Tartalomjegyzék

• A címlapon: Reissue!
• Copyright – Voices & Visions
• Flying Lotus – Los Angeles
• Osunlade – Passage
• Mark Farina – Fabric 40
• Daedelus – Love To Make Music To
• Fred Baker – Hollywood Fairytales
• Jamie Lidell – Jim
• Kelley Polar – I Need You To Hold On While The Sky Is Falling
• Peace Division – Coast 2 Coast
• Jimpster – Selected Remixes 2004-2008
• Noisia – Fabriclive 40
• Osborne – Osborne
• July Skies – The Weather Clock
• Ital Tek – Cyclical

A címlapon: Reissue!

Gyakran visszatérő kérdés az idősebb, tekintélyesebb múlttal rendelkező zenészekkel készített interjúim során, hogy mit gondolnak a feltörekvő tehetségekről, vagyis az őket követő generációról. Az esetek többségében persze csak illedelmes, dícsérő szavakat hallani, mintha csak udvariaskodnának, szándékosan megkerülnék az őszinte válaszadást, de azért van, aki keményebb szavakkal bírál. Egy dologban mind egyetértenek: a mai fiatalok nem ismerik az elektronikus zene múltját, és innentől kezdve nem is tisztelik. Talán erre valamiféle reakció (a nyilvánvaló pénzügyi motivációktól eltekintve), hogy egyre több klasszikusként, vagy alapvetésként számon tartott kiadvány jelenik meg új, digitálisan felújított köntösben, s legyen szó akár tíz, vagy több mint húsz évvel ezelőtti dolgokról, azok még 2008-ban is képesek nem egy aktuális versenytársukat lepipálni. Gyűjtőcikkünkben összeszedtük az általunk legjobbnak tartott elektronikus zenei újrakiadásokat, és ezeken keresztül végignosztalgiázzuk a stílus elmúlt pár évtizedét – mert van miért.

Vladislav Delay – Anima
Eredetileg megjelent: 2001
Kiadó: Huume

Sasu Ripatti igyekszik minden legendás albumát újra megjelentetni, mióta létrehozta kizárólag saját zenéi céljából a Huume kiadót. 2005-ben újra napvilágot látott a Luomo alteregója alatt írt Vocalcity, ami gyakorlatilag a legelső minimal/deep house album a stílusok mai értelmezésében, tavaly pedig megértük az első Vladislav Delay újranyomást a glitch-dub techno körökben alapműként ismert Multila képében. Idén sem szenvedünk hiányt Delay-matériából, ezúttal a minimal/ambient stílusok egyik klasszikus darabját, az Animát üdvözölhetjük új köntösben, és egy bónusz edittel kiegészítve. Az anyag hétéves kora ellenére még semmit nem vesztett a szépségéből: egy nagy szám, hatvankét perc hosszúságban, és tulajdonképpen folyamatosan csak építkezik és építkezik. Nem lassul le, nem áll meg egy pillanatra sem, és már ebben benne van minden olyan kis finom megoldás, melyeket később sokan már csak úgy emlegettek, mint “Delay-es hangzás”. Korszakalkotó darab.

Aphex Twin – Selected Ambient Works 85-92 / Classics
Eredetileg megjelent: 1993 / 1995
Kiadó: R & S

Aphex Twin legelső lemezei hosszú idő óta újrakiadás után kiáltottak, úgyhogy egy szavunk sem lehet, ugyanis a szóban forgó két albumot két hónap eltéréssel dobta piacra az R & S. Mindkettő igazi mestermű: a Selected Ambient Works 85-92 Richard D. James legelső munkáinak a gyűjteménye, van köztük olyan felvétel is, amit tizennégy évesen szerzett, míg a Classics a kiadó sorozatának az Aphex Twin-féle elképzelése (lejjebb megemlékezünk egy másik Classics albumról is). Azt hiszem, hogy 1993-ban még sokunknak elképzelhetetlen volt az a fajta zene, aminek manapság egész újságokat szentelünk, s ha belegondolunk abba, hogy Aphex Twin munkái még ma is sokszor mennyire értetlen fülekre lelnek, akkor próbáljuk meg elképzelni, hogy tizenöt évvel korábban milyen helyzetben lehetett az a fiatal ír srác, akiből mostanra az experimental alfája és ómegája lett. A Classics album mindazonáltal 2008-ban már csak úgy szól, mint valami megkerülhetetlen jelenség a múltból, aktualitása nincsen: többnyire vadul zakatoló techno és hardcore számok zajos armadája, melyekre ugyan még ma is nagyokat ugrálnánk, ha játszanák őket, de már keményen érződik rajtuk az idő vasfoga. Ezek a stílusok napjainkra finomabbak, kimunkáltabbak lettek – a hangzás a kezdeti rave partikat idézi fel az emberben, melyek lassacskán ugyan megint aranykorukat élik a partikultúrában, de már köszönőviszonyban sincsenek rajta az ilyen zenék. Van azonban a Classics-nek egy másik oldala is, ott köszönnek be az olyan munkák, mint a Digeridoo, az Isopropanol és a gyönyörűséges Analogue Bubblebath I, s, mint tudjuk, utóbbiból aztán kész sorozat lett további EP-k és albumok képében. Ezekre valószínűleg emlékezni fogunk örökre, mint ahogy emlékezni fogunk az idősebb kora ellenére sokkal frissebben szóló Selected Ambient Works 85-92-re is, amin Aphex Twin egyáltalán nem elmebajos, sokkal inkább melodikus, elbűvölő ambient munkái vannak. Elég csak meghallanom újra az Xtalt, az Ageispolis-t, vagy a Schottkey 7th Path-t, és libabőrös leszek.

Gas – Nah Und Fern
Eredetileg megjelent: 1996 / 1997 / 1999 / 2000
Kiadó: Kompakt

Az 1993-ban alapított Mille Plateaux több mint egy évtizedig a kísérleti elektronika egyik fellegvára volt, olyan neveket mutattak be, mint Alec Empire, Cristian Vogel, az .snd, Tim Hecker, vagy éppen Gas, akinek a nevéhez általában az ambient techno tökéletesítését párosítják, mint tényt. Nem ő találta ki a stílust, de mindmáig hozzá fűzödik a felhozatal négy legnagyobb albuma, cím szerint: Gas, Zauberberg, Königsfrost és Pop. Sajnos a Mille Plateaux azóta csődbe ment, a lemezek pedig beszerezhetetlenek lettek, ezért hálásak lehetünk a Kompaktnak, amiért egy gyönyörűen csomagolt gyűjtődobozban kiadták újra a szóban forgó munkákat (persze azért a teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy a Kompaktot Michael Mayer és Jürgen Paape mellett az a Wolfgang Voigt alapította, aki nem más, mint maga Gas). Egy szavunk sem lehet: az ambient techno 2008-ban az egyik legdivatosabb underground stílus a dubtechnóval együtt, szóval különösen fontos a Nah Und Fern megjelenése és kiváló időzítése, ráadásul egyik darabján sem érezni, hogy nem ma készültek, pedig van köztük már tizenkét évvel ezelőtti agyalás végeredménye is. Varázslatos, szimfonikus ambient rétegek mögött hevesen lüktető technoütemek elképesztően gazdag felhozatala a Nah Und Fern, egyszerűen megunhatatlan. Általában az újságoknak nem szokásuk reissue-kat az év végi értékelésekben berakniuk a Top 10 listákba, de én nem tartom kizártnak, hogy Gas kollekciója be fog férkőzni nem egy szerkesztőség chartjába, vagy ha oda nem is, akkor kivételesen lesz reissue toplista is, melynek biztosan az első helyezettje lesz.

Model 500 – Classics
Eredetileg megjelent: 1993
Kiadó: R & S

Ha a techno létrejöttéről akarunk beszélni, akkor az elkerülhetetlen Kraftwerk-hatás mellett három szülőatyja van a stílusnak: Derrick May, Kevin Saunderson és Juan Atkins. Hármójuk barátságának szellemi terméke az a stílus, amiről gyakorlatilag az elektronikus zene az elmúlt huszonöt évben szólt, és bár ezek az emberek ma már egyáltalán nem fiatalok, de még mindig aktívan járják a világot a szettjeikkel. A diszkográfiájuk is kivétel nélkül jelentős, most azonban csak Juan Atkins Model 500 alteregójáról emlékszünk meg, melynek keretében az első album ugyan csak 1993-ban jelent meg, de azokat a himnuszokat gyűjti egybe, amik 1985 és 1990 közt születtek. A stílus legelső komoly dolgairól van tehát szó: az első szám az 1985-ös No Ufo’s, ami annyira beleégett az emberek memóriájába, hogy például Felix Da Housecat felrakta az idén megjelent Global Undergroundjára is. Olyan dolgokról szól tehát a Classics, amiket koruk ellenére még mindig nem felejtettünk el, s régimódi, végtelenül kezdetleges techno hangzásuk ellenére is bármikor vállalhatóak. S persze a legnagyobb technózenék mellett (No Ufo’s, The Chase, Ocean To Ocean, Techno Music) félúton hallható a Night Drive című electro szörnyeteg is, amit Juan Atkins szintén 1985-ben írt a Kraftwerk tiszteletére, melynek keretében megköszöni azt a hatalmas inspirációforrást, amivel a négy német úriember megadta a kezdőlökést egy olyan stílusnak, ami mára nem csak, hogy történelemmé vált, de a lapjai folyamatosan íródnak. E sorok írásakor még nem biztos, de úgy tudjuk, hogy az Aphex Twin mintájára a kiadó hamarosan kiadja Model 500 másik klasszikus albumát, a Deep Space-t is, így a sci-fi vs. technológia életérzés garantált lehet 2008-ban is.

flynn

Copyright – Voices & Visions /Defected/

A Gavin Mills-ből és Sam Holtból álló Copyright számos kiváló tizenkétinchessel jelezte már az elmúlt pár évben, hogy komolyak a szándékaik a klasszikus értelemben vett house táncterének meghódítását illetően, és az olyan előfutárok után, mint az I Pray és a We Can Rise, végre itt van a teljes album. A Voices & Visions ráadásul nem holmi rossz vicc: három lemez, egy a saját számoknak, egy a remixeknek, leghátul pedig egy igencsak kool DJ mix, ami összeköti a Copyright stúdióhangzását a klubhangzásával, vagyis teljes képet kapunk arról, hogy ez a két brit úriember mit is képvisel valójában. A végeredmény lenyűgöző: egzotikus nevű és szexi hangú vokalistákkal felvértezett szerzői album (a záró Voices klasszis gyanús), legendás producerek kézjegyével ellátott átiratgyűjtemény (Masters At Work, Jerome Sydenham), és az időszak legnagyobb house zenéiből álló szett a végén. A kiadvány egyetlen hibája az olykor túl sokáig ismétlődő house/deep hangzás, de közel négy órányi hanganyag tudatában ezt meg is bocsáthatjuk. Négyes.

flynn

Flying Lotus – Los Angeles /Warp/

A sokatmondó című Reset EP után nagy várakozás előzte meg Flying Lotus második nagylemezét. Az absztrakt hiphop instrumentális, töredezettebb és sötétebb oldalát képviselő szerző a szülővárosába invitálja a hallgatót egyfajta “vissza a jövőbe” atmoszférával. Saját elmondása szerint a Los Angeles-ben valahol megtalálható a Blade Runner hangulata, mert kit nem inspirált az a film a környéken, de a messzibe tekintő cyberpunk látomások mellett ugyanúgy szól a lemez az elektronikus zene következő generációjának is, akik már broken hiphopon és dubstepen nőnek fel. Inkább az utóbbi érződik: szegény negyedek, baljós sikátorok és összefirkált metrószerelvények soundtrackje a Los Angeles, ami talán valóban az iPod generáció első manifesztációja, de koránt sem jó. Félkész felvételek, összecsapott megoldások és érthetetlen üzenetek rontják el a körítést a kiváló húzószámok mellett (Beginners Falafel, Melt!, GNG BNG), avagy lehet, hogy Flying Lotus és kis csapata a jövő hírnökei, de próféciáik albumformátumban egyelőre még nem eléggé meggyőzőek. Hármas.

flynn

Osunlade – Passage /BBE/

Osunlade munkái mindig egyenlőek az elsőosztályő minőséggel, ezért nem akkora meglepetés, hogy az új mixlemezébe sem lehet belekötni. Az afrikai yoruba vallás elkötelezett híve (igazi pap!) hű maradt a gyökereihez, és ismét elrepíti a hallgatót valami spirituális afrikai tábortűztánc közepébe, aminek keretében a tribal és deep house legújabb megjelenéseivel kísérletezik, a trendnek megfelelően némi minimal kiegészítéssel. Aki szereti hetven perc erejéig elvarázsolni magát különféle lüktető, fülledt, de rendkívül energikus négynegyedhullámokkal, annak a Passage szó szerint az átjáró egy ilyen misztikus létsíkra, valamint örülhetnek a cd dj-k is, ugyanis egy második lemezen megtalálhatjuk a számokat mixeletlen formában is. Négyötöd.

flynn

Mark Farina – Fabric 40 /Fabric/

San Francisco Mark Farinája jegyzi a Fabric-sorozat negyvenedik darabját, ami így magától értetődően house a legkiválóbb fajtából. A mix egy Fabric-ben töltött éjszaka rekonstrukciója a Farina-szettekből már jól ismert nevekkel (Inland Knights, Mood II Swing, DJ Sneak, King Kooba), illetve a stílus feltörekvő reménységeivel (Bobby Valentine, Prztz). A hangzás rendkívül összetett és egységes, egy pillanatra sem kalandozik el feleslegesen a mix semerre, ezért a stílus szerelmeseinek ez az egyik legjobb választás a nyáron, Mark Farina pedig túl van ezzel a tizenötödik hivatalos dj mixén, és bizonyítja, hogy a mennyiség cseppet sem megy a minőség rovására. Négyes.

flynn

Daedelus – Love To Make Music To /Ninja Tune/

Alfred Weisberg-Roberts új lemeze nem annyira brazilos, mint a két évvel ezelőtti Denies The Day’s Demise, de sajnos még csak nem is annyira kreatív, mint az. Nem látjuk fekete-fehér settingben a megváltó Krisztus-szobor digitális kivetülését a háttérben, de még csak olyan szimfóniák sem csendülnek fel a bitviharban, mint amivel tele volt az a bizonyos 2006-os remekmű. A Love To Make Music To Daedelus játékos-bolondos énjét mutatja meg, amit ezáltal komolyan venni nem lehet (elég ránézni a borítóra), és nem is áll össze koherens egésszé. A Fair Weather Friends EP-ről kimásolt címadó dal és a My Beau ugyan még fél évvel később is jól szól, és tagadhatatlanul van még elég jó pillanata a gyűjteménynek, de a Daedelus-életműben ez a bohóckodás feleannyira sem mutat jól, mint ahogy emberünk azt elképzelte. Diszkóhiphopjazzfunksoulrock válogatásokon esetleg idővel belefuthatunk majd egy-egy számba (az utolsó rendben van), de kétlem, hogy pár év múlva komolyabban is emlékeznénk a Love To Make Music To-ra, ami inkább vegyesen működő ötletek gyűjteménye, mintsem egy jól összerakott album. Hármas.

flynn

Fred Baker – Hollywood Fairytales /PIAS/

Megannyi alteregója és közel húsz éves múltja ellenére Fred Baker számomra eddig semmit nem jelentett a Groovezone című egyslágeres projektjén kívül, melynek keretében a Grauzone 1980 körüli Eisbaerjét értelmezte újra a német trance szabványainak megfelelően 1997-ben. A mostani kiadvány, amit a kezemben fogok, viszont – szerencsére! – nem gagyi német trance, hanem chillout, breakbeat és némi progresszív utóhatás kereszteződése. A Hollywood Fairytales a producer első rendes albuma, és máris – máris? 20 év után? – nagyon belenyúlt a tutiba. Hangzásában semmiképp sem korszerű, de színvonalában mindenképp jó matériáról beszélünk, ami különféle zongoratémákkal vezérelt chillout felvételeket jelent lágy breakzenékkel és két hevesebb tánczenével. Tökéletes háttérmuzsika komolyabb mondanivaló nélkül; mostani versenytársait játszva legyőzi. Háromnegyed.

flynn

Jamie Lidell – Jim /Warp/

Ó, jaj! Baj van! Oda a barkácshangulat, elveszett a lelkes amatőrizmus! Jamie Lidell ezúttal már komolyan gondolja a bugit, így a Jim pont az a fajta mű-album, amit a rajongói csak azért szeretnek, mert tudják, hogy az előadója nem holmi feka a sok közül, hanem az az ember, aki a kilencvenes évek végén még Super_Colliderként tevékenykedett Cristian Vogellel különféle kísérleti és techno ütemek létrehozása céljából. Elismerem, hogy ez még nem az a soul/funk, amiért a Jamiroquai-t bitófára kellene küldeni, ugyanis vannak könnyedebb dalok, amiken érezni, hogy Lidell két elektronikus zenei lemez meghallgatása közben írta őket, de amikor beüt a téma élesen, akkor bizony jaj a hallgatónak. Amennyire tetszett két-három hallgatás után, annyira nem tudom már elővenni. Sablonfunk. Kétharmad.

flynn

Kelley Polar – I Need You To Hold On While The Sky Is Falling /Environ/

Talán, ha Kelley Polar nem valami elvarázsolt langyi tündérkének öltözne a sajtófotókon, és nem erőltetné annyira a nyolcvanas évekből átkozottul a nyakunkon maradt melegpopot (Wham!, ugye), akkor biztos jobban szeretném az albumát. Na meg, ha nem lenne ennyire bosszantóan hosszú címe. Mindazonáltal a szerző eléri a célját: a hallgató tényleg Tündérországban érzi magát, ahol mindenki éppen a dizsiben csörög bolondosabbnál boldondosabb dallamokra, ami idővel annyira abszurddá válik, hogy kitartás kell az amúgy egyáltalán nem hosszú kiadvány végére érni. Minek is nevezzem? Esetleg kísérleti diszkópop? Valami olyasmi. Háromnegyed.

flynn

Peace Division – Coast 2 Coast /NRK Music/

Öt évet kellett várni, hogy új mixlemezzel jelentkezzen a Peace Division duója, akikről gyakorlatilag egy dolgot kell csak tudni: mindig is a tech-house volt az ő zenéjük, soha nem hagyták el egyetlen trendért sem. A Coast 2 Coast-sorozathoz hozzátett munkájuk sem képez kivételt. Hetven perc sötét, monoton, középtempós döngölés, aminek se eleje, se vége, se íve, se tetőpontja nincs. Van viszont tizennégy kiváló szám rajta, amik emlékeztetnek minket egy olyan partikorszakra, amikor mindannyian morcosan néztünk egymásra az “utazás” közben, és valószínűleg egy kicsit túl is reagáltuk ezeket a zenéket, így most talán érettebb fejjel jobban megérthetjük őket, majd a tech-house = Peace Division egyenlőséget axiómaként felírhatjuk hetvenkettes betűmérettel a falra. Négyes.

flynn

Jimpster – Selected Remixes 2004-2008 /Freerange/

Jimpstert jobbára a house-producerek krémjében tartják számon, amit legújabb albuma sem hazudtol meg. A Selected Remixes 2004-2008 a négy évvel ezelőtti első rész frissítése tizenhárom kiváló átirattal az elmúlt időszakból. Kevésbé ismert szerzők munkáinak tartalmazza kiváló reinterpretációit a kiadvány, legyen szó akár deep, tech-, vagy progresszív house-ról. A legnagyobbat a Motorcitysoul, Justin Martin és az Iz & Diz újrái szólnak, de összességében is van annyira kiváló minőségű és nem felkapott a Selected Remixes 2004-2008, hogy könnyen az év egyik legjobb underground tánczenei albuma lehet. Ötös.

flynn

Noisia – Fabriclive 40 /Fabric/

A Fabriclive-nak van az a jó szokása, miszerint évente csak egy drum and bass mix-szel jelentkezik, de az mindig annyira rendben van, hogy még a stílust kifejezetten ellenszenvesnek találók is élvezettel hallgatják. A tavalyi Marcus Intalex-féle mestermunka után a feladat ezúttal a holland Noisiára hárult, és a három fiatalember megoldotta. Akár szerzői albumként is tekinthetünk a Fabriclive 40-re, ugyanis a huszonkilenc számból tizenhatot a mixelők jegyeznek, mellettük pedig olyan ismert nevek vannak, mint az Ed Rush & Optical, a Black Sun Empire, vagy a Qemists. A mix érdekessége, hogy nem végig ugyanaz a dobbasszus ütem szól, hanem sokszor lelassul és átmegy breakbe, de egy-két alkalommal ki is egyenesedik már-már technóvá. Háromnegyed.

flynn

Osborne – Osborne /Spectral Sound/

A nyitó 16th Stage után elhittem, hogy Osborne bármire képes. A relatíve ismeretlen michigani producer a bemutatkozó albumán a minimalt keveri deep house elemekkel, és pár helyen annyira jól eltalálja az összetevőket, hogy akár még valami forradalmit is remélhetünk tőle a jövőben. Amikor pedig éppen nem minél egyszerűbb struktúrákról próbálja elhitetni velünk, hogy mennyire összetettek, akkor hol Ed DMX-szel próbálgat mindenféle beateket funky alappal, hol légies chillouttal kedveskedik a füleinknek. Erős beköszönés, pár gyengébb szám lehagyásával akár még markánsabb végterméket is ki lehetett volna hozni belőle. Négyes.

flynn

July Skies – The Weather Clock /Make Mine Music/

Az elmúlt pár hét esősebb szakaszának a győztes hallgatnivalója egyértelműen a July Skies volt. Éteribb Helios-nál, melankólikusabb a Boards Of Canadánál és nem annyira elektronikus, mint a Kiln. Gondolataim az angol felvidék borús rétjeire visznek, de egy pillanatra sem vagyok a földön, hanem a magasból szemlélem a zöldellő tájat, a gyönyörű fákat, miközben pacsizok a mellettem elszálló madarakkal és kiváncsian várom, hogy vajon az utolsó szám után tényleg elkezd-e esni az eső. Varázslatos. Ötös.

flynn

Ital Tek – Cyclical /Planet Mu/

Két nagy sikerű bakelit után végre hallgathatjuk Ital Tek első “egészestés” munkáját is, ami nem hoz szégyent a dubstepre. A stílus szokásai ellenére valamivel lendületesebb témákból áll az album, s minden bizonnyal ezért élvezetes ugyanannyira az utolsó perce is, mint az első. Az erős törtütemekre finom, már-már egzotikus hangminták illeszkednek kiválóan: ha a testünket nem indítja be a Bloodlines, vagy a Tokyo Freeze, akkor az elménket biztosan kényeztetni fogja a White Mark, vagy a Wind Tunnel. Ezt szeretem a Cyclicalban: nem ugyanarról akar szólni ötvenöt percen át, s ezzel a jó szokásával képes élvezetessé tenni egy dubstep albumot teljes valójában. Négyes.

flynn