Nagyon vártam a szombati Toldi mozis Realistic Crew konceretet, a nagy elvárásokat pedig gyakran nagy koppanások követik. De nem most. A koncert bitang jól sikerült, pont ott ütött és pont úgy, ahogy kellett. Vannak még a zenei alapoknak köszörülésre szoruló (vagy inkább érdemes) részletei, de az élmény hibátlan volt. Ez az a fajta koncert, ami után hazáig csak erről lehet beszélni, az ember gépet ragadva azonnal meg akarja osztani, el akarja mesélni, és piszok nehezen jönnek a szavak. Ott kellett volna lenned!
Nem számítottunk pontos kezdésre, úgyhogy érkezés a Toldiba a fél 11-es meghirdetett start után kb. tíz perccel, jegyvásárlás 75 forintért, aztán Flynn spottolása a csukott ajtók előtt, a legutóbbi Warp kiadványokkal és egyéb életközi aktualitásokkal kapcsolatos vigyorgások és szájhúzások megosztása, aztán ajtónyitás és beözönlés a terembe. Helyfoglalás, gyülekezés, várakozás, egy konferanszié közérdekű megjegyzése, és már kezdődik is.
Az eleje morajlás, zörgés-morgás, egy srác egy laptop mögött midi billentyűzettel, egy másik egy egyébügyi kütyüvel (pontosan nem tudom mi volt az, de apró dob padek voltak rajta). Idővel aztán előkerült egy szinti mögé beülő zongorista, egy csellós, egy trombitás, egy énekes lány és egy mc. Ez volt végül az össz line-up, de váltogatták egymást, úgyhogy a felállás folyton cserélődött. Legjobban az a három setting jött be, mikor 1) az instrumentális szekció minimál gépalátéttel zenélt (cselló, zongora és trombita együtt, a basszusgitár dörmögésével), aztán 2) az mc a harmadik átszövegelt számban igazán kieresztette a hangját, és 3) mikor az utolsó trackben a nyers és hangos zajt hangerőben és karakterben is méterekkel fejelte meg az énekes csaj.
A zenészekre nem lehet panasz, mind kiváló zenész, gyors utánagúglizással kiderül, hogy valóban azok, és tudják bizonyítani. Kifejezetten meglepő volt, hogy a néhány számban hallható elborult zongorafutamokat, amik annyira jellemzőek egyes Krush és Amon Tobin számokban is, ott helyben, élőben pont ugyanolyan pontossággal, energiával és dinamikával láttam és hallottam, mint ahogy a stúdiókörülmények között készült felvételen. Ugyanez vonatkozik a csellóra is, aminek viszont néhol hiányoltam a karakterességét. Lehetne sokkal súlyosabban szétcsavarni, effektezni, és leginkább több teret engedni neki, és a legkevesebb visszafogottság nélkül belelőni a dallamok vénájába. Jót tenne neki. Ettől függetlenül viszont hatalmas élmény volt végre olyan zenét hallani újra (a Másfél szétforgácsolódása óta), ami ütős alapokon jól használja a csellót. Hiányzott már az ilyen, nagyon, többek között ebből a szempontból is nagy űrt tölt be a Realistic Crew.
El lehetne egy hosszabb ideig időzni az énekes Berger Dalmánál, akit bevallom, nem ismertem, de a hangja, a hangjának elképesztően erős karaktere és karizmája, és a színpadi jelenléte alapján teljesen egyértelmű volt, hogy nem most lépdel először shoegazer szégyenlősséggel a deszkákra. Már az első néhány mikrofonba suttogott szó után beugrott valami nagyon egyértelmű asszociáció, aztán a beszélt szavak után azonnal jött a név is: Sarah Jones, és a Your Revolution. Innentől pedig már nehéz volt lemosni a végig bennem bújkáló Ninja Tune kötést, a Xen Cuts válogatás idejét, DJ Food-ot és Ken Nordine-t (persze hogy az Ageing Young Rebelről van szó). De mondtam magamban olyat is, hogy Massive Attack, meg hogy Hooverphonic, de nem, nem és nem. Arra jutottam, hogy oké, legyen Ninja Tune, mert ennek a zenének, ennek a karakternek ott volna a helye (vagy inkább: volna ott helye), de nem hasonlítgatom máshoz, nem mondom, hogy olyan mint. Pedig.
Az egyik legnagyobb veszélye jelenleg a csapatnak, hogy piszok könnyű asszociálni, sőt, kifejezetten nehéz nem arra gondolni egyből, hogy olyan mint. Krush, Tobin, Waldeck és a többiek. A hatások annyira erősen kitapinthatók, annyira esszenciálisak, hogy kicsapódtak a zenéből, és sűrű masszaként folytak le a Toldi mozi belső falain. Jó az irány, jó az alap, jó minden, mert ami van, az hibátlan, de még túl sok benne az “ezt már hallottam valahol” felkiáltás. Kell még ennek a zenének pár év kisérletezés, útkeresés, saját hang és egyediség. Viszont a legkevesebb félsz sincs bennem, amikor ezeket a sorokat írom, mert ott van benne a potenciál, a lehetőség, a kreativitás. Meg lesz az a saját hang, csak ne adják fel a keresést. Drukkolok, drukkolunk, na meg a srácok sem épp úgy néztek ki, mint akik fel akarnák adni.
Végül amolyan lábjegyzetként álljon most itt a Realistic Crew tagjainak listája és néhány link, mert ennél a formációnál aztán van értelme a Google-nek. Rákerestem minden tagra külön, és volt mit találni. Főként igaz ez az énekes lányra, de azért a csellista Márkos Albert bióját olvasgatni is egy elismerést ébresztő flash.
Tagok:
- Vranik Krisztián
- Kalotás Csaba
- Berger Dalma (Esclin Syndo, Singas Project)
- Márkos Albert (szinhaz.hu, wiki, tilos.hu)
- Kárpáti Dódi (saját honlap, Quimby)
- Hegyi Dávid
- MC Zeek
Sok Realistic Crew hallgatnivalóval és egyéb linkekkel megpakolva a buli eredeti ajánlóját itt olvashatjátok:
(Lábjegyzet: a cikk közben látható koncertfotók nem a leírt bulin készültek. Sajnos.)