— Zene

— 2008. November 21. 14:54

— Írta: eron

The Vines – Melodia

2002-ben a rock megmentőiként néztek a Vines-ra, az első ausztrál zenekar volt a Men at Work óta, amely a Rolling Stone címlapjára került. Azóta is gyártják az albumokat többé-kevésbé zökkenőmentesen, az énekes srác körül persze ilyen zenekarhoz méltóan ragadnak a balhék, lerúgja a fotóst, rádiófellépésen botrányt csinál, összebalhézik a basszerral, elmebajjal diagnosztizálják, tehát minden megy a maga medrében, csak már nem hívják őket úgynevezett rockmessiásoknak.

Tehát itt van az új album, a Melodia, és nehéz annál többet mondani róla, hogy jó, persze, jó. Vannak lendületes rockszámok, meg vannak nem lendületes és inkább már beatre hajazó számok is. Vannak óbégatások, de pont annyira hamis mind, hogy úgymond csiszolatlan legyen, de ne sértse a füled (She is gone), és vannak egészen szórakoztató és tényleg egyedien Vines-os megoldások, vegyük például a csatorna visszhangos páppápp-durámm vokált a Screamben. Nagyon sok gitár nagyon jól szól, de fáj az ember szíve, amikor a Braindead szólója esetén látja maga előtt az órákig tartó potméter tekergetést, aminek eredményeképp végülis megtalálták a tökéletes közeli szólóhangzásukat, épp csak elfelejtettek épkézláb dallamot feljátszani hozzá. Amilyen lendületes a nyitás, úgy törnénk el a kezüket a hatperces nyavalygásuk végét megfejelő vonós sokaságért.


The Vines – Get out

Jó lemez végül is, de két centivel sem hoz többet a vártnál, pedig azért a léc nem volt túl magas, és félő, hogy ennél többet tényleg nem lehet kihozni a Nirvana és a Beatles árnyéka mögül. Ezért is lehet azt mondani, hogy nem a zenekarral van a baj, nem a zenével van a baj, eleve a témamegjelölés problematikus. Szomorú, ha megelégszenek ennyivel, mert ez így elég kényelmes megoldás a kezdeti szellemiséghez képest: beletespedni a (főleg hazai) fesztiválszíntérbe, és kétévente csinálni egy mérsékelten különböző albumot, közte bulvárbalhékkal. Kár lenne, mert milyen remek elképzelni például Nicholls jellegzetes hangjátékát és a félig karcos, félig suvikszolt gitárhangzást megbolondítva egy kis amerikai technoval? De sajnos nagyon úgy fest, hogy nincsen itt kísérletező kedv. Bajnak ez se baj, de cserébe ez az album se szólt nagyot.

Linkek: