— Zene

— 2012. January 17. 16:23

— Írta: Velkei Zoltán

UK bass: velük indul 2012

Már harmadik hete járunk az új évben, és ennek megfelelően végre elkezdtek mozgolódni kedvenc dubstep közeli kiadóink is. Rövid hírbeszámoló régi és új nevek soron következő megjelenéseiről: Joy Orbison (képünkön), Objekt, Tessela és Randomer.

2012 első igazán nagy szenzációja alighanem az volt, hogy Loefah kiadta bakeliten Joy Orbison és Boddika hónapok óta mindent taroló slágerét, a Swims-t. A kiadvány a legtöbb webshopban pár nap alatt elkelt előrendelésben, sok helyen már a második adagból is kevés van. Azonban nem csak emiatt érdemes leellenőrizni a zenét, hanem a b-oldalra felkerült alternatív változat miatt is, ami szintén elég jó:


Joy Orbison & Boddika – Swims (Alternate Mix)

Hosszú hallgatás után jelentkezik újra a Ben UFO, Ramadanman és Pangaea alapította Hessle Audio, nem is akármivel. A német TJ Hertz tavaly debütált a UK bass világában Objekt néven, az eddigi zenéit – melyek közül a Tinderbox és a CLK Recovery iszonyú súlyos – mind a saját kiadóján adta ki. Úgyhogy ez a bemutatkozás már csak azért is érdekes, mert ezek a brit kiadók nem nagyon adnak ki más nemzetiségű művészektől zenéket, pláne nem németektől. A Cactus / Porcupine 12″ február 6-án érkezik, már bele lehet hallgatni.


Objekt

Bő egy hónapnyira van a következő Punch Drunk kislemez, és a kiadó a múlt évben tanúsított szokása alapján megint új nevet mutat be, igaz Bristol helyett ezúttal Dublinból. Tessela a helyi All Cityn már pár hónapja debütált egy háromszámos gyűjteménnyel, ezt most további két zenével fejeli meg:


D Jane


Channel

S végül, de nem utolsósorban: Rohan Walder aka Randomer jó pár bakelitet tudhat már a háta mögött, azonban még egyet sem jegyzett Untold Hemlock kiadójánál. Ez az állítás egészen február 20-áig lesz igaz, aznap ugyanis egy, a fentiekhez hasonlóan szintén kétszámos anyag jelenik meg tőle a neves labelen. Mintáink még sajnos nincsenek, így csak annyit tudunk elárulni, hogy az egyik zene címe Scruff Box, a másiké pedig Get Yourself Together. Az egyetlen aggályunk a kiadvánnyal kapcsolatban, hogy alig tesz ki hét percet, így nagyon jónak kell majd lennie, hogy érdemes legyen beruházni rá.


Randomer