A Sziget utolsó napja a techno jegyében telt a Kultblog számára. A meduza sátor egész hetes, a nyújtott teljesítményektől független abszolúte jelentéktelen külföldiekből álló műsora az utolsó napra egy színvonalas és ismert produkciót tartogatott. Még most is érthetetlen számomra, hogy mit keresett a The Battle live actje zárásként egy olyan helyen, ahol előzőleg ismeretlenebbnél ismeretlenebb nemzetköziek léptek fel, de aztán nem is agyaltam sokat a kérdésen. A hangulat nemes egyszerűséggel annyira jó volt, hogy a bulin kívül az ember mással nem akart törődni.
Sokat gondolkodtam azon, hogy a beszámolóm megírása előtt én is megeresszek-e egy amolyan “nekem ez már a sokadik Szigetem”-féle, nosztalgiával elmélkedő bekezdést, de végül úgy döntöttem, hogy csak a szigorú tényekre hagyatkozom. Vagyis: nekem ez már a sokadik Szigetem, de három év után az első, amin csak egy napot voltam kint, még pedig a számomra teljesen érdektelen és zenei szempontból frissnek, aktuálisnak egyáltalán nem nevezhető line-up miatt. A vasárnapi program tanulmányozása során két variáció merült fel a nap eltöltését illetően: vagy elmegyek mindenféle, számomra nem érdekfeszítő, de egyébként világhírű formáció fellépésére, hogy elmondhassam, láttam őket is, vagy pedig minimális külföldi fellépő, de annál több színvonalas magyar produkció megtekintésével megpróbálom igazán jól érezni magam. Végül az utóbbit választottam, és nem bántam meg.
A küldetésem szempontjából a meduza sátor programja tűnt tökéletesnek, mivel az étlapon egész nap techno szerepelt, és ha 2008-ban van olyan elektronikus zenei stílus, ami sokadik feltámadása mellett még innovatívabb is, mint a techno, akkor valaki gyorsan tegye fel a kezét, és mondja, hogy rossz helyen voltam tegnapelőtt (na jó, experimentalt nem ér mondani). Ennek megfelelően hét óra után pár perccel már a fedetlen sátorban fogyasztottam jéghideg sörömet DJ Dork szettje alatt. A hölgyről sokat nem tudok, csupán azt, hogy Dork & Kozma formációként szeret fényekkel épületeket festeni, és hogy a stílus keményebb oldalágának a híve. Nem is okozott csalódást: kétórás szettjének már a bemelegítő szakasza jóval a középtempó felett volt, az utolsó negyvenöt percre pedig tovább növelte a bpm-számot. A műsora egyszerűen tökéletes volt: igazi fesztiváltechnót játszott nagyon vad kiállásokkal és húzós, csujogatós felvételekkel, ezért nagyon nem is lepődtem meg azon, hogy este nyolckor, amikor a partisátor még nincs is nyitva, és megannyi világsztár játszik a helyszín különböző pontjain, a meduza megtelt a háromnegyedéig. Ötös.
Kilenckor érkezett a váltás, a Lick The Click! trió, azaz a néhai ikz formáció (Crimson + Chrom) és a minimal/techno hazai keresztapja, Isu személyében. S, amit DJ Dork szépen felépített, azt Crimson és Chrom gyakorlatilag tizenöt perc alatt le tudta rombolni. Ne értsetek félre: egyáltalán nem volt rossz, amit játszottak, de szerintem már veteránok ők annyira, hogy tudják, egy ilyen fellépésen nem a produkciót kell bemutatni, hanem folytatni azt, amit az előttük lévő lemezlovas abbahagyott. Ez magyarul azt jelenti, hogy a zakatolós technót seperc alatt felváltották a százhuszonhat bpm körüli művész-minimaltechnók, és bár tagadhatatlan tény, hogy újabb ötven perc után már a nyugati trendeknek megfelelő, gyors és igényes minimal/tech számok szóltak, de a többszázfős közönség hatvanra fogyatkozott, és akármilyen finomságokkal álltak elő a továbbiakban Crimsonék, a létszám nem akart növekedni. Igazságtalanul kis közönség előtt mutatta meg tehát a Lick The Click idén, hogy a Monóban lévő rendezvényeik mivel kecsegtetnek az év többi részében, de akárhogy is próbálom felmenteni őket a felelősség alól, egyszerűen nem tudom. Ezt ők rontották el. Négyes.
The Battle live (a fotó nem a Szigeten készült)
Éjfélre aztán végül csak megtelt a sátor, hiszen akkor kezdte a live actjét a The Battle nevű alakulat, ami Scan X-et és a Youngsters duóját takarja a név mögött, ráadásul mindhárman Laurent Garnier legendás F Communications kiadójának a támogatását élvezik. Elő is adtak mindent, ami miatt szeretjük az F Commot: két óra tömör, rendkívül igényes és sallangmentes technót több helyen is electróval fűszerezve, néhol egy pici, entellektüell jazz-technót is hozzáadva. Nem nagyon láttam, hogy mi történt a színpadon, de ketten laptopok mögött bűvészkedtek, míg középen egy ember (feltételezem Scan X) effektezett a zenékre, vagy olykor a saját hangjára. Az első perctől az utolsóig együtt éltek a közönséggel, amit meg is hálált mindenki, így már fél óra után hatalmas hangulat kerekedett, és egyáltalán nem sajnáltam, hogy nem a partisátorba mentem heringnek a Justice-ra, még ha haverjaim beszámolói szerint ők is rendesen odatették magukat. Rendkívül komoly, de mégis felszabadultan táncolható, iszonyatosan korrekt műsort adott a három francia, és sokadikként megmutatták 2008-ban ők is, hogy a techno miért hódít az utóbbi időkben ismét bődületesen. Ötös.
Ezután választanunk kellett a haverokkal: vagy belehallgatunk a levezető szerepet megkapó Marvin + Grasshop kettős szettjébe, vagy átmegyünk Nagára a Cökxpon ambient sátorba lazulni. Pár perc tanakodás után azonban nem mertünk kockáztatni – egy ilyen masszív élményt a világért sem akartunk volna elrontani hajnalra, így inkább felcuccoltunk, és hazamentünk. Ekképpen legalább kijelenthetem, hogy nagyon jól éreztem magam.
(fotó: sziget.hu/fesztival)
Korábban a Kultblogon: