Az október 28-án megesett Electronic Beats Fesztiválon egy példás line-up gyűlt össze a szponzorációnak és a szervezőknek hála. Ennek nagy részét azonban sajnos kinyírta a hangosítás, vagy éppen csak a hangoskodás. A hangerő ugyanis annyira szállt el, mintha egy stadiont akart volna betölteni, és emiatt több produkció is nehezen értékelhető zajongásba hajlott át. Az FM Belfast még rá is tett egy lapáttal, a hordányi csapat ugyanis úgy kurjongatott, mint egy tipikus angol legénybúcsú-társaság a ká-európai éjszakában, és mindezek alá olyan suttyó négynegyedet raktak, hogy a produkciót alig lehetett megkülönböztetni egy rossz diszkótól – illúzióromboló volt. Utánuk a Does It Offend You Yeah hozta a rockos elektrót, amit amúgy nagyon tisztességesen összeraktak, és egy korrekt, pörgős, energikus szettet hoztak össze. Külön érdemük, hogy a gitározósnak látszani akaró drum & bass-t vásári módon űző Pendulummal ellentétben a DIOYY nem volt rest a gitárokhoz nyúlni, és még egészen trashes metál dalok is felütötték a fejüket. Sajnos a hangminőség még itt is necces volt, és úgy 40 perc után némileg repetitívvé vált a zúzás, úgyhogy innentől már inkább csak a centit vágtam vissza a végéig.

Apparat Band – Fotók, kivéve bevezető kép: Virág Tamás

Az este negyedik fellépőjeként állt színpadra Apparat és zenekara, ami több szempontból is példás fénypontja volt az estének. Egyrészt azért, mert az ő fellépésük alatt végre helyére került a hangosítás, és élvezhetővé vált a zene, így nem kellett semmivel törődni, ami a zenekar és köztünk állt volna. Másrészt pedig egy olyan produkciót láthattunk és hallhattunk, amin érezni lehetett a különlegességet, zenében, atmoszférában és a kémiában, ami Sascha Ring agytekervényei irányából áradt a közönség felé. Nagyrészt már a zenekari hangszerelésre írt új lemez dalait hallhattuk olyan kiváló kötelező elemekkel mint a Song of Los, a Black Water vagy a maga a zenekar által csúcspontnak megnevezett Ash/Black Veil. Az új számok mellett azonban volt egy-két régi nóta is, így különösen érdekes volt hallani áthangszerelve a Modeselektorral közös Moderat projekt égisze alatt született Rusty Nails-t, ami a berlini elektronika lüktetéséből mit sem veszítve szólt élőhangszereken keresztül is.

Az egyik legkedvesebb dolog számomra az volt, hogy végre teljes értékű dalokat hallhattam, amelyeket a módját megadva, megillető terjedelemben és építkezéssel adtak elő. Manapság sokszor bosszankodok amiatt, hogy a producerek mintha lusták lennének egész számokat és lemezeket írni, így az egyperces elektronikus zenékből 30 perces albumok születnek, amelyeken minden tracket mintha elvágnának a felénél. Ezzel ellentétben Apparat új anyagának egyik legerősebb érdeme, hogy teljes értékű dalok hallhatók rajta, amelyeknek van eleje, íve és vége. A koncerten ez a fajta hosszan építkező, gyakran monoton és hosszú felvezetésekkel induló dalszerkezet szépen működött, nem siettek sehova. Aki pedig résen volt, azt is megfigyelhette, hogy az ívesség nem csak egyes dalokon belül tartott ki, hanem az egész koncertet jellemezte egy lassú fejlődés. Az elején például annyira minimális fényt használtak, hogy épp csak néhány kisebb lámpa világított, a vége felé azonban odáig eszkalálódott a fényjáték, hogy teljes teret betöltő fehér, villogó fények csaptak át egy-egy pillanat alatt teljes vörösségbe, mintha lassan alászálltunk volna Sascha Ring lelkének mélyebb bugyraiba, és belülre helyezkedtünk volna a zenébe.

Apparat eddigi munkásságán végigtekintve vitathatatlan, hogy emberünk élete talán legnagyobb átalakulását éli meg éppen, amikor hátrahagyni látszik egy idm-elektronika által szegélyezett múltat, és halad egy lírai akusztikus muzsikával kibélelt jövő felé. Ennek az útnak a vége pedig valószínűleg számára ugyanannyira ködbe vész, mint ahogyan mi sem tudhatjuk, pontosan hova is vezet. A végeredmény egy olyan shoegazer indie-pop lesz, mint a Black Water meghitt dallamossága? Vagy a Goodbye-hoz hasonló, post-rockos, morajló elektronikával és neszelő hangszerekkel törékeny szépséget építő daloké a jövő? A koncert zenéjébe, annak különböző pontjain olyan végleteket lehetett beleképzelni, mint bensőséges alapra bevonható Björk kollaboráció, vagy épp egy hosszú dalszerkezetekkel, de energikus kataklizmákba csúcsosodó rockzene. Illetve ne feledjük azt a Moderat feldolgozást sem, ami olyan lüktető egységbe terelte a közönséget, hogy jó eséllyel mindenki egyszerre vett levegőt, és akár (előre elnézést) akusztikus dubtechno-house crossovernek is címkézhetnénk.

Mindenesetre azt, hogy mi lesz ennek a szárnypróbálgatásnak a vége, valószínűleg csak néhány év múlva tudjuk meg, addig pedig figyelhetjük az út során elhullajtott morzsákat. Most ebből egy szépet és finomat kóstolhattunk, köszönjük.