Egy izgalmas debütlemez után két évvel visszatért George Lewis Jr., és a második Twin Shadow albummal ráver még az előző anyag színvonalára is, miközben külsejében is leköveti indie pop/rockjának változását.
A tavalyelőtti sajtófotóin még sárga lufival, kócos hajjal és félénkséggel kevert enyhe infantilizmussal megjelenő George Lewis Jr. külsejében az eltelt évek számottevő változást hoztak – de nem Twin Shadow-ként jegyzett zenéjében. Az első, Forget névre keresztelt munka sem azzal vívta ki a kritikusok elismerését, mert olyannyira felkavarta volna az újdonság varázsát rég elvesztő indie pop/rockzenét, hanem hangjának őszinteségével, a ’80-as évekbe révedő hangulatával és hibátlan slágereivel. Nem véletlenül emlegették a Slow vagy a Castles in the Snow című dalok kapcsán a zenei kategóriaként eléggé döcögős b-movie popot.
Mindenesetre a tinédzseréveit még Floridában töltő Lewis egy Európában tett kerülő után nem csak fizikailag, de zeneileg is megérkezett Brooklynba 2010-es nagylemezével, ami kitűnő példa volt arra, hogy még egy ilyen erős mezőnyben sem lehetetlen kitűnni egy hasonlóan erős anyaggal. A letargikus vánszorgástól (Tyrant Destroyed) erőteljes power popig (Slow) terjedő skálán minden hangot bejátszott a srác, ezért is villanyozott fel az idei, új album híre. Nos, a Confess a nyerő stratégián ne változtass-receptjét felhasználva se kevésbé izgalmas, mint elődje volt.
Az a kevés, ami megújulás a Confessben, épp elég egy jó albumhoz, még akkor is, ha a változás inkább a külsőségekben történt. Lewis bajszát borostára, pólóját trikóra és dzsekire váltotta, zabolátlan séróját is rendbe szedte, és szép csöndben férfiistenné változott. Számít ez bármit zeneileg? Nem, tulajdonképpen nem, de jól példázza, hogy míg a Forget csak vagánynak akart tűnni, a Confess egy pillanatig sem vetődik fel, hogy nem az. Míg az első lemez klipjei az egyre erősebb VHS-imádat ikonjai voltak szándékosan lerontott minőségükkel, addig például a (dalként és kisfilmként is) lenyűgöző Five Seconds fényévnyi távolságban áll tőlük összeszedettségben és minőségben.
Az új lemez során magát íróként is kipróbáló Lewis így csak árnyalja az önnön magáról kialakított képet, és ezekben a nüansznyi különbségekben rejlik az oka, miért érzem a Confesst az év eddigi legjobb rockzenei albumának. Az ajnározott Five Seconds mellett a nagyon erős, kicsit az M83 újkori dalait is idéző Golden Light, az erős kiállással felturbózott Patient, vagy álmodozós elektronika világába kiránduló zárótrack, a Be Mine Tonight – mind slágerek, szirup nélkül. A Confess George Lewis Jr.-ja már nem csupán egy hipszter sztár a sok közül, hanem saját jogán is megérkezett a brooklyni zenei élet krémjébe. Ötös.
Twin Shadow – Five Seconds