A Timber Timbre elnevezésű lo-fi blues és pop keveréket játszó zenekar korábbi lemezeinek emléke mostanra már erősen fakulóban volt, de azért még nem tűnt el nyomtalanul. A három érdekes, de sajnos összességében felejthető album után a legjobbkor jött az újabb. A Creep On Creepin’ On pedig sikeresen felülmúlja az elődeit, de még mindig nem az igazi.
A Mika Posen, Simon Trottier és Taylor Kirk által alkotott kanadai csapat, még ha egyelőre nem igazán gyárt korszakalkotó és átütő lemezeket, de egy sokat ígérő, nagyszerű és izgalmas társaság. Zenéjük a posztmodern stíluskeveredések egyik fényes gyöngyszeme. Van benne klasszikus folk, egy nagy adag a régi vágású posztpunk rideg hangulatából, egy kis könnyed indie-pop, de az egyenlet vége mindig ugyanaz. Lüktető, dögös, abszurd blues. Az új lemezük pedig bőven felülemelkedik a korábbiak erős sematikusságán. Nem csak hangzásilag sokkal erőteljesebb, feszesebb, de a dalok szerkezete masszívabb és a dallamvilág is sokkal gazdagabb és sokszínűbb. De ami talán a legfontosabb, hogy Taylor Kirk bariton hangja rengeteget fejlődött az elmúlt két évben. Még ha nem is nőtte ki teljesen ezt a gyakran túlságosan érzelemmentes, egyhangú, enyhén visszhangzó és lebegő stílust, végre jóval bátrabb és kísérletezőbb.
A baj viszont az, hogy ez az új lemez megint csak olyan, mint egy látványos és hangzatos előétel. Finom, mutatós, többen mosolyogva megdicsérik, de valójában gyorsan felejthető, és titkon mindenki már a nagyobb falatokra pályázik. Így hiába vannak olyan zseniális pillanatok, mint a zakatoló Woman, vagy a betegesen bánatos Black Water, ha egészben nézve még mindig kicsit olyan lagymatag. És ami a legrosszabb, hogy egyszerűen hiányzik az őrület mellől a nélkülözhetetlen, vegytiszta zsenialitás. Végeredményben így az őrület is inkább csak olyan imitálás érzetet kelt, és hiába várja az ember a katarzist, hogy egyszer csak kitörjön, és hallja, ahogy a dallamok szabadon, irányítás nélkül szárnyalnak, lássa, ahogy az énekes betegesen vonaglik.
Így azt vettem észre, hogy a cikk írása közben meglepő módon már nem is őket hallgatom. A téma apropóján szépen lassan bekúsztak a lejátszóba az olyan régi klasszikusok, mint a Crime and the City Solution, a Birthday Party, a Joy Divison vagy a Wreckery. Mert a Timber Timbre a fura, koszos, töredezett zenéjével valójában az említettek köreibe tartozna, csak valahogy még mindig olyan, mint a fiatalabb kölyök esete, aki külsősként próbál bekerülni a vagányok társaságba, de egyelőre még nem bizonyított igazán.
Azonban minden ítéletem ellenére is azt mondom, a Timber Timbre egy remek zenekar, jól láthatóan és hallhatóan tele potenciával, ami igazából már csak arra vár, hogy valaki végre lassan, de biztosan teljes egészében hasznosítsa.
Timber Timbre – Black Water
Tracklist:
- Bad Ritual
- Obelisk
- Creep On Creepin In
- Black Water
- Swamp Magic
- Woman
- Too Old To Die Young
- Lonesome Hunter
- Do I Have Power
- Souvenirs
Borító:
