A Saivo megjelenése óta egyre több olyan csalódott hallgatóról olvasni, akiknek nem sikerült az anyaggal azonnal olyan mély kapcsolatot kialakítani, mint amit a korábbi években és lemezeknél tapasztaltak. Ez pedig a Tenhi albumok jellegét tekintve nagyon is fontos, létező probléma lehet. Sok hasonló zenekartól eltérően nem erőltetnek semmilyen átlátszó, felszínes, ezoterikus újpogány bölcsességet, nem is magyarázzák túl a mondanivalót, ettől függetlenül az akusztikusan hangszerelt dallamok és ősi finn szövegekből áradó békesség és harmónia megkíván egy komolyabb, érdeklődő, értelmes és kíváncsi hozzáállást. Persze ezek nélkül is élvezhetjük a dalaikat, de nem feltétlen jutunk el azokba a mélységekbe, amelyek amúgy nagyon is léteznek és csak a felfedezésre várnak.

A zenekart 1996-ban alapította Tyko Saarikko, kezdetben egyszemélyesként működött, aztán az évek során új tagok és session zenészek is csatlakoztak. Már az első, Kertomuksia című demót, és a későbbi bemutatkozó Kauan lemezt is nagy elismerés fogadta, a következő albumok (Väre, Maaäet) érdekes folk-ambient keverékétől pedig a kritikusok és a hallgatók egyaránt el voltak ájulva, és a Tenhi az őszinte, kiegyensúlyozott, dallamos zenéjével a neofolk egyik fontos és értékes zenekara lett. Aztán következett öt hosszú év kihagyás, ami arra pont jó volt, hogy az emberek jobb híján a régi anyagokat kezdték újra meg újra felfedezni, ennek köszönhetően a zenekar munkássága még jobban felértékelődött, és meg lett a dolog árnyoldala is: olyan magasra került a léc, hogy ezúttal nem is sikerült gond nélkül átugrani.

Ebbe az elvárásokkal teli környezetbe érkezett meg december elején a zenekar új lemeze, mely a levert hallgatói véleményekkel ellentétben cseppet sem rosszabb az elődeinél, pusztán egy jóval egyszerűbb struktúra jellemezi. Ráadásul hangulatilag is sokkal sötétebb és melankolikusabb lett. Szépen fokozatosan bontja le a külvilágunkat, és a letisztult stílusukhoz nagyon passzoló, furcsa átmenetiségbe helyezi a hallgatót. Nem fenyegető vagy félelmetes, inkább rejtélyes és borús. A zenekar közismert az általuk tervezett, kiegészítő vizuális munkákról, mely a Saivo esetében is telitalálat a borítón látható szimbolikus, fekete vízen sikló hajóval, amely mintha a két világot összekötő, végtelennek tűnő tengeren közlekedne. A csónak körül lassan gomolyog a sűrű, kásás köd, néha délibábszerűen kirajzolódik egy táj, hegyek, rajta átláthatatlan, sűrű rengeteg, amiket aztán ismét ellep a homály, és újra csak az üresség és a csönd marad.

Tenhi – Saivon Kimallus / Siniset Runot

A lemez talán túlságosan is messzire rugaszkodik a valóságtól, sokkal inkább befelé forduló, mint korábban, de így is egy izgalmas, tartalmas utazást nyújt, ami a műfajt kevésbé ismerő vagy szeretők számára is emlékezetes lehet. A sokadik hallgatás után felsejlettek előttem a távoli, néhol egészen vad, baljós és érintetlen, máshol békés, idilli tájak, a különböző alakok, karakterek, amik együttesen felépítették, benépesítették a Saivo fantáziavilágát.

Tracklist:

1. Saivon Kimallus
2. Pojan Kiiski
3. Uloin
4. Pienet Purot
5. Sateen Soutu
6. Haaksi
7. Surunuotta
8. Savoie
9. Vuoksi
10. Paluu Joelle
11. Sees
12. Siniset Runot

Borító: