Grischa Lichtenberger először a Raster-Noton Unun-sorozatában tűnt fel fémes gépzajokkal és glitches effektekkel (annak idején foglalkoztunk vele, és szerettük), aztán hosszabb hallgatás után a spanyol Semanticán volt egy minialbum-szerűsége, és ekkortájt kiderült az is, hogy a szerző egyébként az élő fellépésein előszeretettel nyúl technósabb megoldások felé, táncolhatóbb műsorokat szolgáltatva. Az and IV (Inertia) című debütlemeze mindazonáltal mégis a német kísérleti zene chemnitzi főhadiszállásán jelent meg, és jó combos anyag lett, hiszen több mint egy óra, és huszonegy szám van rajta. Az évek során végbe menő érlelés mindenesetre jót tett neki: komoly kísérleti lemezről van szó, aminek fontos jellemzője, hogy a számok jobbára feldarabolt részekből állnak össze. A ritmus, a hangok és a zajok mind-mind valami nagy, de apróra vágott dolognak a részei, az elrendezés pedig meglehetősen véletlenszerű, és az atmoszférában érezni valamiféle technós/electrós kitekintést. Emellett jó az and IV (Inertia) szerkezete is: a tételek zömmel két-három percenként követik egymást, nincsenek túlfutott, indokolatlanul hosszú részek, és a folyamatos váltakozás jobbára garantálja, hogy ne fulladjon unalomba a kiadvány. Egyedül talán a hosszból lehetett volna lenyisszantani egy keveset, mert bizony hatvannégy perc ebből elég sok, és rendre kényelmesebbnek találtam két részletben végighallgatni. (Négyes.)

Grischa Lichtenberger – 1011_11_Ss1

Az 1970-es születésű Russell Haswell még az 1990-es évek elején a Gescom-kollektíva tagjaként jelent meg a kísérleti zenei színtéren (ez volt az a magát hivatalosan soha nem definiáló, de a Skam kiadóhoz nagyon közel álló csoport, ami jobbára az idm boom brit úttörőiből állt, például az Autechre, Bola, Rob Hall stb.), majd az évtized végétől kezdődően egyre több saját zenét írt, amik a Warp és az Editions Mego (akkor még simán Mego) kiadóknál jelentek meg, állandóan szem előtt tartva a művész zaj iránti hódolatát. Az évek során Haswell másokkal is írt nagylemezeket – például Masami Akitával és Florian Heckerrel – de jobbára azért a saját munkái maradtak hangsúlyosak, melyek az utóbbi pár évben kifejezetten jelentős mennyiségűre duzzadtak. Csak az Editions Megónál négy albuma volt az elmúlt négy évben, de feltűnt még a No Funnál, az iDEAL-nél és nemrég Regis Downwardsán is.

Az új, FACTUAL című lemeze ránézésre nem tűnik nagy falatnak (hat szám, mindössze huszonnyolc percben), de pár hallgatás után azért kiderül, hogy olyan elemi erők tombolnak itt, hogy többet feldolgozni belőlük kihívás lenne. A kiadvány tematikája ezúttal talán az ösztönösség: a zenék mintha egy huzamra születtek volna meg, nem érezni variációkat, utómunkákat, optimalizálásokat a struktúrákon. A közel kilencperces Black Metal Instrumental Intro Demo nyitásnak igazi fejbevágás, a művész korábbi black metal koncertekről gyűjtött élményeit gyúrja masszív zajtömbök formájába, amik lassan bontakoznak ki, de egyre biztosabban töltik ki a teret és vonják magukra a figyelmet. Érdekes pontjai a lemeznek a Killer Snakehead és a Rave Nihiliation, amik Haswell technós gyökereire reflektálnak, az előbbiben még egy diszkrét négynegyed ütem is el van rejtve a háttérben. Aki látta őt már élőben, az nagyjából tudja, hogy mire számíthat – talán nem ez az életmű legkoherensebb része, de rosszat aligha lehet mondani rá. (Háromnegyed.)