt marad annyira, hogy a mai divathomók is élvezhessék Murphy szopótechnikáját és Mahoney anális ujjazását.

Folytassuk normálisan. A Donald Byrd And 125th St. NYC-féle Love Has Come Around a tizedik perc előtt pont az a zene, amire a kedvenc szórakozóhelyeden épp a kedvenc italodat iszod, és végignézel a fenséges nőfelhozatalon (vagy férfifelhozatalon – az olvasó nemének és beállítottságának függvényében), majd úgy döntesz, hogy leszólítod a hozzád legközelebb álló lányt. Pár minutummal később előjönnek a funky groove-ok is, a tempó pedig hol gyorsabb, hol lassabb, függően attól, hogy épp a tánctéren fűzöl-e valakit, vagy a bárpultnál. A szaxofon meglehetősen gyakori hangszer lehetett közel harminc évvel ezelőtt, legalábbis egy csomó felvétel alapkelléke, és így utólag hallgatva nem is érti az ember igazán, hogy hova tűnt mára a legtöbb diszkózenéből.

Óriási meglepetésre a szett tetőpontját nem valamelyik oldskool gyöngyszem adja, hanem Murphy legújabb felkaroltjának, a Rub N Tugos Eric Duncan-ből és a Manthraxx-os Olivier Spencer-ből álló Still Going-nak a főtémája. Kettejük munkája 1981-ben simán megelőlegezte volna a space disco feelinget, 2007-ben viszont már a galaxis legtávolabbi szuperklubjába repít. Ezután már nincs más dolgod, mint hátradőlni, becsukni a szemedet és hagyni, hogy a Still Going Theme a minimalizmus eszközeivel univerzális, letisztult gondolatokat hozzon létre a fejedben, és olyan hangulati állapotba hozzon, amit egyébként csak droggal érnél el.

S nincs megállás ezután sem. A finn City Of Women ragyogó Tablakone című szerzeménye 2000-ből már a második bizonyíték arra sorban, hogy 1983 után nem halt meg a diszkó. Az alkotók lementek a garázsba, előszedték az összes dobot és vödröt, amit találtak, majd önmagukból kikelve, hatalmas ordítozással elkezdték püfölni őket. Mit is mondhatnék még… Jori Hulkkonen után szabadon. Ezután természetesen ismét egy rég letűnt kor vidám és önfeledt partizóinak érezhetjük magunkat, és van is miért: a továbbiakban ugyanolyan seggrázós, alkoholfogyasztós, vagy éppen vicces számok következnek, mint a buli első felében.

Az LCD Soundsystem első hivatalos mixlemeze hitelesen mutatja be az elektronikus zene és melegkultúrája születését. Ha ez nem lett volna, akkor ma nincs se house, se techno! A szelekció ízléses, az íve ragyogó, és egy olyan állomása sincs a huszonnégyből, ami ne lenne helyénvaló, vagy fekete foltokat hagyna a visszaemlékezésben. Temája szerint talán az egyik legösszetettebb Fabriclive, ami valaha készült: tudja, hogy miről akar szólni, és azt korszerűen, jól prezentálja. Minden disco house rajongónak és New York őrültnek ajánlott a kiadvány, amin a stílus korai képviselői mellett a jelenlegi alkotókörtől is hallhatunk pár zenét, és amiről természetesen nem hiányozhat egy félexkluzív LCD Soundsystem felvétel sem.

Linkek:

• LCD Soundsystem hivatalos
• Fabric hivatalos
• Still Going MySpace