Scott Herren-t könnyű szeretni, ugyanis pofátlanul rövid időközönként adja ki az albumait, de azokon ennek ellenére mégis érezni, hogy sokat dolgozott velük. Számos alteregója közül én mindig a Prefuse 73-t éreztem magamhoz a legközelebb: számomra ő viszi tovább DJ Shadow 1996-ban ránk hagyott örökségét, és az elmúlt hat évben ezt sikerült számos kiemelkedően jó albummal kibővítenie. Nem is volt túlságosan meglepő, hogy 2007-et sem ússzuk meg újabb Prefuse 73 matéria nélkül, ami ráadásul egy dupla album.
Aki követi a spanyol producer munkásságát, annak nem túl meglepő a Preparations / Interregnums címre keresztelt kiadvány tartalma. Scott Herren mostanra jóformán már minden kapcsolatát megszakította a három-négy évtizeddel ezelőtti jazz/hiphop/break hangzással, és a kísérleti, glitch kreálmányait kortárs zenei és komolyzenei elemekkel keveri, ráadásul az utóbbinak egy teljes lemezt szán annak a hagyományos, szűzi mivoltával együtt.
Hétköznapi életképekhez nem mindennapi gondolatok társulnak a Preparations-ön, és így az egész album valahol rendkívül ismerős, de mégis nagyon távoli. Scott Herren nagyon nyugodtra, felszabadultra veszi a légkört a Beaten Thursdays-szel, és így nyitott könyvként hagyja előttünk a további tizenkét számot, amik közt van kifejezetten színvonalas, kevésbé színvonalas, ám annál érdekesebb és azonnal felejthető zene egyaránt, egyenlő arányban. A közel ötvenperces trip után mindig olyan érzésekkel térek magamhoz, mint az idei Amon Tobin lemez után: a szerző valami új dologgal próbálkozott, és nem egyszer nagyon jól ráérzett a témára, de azért további ismerkedés nem ártott volna (egyébként az Aborted Hugs eleje simán lehetne egy újkori Amon Tobin zene is).
A számok képlete a szokásos: vegyél elő valami klasszikus, tradicionális témát, darabold fel apró részekre, majd az eképpen keletkezett hézagokat töltsd fel a kedvenc experimental/glitch hangmintáiddal, és a legvégén ne felejtsd el az egészet valami agyas ritmushoz hozzáigazítani. A formula sok esetben megint bevált, az előző bekezdésben felhozott Beaten Thursdays mellett a Preparations másik legjobb dala a kislemezre is kimásolt The Class Of 73 Bells a School Of Seven Bells nevű társulat hathatós közreműködésével (ugyan nem egy Matthew Herbert-tel van dolgunk, de simán kinézem Herrenből is, hogy hetvenhárom különböző csengővel rögzítette ezt a felvételt). Ezeken kívül kellemesen el lehet bólogatni a Girlfriend Boyfriend-re is, ami akár hagyományos értelemben vett hiphopnak is tekinthető, és talán egy kicsit kilóg az albumról, de ezt leszmávítva is egyértelműen hallható, hogy ez a Prefuse 73 produkció egyáltalán nem olyan bolondos, kalandozó és merész, mint a korábbiak. Mintha jó pár hézag üresen maradt volna.
Prefuse 73 ft. School Of Seven Bells – The Class Of 73 Bells
Ezt persze lehet valahol pozitívan is értékelni, mert a régi lemezeken néha egy-egy dal annyira túlpakolt volt, hogy néhány gondolat nem igazán tudott felszínre törni, de alapjáraton így koránt sem olyan barátságos, mókás a Preparations, mint lehetett volna. Egy koravén, megsavanyodott Prefuse 73 zenél az első perctől az utolsóig, a hangvétel a kelleténél jóval komolyabb, a tartalom pedig szigorúan kímért. S hogy ez végülis miért baj? Mert sokszor szinte lehetetlen egyhuzamban végighallgatni a lemezt, különösképpen a második felét, ami helyenként már annyira távoli és feszült, hogy kikapcsolódás helyett körültekintő odafigyeléssel lehet csak élvezni – és akkor sem mindig. Kicsit mintha átesett volna a ló túloldalára Prefuse 73: ismét vannak jó elképzelései, és szép megoldásai, de a lemez végéből pont azok a könnyed, laza ötletek és kivitelezések hiányoznak, amik a Preparations első felét az átlagos fölé emelték.
A megjelenés második fele, az Interregnums egy fokkal jobb munka. Érdekes módon a szerző bónusz lemezként csatolja ezt az előzőhöz, holott ezen egy felvétellel több van, és majdnem öt perccel hosszabb is, mint a Preparations. Az elejétől a végéig klasszikus zene szól rajta, az elektronika elképesztően minimális mennyiségű (mindössze néhány helyen figyel be egy-egy jelentéktelen effekt). Kicsit sajnálom, hogy nem ölt ebbe több energiát Herren, ugyanis kifejezetten score-jellegű munkákkal rendelkezik az Interregnums, és biztos hatásosabban működne egy bónusz dvd-n mellékelt film alatt, mint így. Olykor misztikus, thrillerekbe illő hangjai, máskor végtelenül bájos, romantikus részei egy teljesen új oldaláról mutatják be emberünket, akinek egyértelműen ez a válogatás volt a Preparations ihletforrása (nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy előbb ezt írta meg), és ráadásul nem csak, hogy jobb a párjánál, de meg is menti a kiadványt a feledésbe merüléstől. Hármas.
Linkek: