Kevés olyan zenei stílust találunk amelyben annyira egyhangúan bálványoznak egy embert, mint azt a liquid funk kedvelők teszik Dominick Martinnal, azaz Calibre-rel. A termékeny producer tavaly kevés kiadványt engedett ki a kezei közül, mint utóbb kiderült azért, mert idén három albummal (két Calibre dnb és egy saját néven kiadott downtempo lemez) és egy Fabriclive mix cd-vel is jelentkezik. Előbbiek első eleme a Spill névre keresztelt LP saját kiadóján, a Signature Recordings-on, mely a 2011-es, olykor a dubstepek és a keményebb jungle világba is barangoló Condition ellentéteként végig liquid funk vonalon mozog, egy-két szabályerősítő kivétellel. A Spill érezhetően koncepcióalbum, így a vesézésekor is jobb, ha magát az utazást értékeljük az egyes zenék helyett.

Calibre – Key Flix (részlet)

A nyitányként érkező boldog, billentyű loopos Dema Beats rögtön felültet a hullámra, mely lendület a különböző mixekben régóta hallható, gitármintás Runninggal folytatódik, ahol a rövid vokálfoszlányt Dominick maga énekli fel. Az eddig sem túlzottan őrült sztori ekkor még nyugalmasabb fordulatot vesz, a vinylnyomást is kapó Think On kifinomultságával gyönyörködtet, a sokáig Brodyként keringő, végül Keep Controlként megjelenő következő szám pedig filmzenés hangulatot hoz a fülesbe. Némileg megtörik az eddigi hibátlan flow-t a Close To Me magas dobjai és szomorkás dünnyögései (utóbbiak elkövetője szintén Calibre). A Spill első olyan trackje ez, ami érzésem szerint nem áll össze, szerencséjére azonban a Cully Bridge nevű követője gyorsan feledteti. A karakteres snare-ek és a korai Daft Punk zenéket idéző géphangok űrbe repítős összképet adnak ki, így eredményezve üde színfoltot a könnyedebb és morcosabb szetteknek is.

Az utazás ezután sem vesz hátraarcot, hanem épp ellenkezőleg, a hallgatóra küldi az album legmorcosabb zenéjét, a morgó szubbasszusokkal dolgozó, relatívan kemény jungle Simple Things-et. A minimalista Calibre cuccokat eddig is szeretők bírni fogják, a líraibb énjét bírók pedig gyorsan tovább pörgetik. Az első fentebb említett szabályerősítő kivétel a soron következő Start Again halfstepje, melyben a DRS/Jenna G-féle manchesteri kollektíva dj-je, Chimpo szövegel. A beatek ütnek, a bassline neurotikus, az emberi hang nyugtalanító – azaz minden, ami eddig sem volt és ezután sem lesz a Spill, ugyanakkor a sok emocionális darab mellett nem zavaró ez a dub.

Calibre feat. Chimpo – Start Again (részlet)

Sokáig persze nem csapat Calibre, a Do Not Turn On Me rögtön visszavisz a melankolikus minták és énekek világába, kiadva magából az album legszomorúbb számát, amit nem lenne meglepő, ha egy viszonzatlan szerelem inspirált volna. Az LP innentől kezdve leszállópályára ér, a drum & bass Justin Timberlake-jének is csúfolt, jellegzetesen magas hangú Steóval közös Wilderness tovább süllyeszti a pulzust, amit a személyes kedvenc Key Flix zongora orgiája lent is tart, majd az eddigi visszajelzések szerinti sokak kedvence Paragov be is zárja a kört. Van még egy szám hivatalos zárásnak is, a beszédes elnevezésű Sick Of It All, ami tempóját tekintve a lemez másik kakukktojása. Nem csúnya, ugyanakkor túlzottan érfelvágós darab, és nem igazán illeszkedik az album melankolikus, de végig felszínen maradó és olykor nagyon is békés fősodrához. Kerekebb lett volna akár egy másik liquiddel, akár a Paragovval befejezni.

Calibre olyan albumot rakott le, amin a nagy elvárások terhe mellett is minden liquides meg fogja találni a kedvenceit, és koncepcionálisan is működik. A Spill során az előző lemezzel szemben abban a sportágban játszik Dominick amiben ő a legjobb, és aminek a Walk of Fame-jén megerősítette most a kéznyomát.