Jimmy Edgar mindössze huszonkét éves volt, amikor 2005-ben megírta Color Strip című albumát a Warpnak, és valószínűleg még Steve Backették sem gondolták, hogy a tősgyökeres detroiti az extravagáns divatbuziságának és provokatív szexuális utalásainak szellemiségével az elektronikus zene múlt évtizedének teljes második felét meghatározza majd. Pedig ez történt: a Color Strip techno és electro közeli intergalaktikus laptop funkja a maga perverz szex központú dalszövegeivel (az I Wanna Be Your STD megvan még, ugye?) felül állt a teljes nu-rave hullámon, és több művészetet tartalmazott a hasonló beállítottságú french electro zenék legtöbbjénél, ráadásul Edgarnál ez soha nem egy felvett imázs volt, nála ez mindig belülről jött. Ő a korszak igazi jolly jokere volt, s épp emiatt érthetetlen is valahol, hogy miért kellett a folytatásra közel öt évet várni, hiszen jó időzítéssel emberünk könnyedén lepipálhatott volna mindenkit a két-három évvel ezelőtti divathullámban.

Az XXX című második album mostani megjelenésével is egy olyan időszakban érkezik (meglepő módon ezúttal a !K7-en), amikor a funk és az electro kissé háttérben van a techno miatt, ráadásul nehezen elképzelhető, hogy felülmúlja az elődöt, ismét megelőlegezve jó pár évet a jövő trendjeit illetően. A lemez valahol nagyon hasonlít a Color Stripre, de egyben teljesen más is: nincsenek rajta olyan merész kísérletezgetések, mint például a Telautraux-ban (amivel részemről semmi baj nincs, mert az az egyetlen szám, amit sosem szerettem arról a kiadványról), sem olyan hátradőlős detroiti technóra írt kéjes szintetizátorjátékok, mint amivel a Semierotiic tarolt (ez viszont annál inkább baj). Instrumentális zenék mindenesetre vannak, de a One Twenty Detail egyértelműen az XXX leggyengébb pontja, és ezért a közepére helyezni nem volt szerencsés, viszont legalább a testvérei (Rewind, Stop That Tape, Sleep Connexion) hozzák a fülledt hangulatot, feledtetve ezt a kisiklást.

Edgar biztos, ami biztos alapon megmaradt a szexuális töltetű dalszövegeknél, de ezek annyira már nem perverzek és nyomulósak, mint a bemutatkozó munkáján. Hiába na, érezni nagyon, hogy eltelt öt év, és a szemtelen kölyökként megismert Edgarból is férfi lett: a Hot Raw Sex és a Push kivételével nincsenek vad flörtök és egyértelmű utalások, helyettük azonban emberünk meglepően sokszor úgy tud elmenni a gyengédség irányába, hogy közben mégis megőrzi azt az erős szexuális légkört a lemezen, amiről mára túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy védjegyeként és egyben legerősebb tulajdonságaként szolgál. Emiatt erős zárás például a Sleep Connexion, amiben szöveg helyett lényegében csak erotikus suttogások és nyögések vannak, viszont az egész alatt egy olyan hangulatos analóg szintetizátortéma és egy annyira könnyed ütem szól, hogy szavak sem kellenek ahhoz, hogy kitaláljuk: Edgar ezt a lemezt is az ágyba szánta.

Hangzásában jobban nyúl vissza a nyolcvanas évek aranykorához az XXX, mint annak idején a Color Strip. A Function Of Your Love bemelegítő alapja még akár egy Michael Jackson lemezre is felférhetett volna a Thriller-érában, a New Touch pedig a Kraftwerk és Prince képzelt találkozását mutatja be. A keménymagos rajongók is jól járnak, a Midnite Fone Call ugyanis pont az a fajta glitchekből felépített idm-mentalitású electro, amit anno az I Wanna Be Your STD is képviselt, és valamilyen szinten indokkal szolgált, hogy egy ilyen művész mit keresett a Warpnál. Mindazonáltal az XXX így is csak egy sima folytatás; vajmi kevés változást, fejlődést mutat Edgar első albumához képest, és azért egy huszonhat éves előadótól ezt meg lehet élni csalódásként. Félreértés ne essék: az XXX egy jó album, aki imádta a Color Stripet, annak ez is be fog jönni, de hiányzik az a fajta kísérleti, saját határokat feszegető hozzáállás, amivel például a szerző house beállítottságú kislemezein találkozhatunk, és amiket felfoghatatlan módon abszolúte noname kiadókon jelentet meg párszáz példányra limitálva. Háromnegyed.

Jimmy Edgar – Push