Látjátok feleim, így múlik el a világ dicsősége: ha 2004-2005 körül azt mondják, hogy Skye Edwards-t halljuk még Morcheeba lemezen, összetettük volna a kezünket. 2010-ben azonban, hiába jött létre a klasszikus felállás a Godfrey-testvérek és fekete énekesnő egymásra találásával, már szinte senkit sem érdekel, hogy a hetedik Morcheebán ki a franc az énekesnő.
Nyilván Paul Godfrey producer sem hülye, amikor olyanokat mond, hogy a Blood Like Lemonade az a lemez, amelyet a Big Calm után kellett volna megcsinálniuk. Vélhetően ő is tökéletes tisztában van vele, hogy bármennyire is sikerült kereskedelmileg sikeres fejőstehenet csinálni a legszebb pillanataiban a trip-hop legkönnyedebb ágazatába tartozó Morcheebából, azért a Big Calm még 2010-ben is egy reális orientációs pont. A Fragments of Freedom vagy a Charango albumok még abba az időszakba tartoztak, amikor futott a szekér a Londonból indult alakulattal, de ezek már azok a lemezek voltak, amelyeket jelentős felelőségget vállaltak abban, hogy napjainkra a lounge, mint stílusfogalom lényegében szitokszóvá vált, érzékenyebb lelkű zenei producereknél talán sértéssé is. A 2000-es évek közepének se-íze-se-bűze félakusztikus-elektronikus válogatásainak CD-it remélhetőleg használhatatlanná karcolta minden autórádió és ötezres Tesco-lejátszó, de ezeket akkoriban jórészt a Morcheeba konzumpopper szintű felfutása miatt kellett elviselnie a jobb érzésű, elektronikára vágyó közönségnek.
A Big Calm volt talán az utolsó lemez, amire mondható, hogy ízlésesen és mindenféle manír nélkül sikerült elkövetni. A mára örökérvényűvé vált borítóval szoros szimbiózisban élő zene nem próbált semmivel se többet nyújtani egy könnyed és békés elszállásnál, azok nélkül a kissé sötétebb pillanatok nélkül, amelyek az első lemezt, a Who Can You Trust?-ot jellemezték. Utóbbi talán hitelesebb, trippie-bb és underground lelkek számára szerethetőbb volt, de a Big Calm a klasszikus Morcheeba lemez. Deklaráltan ezt a hagyományt próbálták most Paul és Ross Godfrey folytatni, és ebben nyilvánvaló szerepe van a Big Calmon is szereplő eredeti énekesnő, Skye visszahívásának: úgy tűnik, sikerült elsimítani a személyes és zenei problémákat, ami miatt a Charango után szétváltak az utak.
A sors játéka, hogy bármennyire is eseménynek tűnhet az említettek fényében Morcheeba „újjáalakulása”, valójában nem az. Sokszorosan túllépett már mindenféle szempontból a élet ezen a koktél után maradt, megszáradt hányásfoltnyomon, amely totális jelentéktelenségét jól jelzi az, hogy komolyabb médium nem is foglalkozott a Blood Like Lemonade-del, pedig lassan egy hónapja megjelent hivatalosan. Mi is csupán két dologért tesszük: mert a Big Calmról szükségszerű elmondani, hogy alaptevés, és mert a Blood Like Lemonade-en legalább két jó szám van az I Am The Spring és az alant megtekinthető Even Though képében. Mindezen még az sem segít, hogy az előző Dive Deep című munka egész korrekt volt, de ott legalább szembetűnt némi változatosság annak a pár vendégénekesnek köszönhetően, akiket sikerült stúdióba rángatni. A Blood Like Lemonade, hiába a Big Calm klasszikus felállásnak terméke, semmit sem idéz fel a Morcheeba kulcslemezéből. Egyes.
Morcheeba – Even Though
Linkek: