A Sziget második napján iszonyat sokan voltak. Úgy értem, még annál is többen. Ez kicsit rányomta a bélyegét az estére, mert a nagyszínpadnál konkrétan nem tudtam koncertet élvezni. Cserébe viszont jöttük-mentünk ismét, és végüls sikerült kikötni a Modeselektor-nál, ami a csütörtöki nap “legjobb” díját kapja. Útközben botlottam még magyar triphopba, francia skába és útba esett persze a Jamiroquai is.
Az érkezést csütörtökön a Millencolin-ra terveztem, de végülis a Realistic Crew-ra sikerült. Még ezelőtt megint lecsapott a Sziget azzal, hogy egy rakás régi ismerőssel futottam össze. Egy kisebb kanyarral kerültem végül az MR2 sátorhoz, ahol a pultnál mindjárt sörcimborát akasztva deadhead személyében, beálltunk, hogy megnézzük hogyan szól a magyar triphop verőfényben. Hát, ez a nagyon nappal nem tett jót a hangulatnak, és az első néhány számon át a hangerővel is volt némi probléma. Aztán mintha lassan helyre kerültek volna a dolgok, néhány (a nagylemez óta) új szám erősen kalapált, és a váci delegáció is elismerően bólogatott. Azért nem ütötte meg egy klubkoncert szintjét, maradjunk ebben. Utána viszont a Wan2 sátorhoz mentünk franciákat nézni, ahol olyan vaksötét volt, hogy a fényerőt ha megfelezték volna a Realistic-kel, pont mindenki jól járt volna.
Realistic Crew (Fotók: Gothpunk)
A Touffes Krétiennes-re várni kellett még, mert a beállással csúsztak, és úgy húsz perc késéssel kezdtek sorra felszállingózni a színpadra a zenészek, és csak jöttek, és jöttek, és jöttek… Ha jól emlékszem négy szaxofonost, két harsonást, három trombitást és egy tubást számoltam össze, plusz egy gitáros és egy dobos volt még. A zene jó volt, a pörgés megvolt, és látszott, hogy 89,6%-ban francia közönség mérhetetlenül érzi a ritmust, de nekem valahogy mégsem ütött tűz a csukám alatt. A bólogatás megvolt, de aztán két-három szám után kezdtem unni a zenét, ami amúgy a sok hangszer miatt sem volt kakofón, de a létszám ellenére kevesebbet éreztem egy háromtagú punkzenekarnál. Még egy kis hátrébb ácsorgás után elindultunk földi jókat magunkba gyűjteni bor és szendvics formájában, és ehhez jött a kötelező chill a jazz színpadnál.
Apropó jazz színpad, itt térnék ki erre egy pillanatig. Régebben mindig a Bahia sátor volt a “főhadiszállás”. Amikor sátraztunk, ott volt a sátor, és amikor csak piálós ücsörgés volt a program, akkor oda mentünk leülni, egy helyen volt a lávaköves hotdog és a sör, meg persze a Bahia színpad. Ebben az évben, már két nap alatt teljesen kialakult, hogy ezt a szerepet a jazz színpad tölti be. Nem azért, mert “fú de gáz, nincs Bahia”, mert van helyette Open meg A38, ahol nagyjából hasonló jókat lehet találni. Viszont a jazz egészen lentre, a sziget végébe került, ahova általában csak az megy már el, aki direkt jazzt akar hallgatni, ilyenből meg Szigeten, valljuk be, nincs egy túl erős többség. Magyarán nyugi van, nincs tumultus, a pultnál nincs sor, van pálinkázó, borozó és lángos, forgó-világító flashtoyok, kanapék – ez így együtt a legjobb chill out szett.
Les Touffes Krétiennes
Szóval, a franciák után jazz, aztán a Vándor Vurstlihoz mentünk, mert ki volt írva, hogy ma is lesz ugyanaz az előadás, ami tegnap (ezt a tegnapi beszámolóban egy képaláírás formájában említettem csak). Iszonyat látvány volt, színpadi zenével, légtornászással, konfettivel emulált pirotechnikával, jó ruhákkal, sci-fi hangulattal. Arra mondjuk most sem emlékszek, hogy mi a társulat neve (ígérem, Sziget végéig meglesz:), de lehet, hogy ez minden nap rendszerűen van valamikor fél nyolc magasságában, úgyhogy még megnézheti, aki eddig nem tette. Innen Jamiroquai-ra mentünk, ami már ment úgy fél órája, mire odaértünk, és ahhoz képest, amennyire vártam, most pont nem hatott meg. Tudom, hogy a koncert maga kurva jó volt, de képtelenség volt fulladásos halál nélkül benyomakodni, a szélén meg nagyon erőtlen és halk volt. Úgyhogy ezt három-négy szám után feladtam, és inkább intenzívebb élményt mentem keresni.
Ebből mondjuk az lett, hogy megint ücsörögtünk egy sort erre-arra, ébresztőlötty, kaja, pia, cigi, aztán felkúsztunk Modeselektor-ra az A38-hoz, és amennyire alig bírtam a szemem nyitva tartani előtte, annyira pattant fel, ahogy belehallgattunk abba, ami ott szólt. A német duó ekkor már javában őrjítette a közönséget, és iszonyat döngölős technóval szakította le a teletömött sátornyi ember fejét. Öt perc sem kellett, hogy ráhangolódjak a rave-re, mert egyértelmű volt, beszippantott, és csak vigyorogni lehetett végig, és egyre inkább, ahogy a technoból dubstep-szerű lüktetés lett, majd dubtechno, és egy világot megváltani akaró szintivel elszabadult trance. Ekkor zárult le egy etap, és akkora közönségzajt, ami ott volt (fütyülés, tapsolás, ordítás, lábbal padló döngölés, amit el tudsz képzelni), én már rég hallottam. Az emberek könyörögtek, hogy “még”. Ez után a tempóból visszavettek, és táncolós-bólogatósra vették a figurát, de a zene még ez után is ütött. Így aztán ennek a napnak is úgy lett vége, hogy az A38 színpadnál kötöttünk ki, és a nap koncertjére futottunk be.
Korábban a Kultblogon: