Hogy jutottál el a 80-90-es évek korai hanggenerálóitól az elektronikusan és akusztikusan is hangszerelt, többféle énekkel és stílussal operáló Thy Catafalque-ig?

1992-ben kezdtem el zenélni, akkoriban nem volt hangszerem, nem is tudtam játszani semmin, ezért a számítógépet használtam erre a célra. Még akkor is, ha egy évre rá már metalt szerettem volna csinálni. 1996-ban bekerültem a Gire zenekarba, és hamar billentyűs lettem, tulajdonképpen már az első közös dalban. Később vettem egy szintetizátort, és a mai napig azt használom. Közben lett a Thy Catafalque, és ott az évek alatt egyre több dalban gitároztam, míg a legutolsó lemezen már én játszok minden hangszeren, pedig valójában egyiken sem tudok rendesen. A vokállal kapcsolatban ugyanez van, kivéve, hogy tiszta éneket azóta sem tudok produkálni.

Az évek során sok mindennel foglalkoztál, fotózástól a költészetig, de a legtöbb korábbi projektedről mostanában nem hallani.

Sajnos nagyon kevés időm van munka mellett, és azt mind próbálom a TC-be invesztálni. Nincs másik zenekar, bár hívtak több helyre. Megkerestek például a Damned Spirits’ Dance-től magyar részről, meg egy csomó külföldi zenekartól, az új Casketgarden lemezen is lett volna egy kis zongorabetét, de az sem jött össze, nincs sajnos időm erre. Fotózni szoktam, írogatok is alkalmasint, de ezek dalszövegként, vagy akár artwork-ként benne is vannak a TC-ben.

Számomra mindig úgy tűnt, hogy a harmadik lemez után nagyon sok ajtó kinyílt, egyrészt önmagaddal szemben, másrészt a zene karakterét tekintve.

Szerintem is a Tűnő idő tárlat volt egyértelműen az a lemezünk, ami megteremtette a zene karakterét. Valahogy minden összeállt, magabiztosabb lett. A mai napig annyi a cél, hogy azt a szintet tartani tudjam. Az első két albumon is vannak jó témák, de még kiforratlanok. Változások voltak a felvétel módjában, a gitárhangzásban, magyar nyelvű szövegek lettek, és akkor jött be ez a kicsit science-fiction jellegű hangulat, ami korábban nem volt. Sokkal bátrabban használtam a szintit, és egyébként is beletettünk olyan dolgokat, amiket korábban nem. Ott volt például a Bolygó, bolyongó című dal, aminek az első fele kész volt már ’99-ben, de tudtuk, hogy ezt azért nem kellene feltenni a készülő kettes lemezre. De a Tűnő idő tárlaton tökéletes helyen van, ott már fel sem merült, hogy kilógna.

Aztán a megjelenése után a folytatás elmaradt, és következett 5 év szünet. Mi történt abban az időben?

2005-ben megírtam az Erika szobája című szóló albumomat, plusz felvettük a Gire albumát is, amit 2006-ban folyamatosan kevertünk és mellette koncerteztünk. 2007-ben meg is jelent, majd szeptemberben inaktívvá is vált a zenekar. 2008 legelején a barátnőmmel kijöttünk Skóciába, hogy dolgozzunk, pénzt gyűjtsünk. Rengeteg ötletem volt, amiket meg akartam a valósítani, de vannak dolgok, amik sokkal fontosabbak a zenélésnél. Ahogy telt az idő, nyugodtabb körülményeket tudtunk teremteni, akkor már tudtam vásárolni egy egyszerű gépet, és nekikezdhettem a következő lemeznek. 2009-elejére kész lett a Róka Hasa Rádió, ami májusban meg is jelent az Epidemie Recordsnál. A gitárokat még akkor vettük fel, amikor otthon voltam, és János is pont Makón volt. Aztán kiírtam az egészet DVD-re, és magammal vittem Skóciába.

Thy Catafalque – Fekete mezők

Ezzel a kiadvánnyal lényegesen fel is gyorsultak a dolgok, jóval sikeresebb lett, például a Rate Your Music oldalon az év lemezei között volt.

Konkrétan több hétig a második volt a Mastodon album mögött. Tényleg fogalmam sincs, hogyan jutott el ennyi emberhez, és miért tetszett nekik ennyire egy magyar nyelvű avantgarde album. Az a lemez is nagy előrelépés technikailag, és abban a tekintetben is, hogy lett rendes kiadó, ráadásul külföldi, még ha ez egy pici cseh cég is, gyakorlatilag szinte nulla promóval. Így is sok helyre eljutott, sokan írtak róla, lényegesen ismertebb lett a zenekar neve. Nagyon jó érzés volt, hogy szinte mindenütt kiemelték, mennyire szépnek találják a magyar nyelvet, és milyen jól illik a zenéhez. Ezért bátorítanék minden magyar zenekart, hogy ne törődjenek azzal, hogy angolul kell károgni. Bizonyos szinten és bizonyos stílusokban igen, de anélkül is el lehet messzire jutni.

A TC dalaiban elég sok a kulturális utalás. Fontos számodra ez az örökség, és a magyar nyelvű kifejeződés?

Az első két lemezünk angol nyelvű volt, meg se fordult a fejemben, hogy magyarul kellene károgni, mert az mennyire béna. Később aztán rájöttem, hogy nem az a béna, hogy magyarul kárognak, hanem amit mondanak. Rendkívül ostoba szövegek születnek ebben a műfajban otthon, amire csak rátesz egy lapáttal ez az énekstílus. De ha leírod papírra, ott is pont olyan buta lesz. Próbáltam ettől elvonatkoztatni, és innentől kezdve a Tűnő idő tárlat albumtól nem foglalkoztam az angol szövegekkel. Semmi értelmét nem láttam, amikor az anyanyelvemen is lehet. Annál mi a természetesebb kifejezési mód? De szándékosan nem erőltetem a kulturális utalásokat, eleve taszít ez a tarsolylemezes, hátrafelé nyilazós népieskedés, és amennyire tudom, kerülöm. A saját, személyes élményeimből táplálkozom, amik univerzálisak.

Fontosabb számodra maga az alkotási folyamat, és annak minden fáradalma és izgalma, mint a kész mű további sorsa?

Néha meghallgatom többször, miután elkészült a lemez, de a Rengeteget kb. két hónapja nem. Próbálok eltávolodni a lemezektől, és úgy meghallgatni jóval később. Amikor évekig benne vagy, egészen másképp látod a dolgokat, ez kikerülhetetlen. Sohasem fogom tudni úgy hallgatni, mint bárki más, ezért mások is a zenehallgatási szokásaim ezzel kapcsolatban. A kész mű további sorsa természetesen érdekel, szeretem olvasni, hogy mit gondolnak róla az emberek, sokszor egészen váratlanul reagálnak, és ez izgalmas.

Létezik a háttérben tudatos TC arculat, aminek azért többé-kevésbé próbálsz megfelelni, ha más nem is, de saját magad miatt?

Nincs rá szükség, teljesen szabad vagyok ebben az értelemben. De volt egy pont az új album írása közben, amikor egy kicsit elbizonytalanodtam, annyira metálos volt az egész, és lett egy olyan érzésem, hogy kevés benne a mélység. De aztán arra gondoltam, hogy bíznom kell magamban és az arányérzékemben. Úgyhogy nem foglalkoztam ezzel tovább, és folytattam az érzéseim szerint. Az tény, hogy a Tűnő idő tárlat nagyon feladta a leckét, a Róka Hasa Rádió tartotta a szintet, ami magasan volt, de semmi másban nem bízhatok, csak magamban, ezért onnantól nem féltem tovább.

Ahogy te fogalmaztál, a Tűnő Idő Tárlat hideg, monokróm és monolitikus, míg Róka Hasa Rádió földközelibb, melegebb. Mi a helyzet az új album összképével?

Szerintem az új album megint hidegebb lett. Súlyos, nehéz, és igazából most be is teltem ezzel a világgal. A következőt megint melegebbre és személyesebbre szeretném. Bár ebből akármi lehet. Ilyen ciklusaim szoktak lenni. Az Erika szobája idején is tele lettem a metállal, ezért jól esett egy olyan halk, csendes albumot írni.

Az új albumon már egyáltalán nem, és az előzőn is alig szerepelt Juhász János, a TC másik tagja. Van rá esély, hogy később még együtt folytatjátok?

János már nem akar velem együtt zenélni. Több oka is van ennek, a Róka idején sem nagyon hozott semmit, már nem érdekelte a dolog. Zeneileg és földrajzilag is eltávolodtunk egymástól. Ennyi volt a mi együttműködésünkben, az is csoda, hogy idáig húztuk, tekintve, hogy 11 éve nem egy helyen laktunk, általában még csak nem is egy országban. De nagyon sok minden köszönhető neki, nélküle most mi sem beszélgetnénk.

A Rengetegen megmaradt a sajátos, súlyos hangzás, de egyre jobban kopik a durva, nyers black metal karakter, ami inkább az első két lemezre volt jellemző.

Szerintem a Rengeteg sokkal metalosabb, mint a Róka Hasa Rádió volt. Van benne black metal bőven, de sok death metal közeli elem is, ami viszont régen nem volt. A különbség, hogy most én gitároztam, régebben pedig János, és nyilván más a stílusunk. Az első két album valóban sokkal blackesebb volt, ez egyértelmű, akkoriban nagyrészt csak azt hallgattunk, de később azért megtaláltuk a saját hangunkat. Én egyébként a mai napig sok black metalt hallgatok, szeretem a műfajt és szerintem mindig ott lesz ez a TC-ben is.

Nagyobb szerephez jutottak az előző albumon bemutatkozó énekesek, főként Bakos Attila (Woodland Choir, Taranis). Mesélj egy kicsit a vendégzenészekről és a közös munkáról.

A lemezen Attila teszi a legtöbbet a vendégek közül. Kitűnő énekes, és teljesen gördülékenyen tudunk együtt dolgozni. Megcsinálom az alapot, megírom az elképzelt énekdallamot, elküldöm neki az egészet szöveggel együtt, és ő felénekli. Közben beleteszi a saját ötleteit is, és ez mindig működik elsőre. Tóth Ágival (Moon And The Nightspirit) ugyanígy megy minden. Simkó-Várnagy Mihály a Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar szólócsellistája, ő is rendkívül készséges volt, holott nem ismertük egymást, de szívesen elvállalta a játékot három dalban.

A Róka Hasa Rádió megtörte a magánkiadást, a Rengeteg pedig már a francia Season of Mist-nél jött ki, ami óriási előrelépés. Hosszabb együttműködésre számíthatunk?

1+1 lemezre szól a szerződés, vagyis elvileg lesz még náluk egy album, vagy akármilyen más formátum. Tetszik nekik a lemez, még a grafikus is külön küldött egy gratuláló e-mailt, de többen írtak, hogy mennyire jó. Nincs okom panaszra, figyelnek rám, dolgoznak az albumért. Aztán hogy a következőnél mi lesz, azt nem tudni.

Thy Catafalque – Köd utánam (a Róka Hasa Rádió albumról)