A tavalyi-idei év egyik legkomolyabb hype-ját kapta meg az indie sajtó felől az Odd Future kollektíva, amely fél- (vagy inkább teljesen) őrült videóikkal és második ikszet épphogy elhagyó átlagéletkorukkal joggal pályázhatnak egy új hiphop generáció címére. Tyler the Creator, a központi figura második nagylemezével szintén telibe hányja hallgatóját, de ettől az még nem lesz jó lemez.
Aki valaha is látta Earl Sweatshirt EARL című videóját a YouTube-on, az nem valószínű, hogy egyhamar elfelejti, hacsak nem jár dolgozni napi szinten egy közepesnél kettővel elborultabb szociális gondozóba vagy teljes kapacitással dolgozó mészárszékre – bár lehet, hogy még ekkor is megüti a látvány. Egy rakás fekete tizenéves köp vért, húz kézzel fogat és hasonló nyalánkságok, de a legszebb az egészben, hogy ezek az események olyan elborult hangulatban történnek eleve, mint a Mulholland Drive verőfényes részei, amelyek során hiába szikrázik a nap és lengedeznek a pálmafák lombjai, tudjuk, hogy valami rohadt, fekélyes gonoszság munkálkodik a város mélyén.
Nem csoda, hogy nemcsak a Pitchfork, de tulajdonképpen az egész indie szcéna felkapta őket az elmúlt két évben, hiszen az évről évre kiábrándítóbb mainstream gangsta’/limuzin-hiphop termését szemlézve minden valóban új ízre örömmel csap le ahogy a kritika, úgy a szélesebb közönség. Earl Sweatshirt, Hodgy Beats, Frank Ocean és a többiek világa pedig elég érdekesnek látszott ahhoz, hogy fiatalságukba generációs váltást lássunk, noha – valljuk be – zeneileg szerintem még nem nagyon tettek le olyat az asztalra, amit az elmúlt tíz év Anticon és Stones Throw katalógusának felületesebb ismeretében is ne hallhattunk volna.
A címben szereplő Tyler the Creatorről még nem esett szó, noha eme társaság címzetes tagja, aki a lehető legjobbkor jelentkezett Goblin című lemezével, hogy besöpörje egy jó albummal a kiemelt figyelem általi elismerést. Tyler Okonma idén töltötte be 20. életévét, és szociális tapasztalatainak gazdagságáról árulkodik az a 12 iskola, amelyekben több-kevesebb időt két deszkázás között a téren eltöltött. Talán cinikus vagyok, és meg lehetne közelíteni ezt a témát a Radicals refrénje felől is (“Kill people burn shit fuck school”), azonban jobban belemélyedve a Goblin szövegeibe egyre kevésbé tűnik Tyler a pokol tornácán betépve tántorgó és csapkodó baromnak, mint inkább egy olyan rendszer ellenségének, amelyre amiatt lehet leginkább haragudni, mert a “remény hal meg utoljára” szállóigének is pisztolyt fog a fejéhez.
Tyler pedig haragszik, haragszik az apjára, haragszik a rendszerre és haragszik saját magára is – miközben rendkívül szarkasztikus saját és társai sikerével kapcsolatban. Ha céltalan lenne a harag, azt mondanám, a punk fénykora köszöntött be a hiphopban, de nem egyértelmű, hogy van-e valódi ellenfele ennek a dühnek vagy sem. Talán ezért is fárad el rendkívül a hallgató a tizedik szám környékére, ahol már szinte minden mindegy, és jön rá az album legnagyobb hibájára. Akármennyire erős tartalommal bír a Goblin, ez a tartalom teljesen értelmetlenül realizálódik a hiphop hagyományos, rengeteg számot felvonultató és rendszerint fölöslegesen hosszú játékidejében. Mintha egy teljesen átlagos, mainstream hiphop lemezt hallgatnánk, amin már unjuk a számolatlan skiteket, a lemez elejére feldobott kötelező klipszámokat ésatöbbi… és ebben a koncepcióban elsikkad a Goblin nagyon erős mondanivalója, amely, mint már említettem, zeneileg sem egy olyan nagy vasziszdasz. Tíz rövid, 3-4 perces, haragtól lángoló szám kellett volna ide, ami elindítja a világégést, ez a gonosz, de hatását el nem érő hiphop azonban képtelennek tűnik erre. (Kétharmad.)
Tyler the Creator – Yonkers
Tracklist:
- Goblin
- Yonkers
- Radicals
- She (feat. Frank Ocean)
- Transylvania
- Nightmare
- Tron Cat
- Her
- Sandwitches (feat. Hodgy Beats)
- Fish / Boppin Bitch
- Analog (feat. Hodgy Beats)
- Bitch Suck Dick (feat. Jasper Dolphin & Taco)
- Window (feat. Domo Genesis, Frank Ocean, Hodgy Beats, & Mike G)
- AU79
- Golden
Borító:
