Míg Flying Lotus a tavalyi Cosmogrammán látványosan továbblépett egy, a jazz univerzuma által inspirált és nagyon egyéni hangú irányba, a wonky fejlődéstörténete még legkevésbé sem lezárt ügy. A seattle-i Shabazz Palaces a Los Angeles képleteit megkeverve a tavalyi év legizgalmasabb elektronikus zenei produkcióinak egyike.
Két nagyon jó példa is volt arra tavaly, hogy nem feltétlenül kell nagylemezt kiadni, hogy a vezető zenei médiumok éves nagylemezlistáira rákerüljön az ember: az egyik James Blake volt (CMYK és Klavierwerke lemezeivel) a másik pedig tárgyunk, a Shabazz Palaces, azonos című és Of Light című anyagaival. Míg azonban az első esetben a hang és a poszt-dubstep stílus újszerűségére haraptak rá a firkászok, addig Shabazzék esetében korántsem ilyen egyszerűen magyarázható a dolog. (Hozzá kell tenni, a Discogs alapján ezek 2009-es anyagok, bár a kiadók ismeretlenségéből adódóan nem meglepő, hogy a gyenge terjesztés miatt 2010-ben kapták fel csak néhányan a fejüket, mivel is állnak szemben.)
Shabazz Palaces – Belhaven Meridian
Seattle a grunge-láz lepörgése óta nem mondható a világ közepének. De a nyugati partról ezzel a hanggal, amelyet Palaceer Lazaroék művelnek, nem nehéz nagyot dobni 2008 óta, mióta megjelent az azóta underground félistenné vált Steven Ellison, vagyis FlyLo már bevezetőben emlegetett Los Angeles című albuma. A Shabazz Palaces agyának (aki egyébként rokona Gonjasufinak) projektjére a Gorilla VS. Beart böngészve bukkantam, amint a Belhaven Meridien klipjét pörgetve meglapogatták az agyam a súlyos basszusok. Mindez nyakon öntve azzal a multikulturalizmussal, amellyel rendesen meg lehet etetni a népet, mióta jógaoktatók hörögnek a mikrofonba westernrockra és sorozatgyilkos kinézetű fazonok küldik a beatet a lejátszók fölött a szétesett tömegre.
Palaceer Lazaro a színpadon láthatóan nincs teljesen tudatában, hogy amúgy Ishmael Butlernek is hívják, csakis annak, hogy minél konzisztensebb egységét hozza létre annak a sokféle hagyománynak, mely nagyrészt a még mindig kissé ködös wonkyhoz és annak különös ritmusképtelenségeihez, illetve az amerikai alternatív hiphop csúcsteljesítményeihez (J Dilla és baráti társasága, ofkorz) kötődik. Közben mennek a zenei és külsőségekben megjelenő utalások az egyre izgalmasabb Afrikára, az errefelé nem éppen zenei teljesítményeiről ismert muzulmán világra, ez pedig szerintem bőven elég, hogy epedve várjuk a Sub Pophoz leszerződött Shabazz Palaces idénre belőtt debütálását.
Shabazz Palaces – A Mess @ Neumos, Seattle
Korábban az Új arcokban: